Donovaly és Chopok: Szlovákiában is elkezdődött a síszezon!

2020.12.04. Bata Attila

Pénteken Donovaly kezdte meg először az idei szezont a szlovák síterepek közül, amelyet Chopok követ szombaton. Törvény szempontjából még mindig nem egyértelmű, hogy lehet-e síelni decemberben Szlovákiában, ezen a hétvégén még biztosan engedélyezett a síelés.
Donovaly az első napon
Donovaly az első napon
Mondhatnánk, hogy az évek óta megszokott kínálattal indult idén is Donovaly. A Zahradiste oldal szélső pályáját nyitották meg először és a mellette, illetve a parkolóból a pályához vezető liftek és pályák üzemelnek egyelőre a lankásabb oldalon.

Szombaton a legnagyobb szlovák síterep, Chopok is várja a síelőket összesen 7 pályával kilenc kilométeren. A két oldalon nyolc liftet indítanak be az első napon.

Az első napot abszolút tesztüzemnek szánják Jasnán. Csak a szezonbérleteseket várják és azokat, akik a gopass alkalmazáson keresztül vettek napijegyet. A síelők létszáma korlátozott. A kassza csak akkor nyit ki, ha az előbb említett két vásárlási lehetőség után is maradnak szabad jegyek.
Chopok: szombaton ezeken a pályákon lehet síelni
Chopok: szombaton ezeken a pályákon lehet síelni
A tesztüzem azt jelenti, hogy figyelni fognak a járványügyi szabályok betartására. Az alkalmazottaknak (és a síelőknek is) remek alkalom lesz kipróbálni, hogyan lehet flottul üzemeltetni a síterepet járvány idején.

Természetesen más síterepek is közel állnak a nyitáshoz, azonban ez még nem azt jelenti, hogy nincs veszélyben a szlovák síszezon eleje. A kevés kormány közeli információ arra enged következtetni, hogy Szlovákia is inkább a januári nyitást preferálja.

Ezt a közlekedési miniszter jelentette ki, aki azonban azt is mondta, hogy ezen a hétvégén bármelyik szlovák síterep kinyithat. A szlovák kormány kissé lemaradt a döntéssel, amelyet csak a héten vitattak meg, feltételezhetően bevárták az osztrákok döntését is. Hamarosan kiderül, mi lesz a helyzet december 7-től ...
KOMMENTEK
Peter Szekely | 2020.12.04. 23:09
Nagyon jó hír
leni | 2020.12.06. 19:47
Valaki tudja, hogy mi itt a helyzet jogilag? Szlovákiába lehet menni?
Demetervani | 2020.12.07. 14:23
Nincs a határon ellenőrzés...
Rolitúra | 2020.12.08. 08:45
Határon szúrópróba szerű az ellenőrzés, de akkor odafele kell negatív teszt, visszafelé 10 nap karantén...:( Ez január közepéig biztosan így marad. :(

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
AKCIÓ
Talberg apartmanok
Újszerű, különleges építészeti kialakítású, modern berendezésű, önellátó 2-4 fős apartmanok az erdő szélén, Tále sífelvonójától 2 km-re, szép kilátással.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Chata Jasna 1012
Felújított Chata Jasna 1012 házikó a Demänovská völgyben 6-11 fő részére, gyönyörű természeti környezetben, 6 km-re található a Chopok-Jasná síterep északi oldalától.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Chalets Four Leaf
Újonnan épült 2 db házikó Chopok északon, közvetlenül az új 14-es kék pálya mellett! Egyszerűen berendezett szobák LCD TV-vel és saját fürdőszobával. Bérelhető szobánként, szintenként, vagy az egész ház is egyben, max 14 fő részére!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE