Menü ≡

Szlovákia: ismét nyitnak a síterepek a Tátrában

2021.04.18. | Szerző: Bata Attila
Szlovákiában hétfőtől ismét lehet síelni. Az idei évben először nyithatnak a szlovák síterepek. Az április időszakhoz képest meglepően jó hóviszonyokat találunk a szlovák magashegységekben.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
Enyhülnek a járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések Szlovákiában. Ennek egyik eredménye, hogy ismét nyithatnak a síterepek. Elsőként a nyugat-tátrai Rohács indítja be a lifteket a hétfőtől, majd csütörtöktől vasárnapig Csorba-tó és Chopok pályáin is várják a síelőket.

Az idei szezon elég rosszul alakult Szlovákiában. Jasna december 5-én nyitott, majd egy héttel később Csorba-tó is elkezdte a szezont. Utoljára tavaly december 31-én nyithattak ki a síterepek, azóta teljes zárlat vonatkozott a síliftekre.

A következő hetekben jellemzően a decemberi feltételekkel lehet síelni, vagyis 48 óránál nem régebbi negatív covid igazolást (antigén vagy PCR) kérnek. A síterepeken nem indítják be a kabinos lifteket.

A szállások is megnyithatnak, ide 72 órás tesztet várnak. Szabály, hogy egy szobában csak két felnőtt aludhat, vagy nagyobb létszámban csak a közös háztartásból érkeznek. 10 éven aluliak teszt nélkül is kapnak szállást. Étkezés kizárólag a szobában engedélyezett (szobaszervíz vagy máshonnan rendelt/hozott étel).

Fontos tudni, hogy a síterepek mobil tesztállomásai már nem üzemelnek, így a helyszínen nem lehetséges covid tesztet elvégeztetni.
Chopok és Csorba-tó már meghirdette, hogy mely lifteket indítják be. Chopokon csak az északi oldal üzemel. Ezen a két síterepen április 22-tól 25-ig lehet síelni. Amennyiben komoly érdeklődés mutatkozik ezen a hétvégén a síelés iránt, akkor a tervek szerint a következő hétvégére is kinyit ez a két síterep.

Nemcsak a síterepek nyitnak, hanem korlátozott kapacitással az aquaparkok is, pl. Tatralandia és Bešeňová. A szintén bezárt tarajkai jégkatedrálist újranyitják április végéig.

Egyéb síterepek is fontolgatják a nyitást, még lehetnek újabb jelentkezők is. Esélyes, hogy a Lomnici-nyeregben is lehet majd síelni. Hó van bőven, a héten is bőven kaptak havat a magasabban fekvő szlovák hegyek. A természetes hóréteg vastagsága a Lomnici-csúcson jelenleg 290 cm, Chopokon pedig 230 cm!

A fokozatos nyitás még nem terjed ki a határokra. Hétfőtől nem enyhítenek a jelenlegi szabályokon, vagyis marad a szigor és határátlépés után karanténba kell vonulni Szlovákiában, amely egy PCR-teszttel kiváltható uniós államból érkezőknek. Magyarországon továbbra is karantén várja a külföldi útról hazatérő turistákat, kivéve a betegségen az előző hat hónapban átesetteket. 
2021.04.19. 11:35:03 százas
Mától enyhítenek szlovákok a beutazási feltételeken: Moderna, Pfizer 2. oltása utáni 14. nap és az Astra 1. oltása utáni 4 hét elteltét követően, illetőleg akik az elmúlt 180 napban átestek a betegségen, azoknak nem kell karanténba vonulniuk. Ezt a határátlépéskor kell igazolni. Sajnos a hazatérés után csak az átesettség jó karantén ellen. Vagy a csalás...
2021.04.19. 11:48:01 Bata Attila
Ugyanez vonatkozik a síbérletre is a ma megnyílt Rohácson. Akit így oltottak, annak nem kell negatív teszt. A második rész azt írja 4 héttel az első vektorvakcina után, pl. AstraZeneca. Ezek szerint akár más is lehet.
2021.04.20. 08:58:01 Steve33
A konzulin én nem látom a teszt/karantén nélküli beutazás lehetőségét, sem az oltottaknak, sem a betegségen átesetteknek. Csak könnyítés szerepel, miszerint:

"a szlovák határát átléphetik egy 48 órától nem régebbi negatív antigén, vagy 72 órától nem régebbi negatív RT-PCR teszt birtokában"


" a karantén akár már az első napon is véget érhet egy saját költségre elvégeztetett RT-PCR teszt negatív eredményével"
2021.04.20. 09:35:18 Bata Attila
https://konzuliszolgalat.kormany.hu.../europa-utazasi-tanacsok?...
2021.04.20. 10:16:00 Steve33
Én csak ennél a pontnál látok az oltottakra vonatkozó általános kitételt,
a foglalkozástól/ingázástól külön:


"d. Oltás - oltási kötelezettség: Nincs

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának legfrissebb rendelete értelmében minden, Szlovákia területére belépő személynek (a g. pontban feltüntetett kivételekkel), beleértve azon személyeket is, akiket a COVID-19 megbetegedés ellen beoltottak (akár ismétlő oltással is),14 napos karantén-kötelezettségnek kell eleget tenniük, ugyanakkor a karantén alól bizonyos könnyítéseket szabtak meg. A Közegészségügyi Hivatal az intézkedést az újabb vírusmutációk terjedése miatt hozta meg, mivel további tudományos vizsgálat folyik az esetleges újra fertőződésről vagy az oltás utáni megfertőződés veszélyeiről.

A rendelet szerint azok a személyek, akik hiteles igazolással tudják igazolni, hogy:

mRNS típusú (pl.: Pfizer, Moderna) oltás 2. adagját is megkapták, és az oltástól eltelt több mint 14 nap,
vektor alapú (pl.: AstraZeneca) oltás 1. adagját megkapták, és az oltástól több mint 4 hét telt el,
a COVID-19 betegség leküzdésétől számított 180 napon belül megkapták az oltás (mRNS vagy vektor alapú) 1. adagját, amelytől legalább 14 nap eltelt,
180 napon belül átestek a COVID-19 betegségen, és erről rendelkeznek a rendelet 3. melléklete szerint kiállított igazolással,
a szlovák határát átléphetik egy 48 órától nem régebbi negatív antigén, vagy 72 órától nem régebbi negatív RT-PCR teszt birtokában. Ugyanakkor a felsorolt csoportokba tartozó személyekre ugyanúgy vonatkozik a c. pontban leírtak szerinti regisztrációs kötelezettség, és a határátlépést követő 14 napos karanténkötelezettség, azonban a karantén akár már az első napon is véget érhet egy saját költségre elvégeztetett RT-PCR teszt negatív eredményével. Abban az estben, ha az említett azonnali tesztelésre nem kerül sor, úgy az e. pontban – karanténkötelezettség – személtetett általános eljárás vonatkozik a beoltott személyekre is.

A leírtak értelmében, tehát a beoltottság nem mentesít a Szlovákiába történő belépést követő regisztrációs és 14 napos karanténkötelezettség alól, ill. a Magyarországon kiállított oltási vagy védettségi igazolványt (plasztik kártya) a szlovák hatóságok jelenleg nem fogadják el mint olyan igazolást, amely mentesít az előírt kötelezettségek betartása alól."



Ti melyik pontnál látjátok az általános mentességet oltás vagy átesettség esetére?
2021.04.20. 10:28:54 Bata Attila
Jogos. Ezek szerint marad a karantén.
2021.04.20. 10:53:10 Steve33
Pedig nagyon szerettem volna, hogy rámcáfoljatok :(
2021.04.21. 09:33:58 százas
A hétfő reggeli hírekben mondta be a szlovákiai tudósító, sajnos nem ilyen részletesen. Ezek szerint, ha ilyen macerás, akkor mégsem utazunk. Köszi az infót.
Szólj hozzá Te is!
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
INGYENES TANÁCSADÁS »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »