Elhunyt Bill Johnson, a síelés amerikai fenegyereke

Körülbelül 10 évvel ezelőtt írtunk arról, hogy film készült az életéről. Visszatekintve az 55 éves korában elhunyt Johnson életére, az tényleg filmet érdemel. Sajnos nem egy sikertörténet a vége, de van benne bőven fordulat.

Egy hét és egy jószívű bíró választotta el attól, hogy börtönbe menjen 17 éves korában. Autólopásért került bíróság elé. A bíró felajánlotta neki a választást: vagy elmegy egy sítagozatos iskolába vagy irány a börtön a következő fél évben. Egy héttel később már betöltötte volna a 18. évét, akkor már nem lett volna választása.

Hamar kijött a sítudása, az amerikai sikerek után a világkupában is bemutatkozott 1983-ban. 1984-ben közvetlenül az olimpia előtt megnyerte a wengeni versenyt. Innen aztán beindult a szájkarate az európai (főleg az osztrák és svájci) síelőkkel. Sikerült az európai vetélytársaival összevesznie, az már csak olaj volt a tűzre, amikor az olimpia előtt kijelentette, hogy ők csak az ezüstért jöttek Szarajevóba, mert az arany biztosan az övé lesz.

Az európaiak meg voltak győződve, hogy csak a lapos, egyenes szakaszokon tud csúszni. Szarajevóban is csak azért nyert, mert túl könnyű volt a pálya, nem jött ki a tudáskülönbség. Ezt később annyira komolyan vették, hogy az 1986-os vb-től kezdve az egykori versenyző, a svájci Bernhard Russi az összes lapos pályát átépíttette, hogy méltó legyen a versenypálya nehézsége a világversenyek rangjához.

Az olimpiai győzelem után már tényleg nem lehetett vele bírni. Ehhez még az is hozzájárult, hogy tavasszal Aspenben is nyerni tudott, bebizonyítva a fanyalgóknak, hogy tud kanyarogni is a meredek pályán. Ebben az időszakban volt csúcson, három világkupa győzelem és az olimpiai arany.

A helyi médiában ő volt az olimpiai hős. Ehhez jött még a szókimondó személyisége, tele volt vele a sajtó abban az időben. A gyorsan jött népszerűség pénzzel is járt, de ebből hamarosan nem sok maradt.

A következő években nem jött össze semmi. Soha többé nem nyert versenyt. Összeveszett mindenkivel. Csapattagokkal, edzőivel, a szövetséggel. A szövetség megvonta tőle a támogatást, egyedül kellett mindent fizetnie. Az 1988-as olimpiai csapatba már be sem került, előtte egy síbottal törte el az egyik edző sípcsontját. Szó szerint megindult a lejtőn, 1990-ben vissza is vonult.

A kilencvenes évek sem voltak könnyűek. Elvált feleségétől, akivel még az ausztriai Flachauban házasodtak össze. 1992-ben elvesztette 13 hónapos fiát, akire nem figyeltek és belefulladt a jakkuziba. Az évtized végére teljesen eladósodott, és már egy lakókocsiban lakott. Ekkor határozta el, hogy visszatér és indul a 2002-es hazai olimpián, de egy évvel előtte egy edzésen súlyosan bukott. Három hétig volt kómában, agysérüléseket szenvedett.

2006-ban filmet készítettek életéről, erről itt írtunk.

Innen folyamatos a leépülés. Több kisebb agyvérzés után jött egy nagyobb és 2010-ben egy otthonba került, ahol folyamatos ápolásra volt szüksége. A jobb oldala teljesen lebénult, egyre nehezebben beszélt, ritkán voltak tiszta pillanatai.

2013-ban fertőzést kapott, ekkor már szinte az egész sítársadalom a halálhírét költötte. Két hét után visszautasította, hogy az életmentő gépeken hagyják. Ahogy édesanyja mondta, már csak azt akarta, hogy hagyják békében meghalni, amely 2016. január 21-én be is következett.

Haláláról számos amerikai és nemzetközi síelő is megemlékezett, hiszen ellentmondásos személyisége ellenére az eredményei vitathatatlanok. A mai fiataloknak a Powder Magazine évekkel ezelőtt úgy jellemezte Johnsont, hogy fénykorában hozzá képest Bode Miller csak egy szerény Justin Bieber lehetett volna.