A sors fintora, hogy a kitzbüheli versenyeken jelentette be az amerikai szövetség, hogy elhunyt első lesikló olimpiai bajnokuk, Bill Johnson. Nemcsak az első amerikai aranyérmes lesiklásban, hanem az első olyan síelő, aki nem valamelyik alpesi országból érkezett és olimpiai aranyat nyert lesiklásban.
Körülbelül 10 évvel ezelőtt írtunk arról, hogy film készült az életéről. Visszatekintve az 55 éves korában elhunyt Johnson életére, az tényleg filmet érdemel. Sajnos nem egy sikertörténet a vége, de van benne bőven fordulat.
Egy hét és egy jószívű bíró választotta el attól, hogy börtönbe menjen 17 éves korában. Autólopásért került bíróság elé. A bíró felajánlotta neki a választást: vagy elmegy egy sítagozatos iskolába vagy irány a börtön a következő fél évben. Egy héttel később már betöltötte volna a 18. évét, akkor már nem lett volna választása.
Hamar kijött a sítudása, az amerikai sikerek után a világkupában is bemutatkozott 1983-ban. 1984-ben közvetlenül az olimpia előtt megnyerte a wengeni versenyt. Innen aztán beindult a szájkarate az európai (főleg az osztrák és svájci) síelőkkel. Sikerült az európai vetélytársaival összevesznie, az már csak olaj volt a tűzre, amikor az olimpia előtt kijelentette, hogy ők csak az ezüstért jöttek Szarajevóba, mert az arany biztosan az övé lesz.
Olimpiai arany 1984-ben Szarajevóban
Az európaiak meg voltak győződve, hogy csak a lapos, egyenes szakaszokon tud csúszni. Szarajevóban is csak azért nyert, mert túl könnyű volt a pálya, nem jött ki a tudáskülönbség. Ezt később annyira komolyan vették, hogy az 1986-os vb-től kezdve az egykori versenyző, a svájci Bernhard Russi az összes lapos pályát átépíttette, hogy méltó legyen a versenypálya nehézsége a világversenyek rangjához.
Az olimpiai győzelem után már tényleg nem lehetett vele bírni. Ehhez még az is hozzájárult, hogy tavasszal Aspenben is nyerni tudott, bebizonyítva a fanyalgóknak, hogy tud kanyarogni is a meredek pályán. Ebben az időszakban volt csúcson, három világkupa győzelem és az olimpiai arany.
A helyi médiában ő volt az olimpiai hős. Ehhez jött még a szókimondó személyisége, tele volt vele a sajtó abban az időben. A gyorsan jött népszerűség pénzzel is járt, de ebből hamarosan nem sok maradt.
A következő években nem jött össze semmi. Soha többé nem nyert versenyt. Összeveszett mindenkivel. Csapattagokkal, edzőivel, a szövetséggel. A szövetség megvonta tőle a támogatást, egyedül kellett mindent fizetnie. Az 1988-as olimpiai csapatba már be sem került, előtte egy síbottal törte el az egyik edző sípcsontját. Szó szerint megindult a lejtőn, 1990-ben vissza is vonult.
A kilencvenes évek sem voltak könnyűek. Elvált feleségétől, akivel még az ausztriai Flachauban házasodtak össze. 1992-ben elvesztette 13 hónapos fiát, akire nem figyeltek és belefulladt a jakkuziba. Az évtized végére teljesen eladósodott, és már egy lakókocsiban lakott. Ekkor határozta el, hogy visszatér és indul a 2002-es hazai olimpián, de egy évvel előtte egy edzésen súlyosan bukott. Három hétig volt kómában, agysérüléseket szenvedett.
Innen folyamatos a leépülés. Több kisebb agyvérzés után jött egy nagyobb és 2010-ben egy otthonba került, ahol folyamatos ápolásra volt szüksége. A jobb oldala teljesen lebénult, egyre nehezebben beszélt, ritkán voltak tiszta pillanatai.
2013-ban fertőzést kapott, ekkor már szinte az egész sítársadalom a halálhírét költötte. Két hét után visszautasította, hogy az életmentő gépeken hagyják. Ahogy édesanyja mondta, már csak azt akarta, hogy hagyják békében meghalni, amely 2016. január 21-én be is következett.
Haláláról számos amerikai és nemzetközi síelő is megemlékezett, hiszen ellentmondásos személyisége ellenére az eredményei vitathatatlanok. A mai fiataloknak a Powder Magazine évekkel ezelőtt úgy jellemezte Johnsont, hogy fénykorában hozzá képest Bode Miller csak egy szerény Justin Bieber lehetett volna.
Keresés
30 cm
