Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Eplényben húszezer általános iskolás síelhet ingyen

2020.11.18. sielok.hu

A Ski43 Program Nonprofit Zrt. országos programja lehetőséget ad minden magyarországi általános iskolásnak, hogy megismerje a közkedvelt téli mozgásformákat, így a 2020/2021-es síszezonban akár 20.000 diák élvezheti majd a síelés örömeit térítésmentesen Eplényben.
„Látunk egy 506 méteres hegyecskét, látunk befújt havacskát, a lábakon vízszintes léceket, az arcokon szemet takaró plasztikszemüveget. Ha becsukjuk a szemünket, mit látnánk még szívesen Eplény téli lankáin? Lássunk vidám gyerekeket, mosolygó piros arcokat, nevetésre húzódó apró szájakat, zsivajt, hangoskodást, egy szóval az életet” – mesél a kezdeti víziójukról Virág Ferenc, a Ski43 pénzügyi igazgatója. Az elképzelés 2021. január 4-i starttal megvalósul, a diákok ugyanis iskolai napokon, azon belül is hétfőtől csütörtökig, előre egyeztetett időpontokban vehetik majd igénybe a felkínált lehetőségeket Magyarország legnagyobb és legmodernebb síkomplexumában, az eplényi Síarénában.

A program lényege, hogy a téli, mozgásszegény időszakban egyedi élményt nyújtva vigye szabad levegőre a diákokat, akik a téli sportok megismerése által kiterjeszthetik mozgásszeretetüket – ezzel is egy újabb, igen fontos lépést téve az egészséges életmód felé.

A természetközeliség ugyanis köztudottan nem csupán kikapcsolja a gyerekeket, de csökkenti a stressz-szintjüket és energiával is feltölti őket. A közösségben eltöltött idő, a közös sport pedig segíti az empátiás készségük fejlesztését.

A Ski43 szellemiségének az alapja a közösség, a természet, a gondoskodás és az egészség: a szervezet hisz a friss levegő és a hó elementáris erejében, a közösségi élmények fontosságában, valamint abban, hogy a természet közelsége mosolyt csal az arcokra és örök emlékeket adhat. Az ötletgazda, Soós Csaba vezérigazgató olyasvalamit szeretett volna megvalósítani Eplényben, amely közelebb hozza a gyerekeket nemcsak a természethez, hanem egymáshoz is: „Biztos vagyok abban, hogy a természettől és embertársainktól elidegenedő társadalomban ez egy hiánypótló program lesz, és meg vagyok győződve arról, hogy ezáltal jelentős mértékben hozzájárulunk gyermekeink érzelmi fejlődéséhez.”

A téli mozgásformák megismerésére az eplényi Síaréna közel 3 hektáros oktatófelületén lesz lehetőség, ahol szakképzett síoktatók és segédoktatók várják majd a gyerekeket – napi több turnusban, összesen maximum 500 diákot. A 70 perces foglalkozásokat az iskolások sítudásához igazítják, így nem kell félnie annak, aki még sosem síelt, de nem fog unatkozni az sem, akinek van már tapasztalata. Az oktatást követően a diákok továbbélvezhetik a hófödte természetet, hiszen a szervezők a következő 70 percre szórakoztató szabadtéri játékokkal készülnek. A havas kalandhoz a Ski43 térítésmentesen biztosítja a kétórás síbérletet, az oktatást, szükség esetén a sífelszerelést, továbbá minden résztvevő számára egy-egy melegételes csomagot.

A kezdeményezés nem új keletű: korábban is kaptak már hasonló lehetőséget a Veszprém megyei általános iskolások, akkor a diákok jelképes árért cserébe juthattak sípályabelépőhöz és sífelszereléshez. Ennek az együttműködésnek a sikere inspirálta a Ski43-at arra, hogy a megyei szintű kezdeményezést kiterjessze országos szintre, ezúttal egy még inkább nagyvonalú ajánlattal. A nonprofit szervezet célja, hogy minél több gyerek vehessen részt a programban, a sportolás örömén túl pedig életre szóló élményekkel is gazdagodhassanak.

Az elő-regisztráció november 18-án indul a www.ski43.hu oldalon, ahol várják az általános iskolák jelentkezését. A program 2021. január elején startol, a járványhelyzet szabályainak betartásával, figyelemmel a kormányrendeletekre mind a szabadtéri létesítmények nyitva tartása kapcsán, mind az egyéni szabadtéri sportolási lehetőségeket illetően.
Miért éppen Ski43? Itt a válasz: SKI for FREE azaz Síelj ingyen!
Miért éppen Ski43? Itt a válasz: SKI for FREE azaz Síelj ingyen!
KOMMENTEK
charlesmurcso | 2020.11.18. 15:45
De jó, szuper kezdeményezés, igazán támogatandó! Úgy gondoltam, ebben a nagy vírusmizériában a síelés illúzióját felidézendő hétköznapokon majd néha kinézek Eplénybe, ha már Ausztria egyre távolabb költözik (vagyis inkább mi költözünk keletebbre Ausztriától, mindegy)... de ha húzezer gyerek tornaóráját fogják az amúgy sem óriási pályákon tartani... hááááát... Ugyanitt komplett sí szett mindenestül eladó ;-P
Lengyel István | 2020.11.18. 16:50
Simán ellesznek a gyerkőcök a hetes alján....míg te vidáman csapatod az egyesen... Ne add el azt a szettet! :)
krtarnai | 2020.11.18. 20:35
Ismerem a mondást: ajándék lónak... De így, ez vicc. 2 órás síelés, ami igazából 70 perc, valamint még 70 perc játék? Ehhez közel kell lennie az iskolának, hiszen még 3 órás sincs a program, nincs értelme 1 óránál messzebbről jönni. Javaslom, inkább írjanak ki pályázatot minimális önrésszel 4 napos sítáborra ( síelés, délután kis játékos foglalkozással). Így is el lehet költeni a pénzt, amit erre szántak, és 4 nap alatt el lehet jutni olyan szintre a gyerekekkel, hogy megszeretik a téli sportokat, elsődlegesen a síelést. A cél úgyis ez, ugye? Ilyen pályázatra szívesen beneveznék.
banhidit | 2020.11.19. 00:03
40 évesen tanultam meg síelni rákos betegségem után. Azóta négy sítábort szerveztem egy barátommal, és Eplénybe Nágocsról, Somogy megyéből, hetente, kéthetente 110 km oda és 110 km vissza vittem a helyi általános iskolából gyerekeket tanulni - síelni négyesével, hatosával. Mivel tanító vagyok, így akinek több pénze volt, oktathoz vittem, a többieket magam tanítottam a nagypályán - rendkívüli élményeket gyűjtve. Nekünk megérte. Köszönjük a pályázati lehetőséget, élni szeretnénk vele.
zsolt7 | 2020.11.19. 10:14
Szerintem ez egy jó ötlet. Jó dolog, hogy szervezett módon szórakoznak a gyerekek. Mindegy, hogy 2 óra, vagy 4 nap. A lényeg, hogy valaki foglalkozik azzal, hogy másoknak hasznos kikapcsolódást tudjon biztosítani. Gyerek koromban én is sok szakkörbe jártam, és nagyon élveztem. Szerencsére sok féle szakkörből lehetett válogatni, így mindig találtam izgalmas elfoglaltságot.
TZoli | 2020.11.19. 12:08
Csakhogy hazai lehetőségeink nem igazán ezt a mozgásformát támogatják. Miért nem viszik tereptúrázni, lovagolni őket? Arra lenne terület meg lehetőség rengeteg.
bouquetk | 2020.11.19. 13:37
Kicsit megnéztem mi ez a szervezet. NER gondolom ennyi mindenkinek elég.
HofEE | 2020.11.19. 14:19
bouquetk: Nem teljesen tökmindegy, ki segít a diákoknak egy ilyen élményben részt venni?
bouquetk | 2020.11.19. 15:48
HofEE az nem mindegy, hogy erre mennyi közpénz megy el, és mennyi tűnik el közben.
Sielő nagyi | 2020.11.24. 12:11
Szomorú és az illető egyén szempontjából is sajnálatos ha valaki egy ilyen remek lehetőség mögött is a "SÖTÉT " szándékot keresi, ahelyett hogy megpróbálna örülni, netán nagyra értékelni a segitő szándékot.
Síelő nagyi öccse | 2020.11.24. 13:43
Egyetértek Síelő nagyival
túlélőmedve | 2020.11.26. 12:02
Jó ötlet a gyerekek megtanítása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.