Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Halálos síbaleset: fejjel fúródott a hóba

2019.01.09. Bata Attila

Sajnos, azt kell mondani, hogy az időszaknak megfelelően mostanában is rengeteg baleset történik a sípályákon. Ezekről általában ritkán számolunk be, hiszen akkor másról sem írhatnánk. Most azonban egy olyan eset történt, amely azt mutatja, hogy még a legbiztonságosabb helyzetek is okozhatnak végzetes pillanatokat.
Tegnap délután, 15:50-kor, nem sokkal zárás előtt történt a végzetes baleset a közeli Mariazell síterepén. Egy 62 éves helyi tanár kilenc diákjával síelt a Familien pályán. A pálya lapos szakaszán, nem sokkal az utolsó lejtő előtt, eddig ismeretlen okokból levált a tanár egyik síléce.

A tanár bukott, majd a balra kisodródott pályán kívülre, ahol egy meredek erdős részen a méteres hóba fúródott fejjel lefelé. A diákjai azonnal értesítették a rendőrséget, de meg kellett várniuk a hegyimentőket, hiszen a mély hóban nem sok mindent tehettek.

A hegyimentők végül kimentették a férfit a hó alól, de a segítség már későn jött, a tanár már nem mutatott életjeleket. A rendőrség jelenleg is vizsgálja a halál okát. 
KOMMENTEK
takacs19 | 2019.01.10. 07:42
Ez a második ilyen eset rövid időn belül. Érti valaki, hogy miért nem ásták ki őket? Egy méter azért annyira nem tűnik soknak...
HofEE | 2019.01.10. 07:56
Azért mert nem egy méter volt hanem 5. Esély sem volt kiásni.
https://www.wetter.at/wetter/oester...reich-wetter/Kopfueber-im...
magnum56 | 2019.01.10. 10:37
A hójelentés szerint Mariazell-ben 100 és 160 cm közötti a hóvastagság. Szóval az 5 méter nem valószínű.
Már velünk is előfordult, hogy a csoportunból egy diáklány a pálya szélén kívül belefejelt a méteres hóba, és csak a léce látszódott ki. Azonnal rohantunk kihúzni, nehogy megfulladjon. Ugyanis eshet úgy is, hogy nem tud magától felállni, és ha a feje van alul akkor nem kap levegőt a nagy hóban.
Lehet, hogy a tanárral is ez történt. Valószínűleg ki fog derülni, hogy pontosan mi okozta a halálát. De ha gyorsan kiásták volna, talán életben marad.
HofEE | 2019.01.10. 16:00
Nem hiszem, hogy a hegyimentök hazudnak... A hó nem csak vízszintes felületekre esik ám, a letörésekben, hegyoldalakban ha egyenesen lefúrsz több méter mély is lehet a hó hiába csak 160 centi esett. Ez esetben pálya melletti "szakadékba esett az oktató, kellö meredekségnél összejöhet az 5 méter. Egyébként ORF:

"Aufgrund der Schneemassen, etwa fünf Meter hohen Schneeablagerungen, war es den Schülern nicht sofort möglich, ihrem Lehrer Hilfe zu leisten. Zudem drohte eine 30 Meter lange Wechte aufgrund eines Risses abzubrechen."
Símasín hapsi69 | 2019.01.10. 22:00
Sajnos a hóréteg vastagsága akár mellékes körülmény is lehet! Itt jön az okos skodás .
A férfi valószínűleg nem a hóban nem kapott elegendő oxigént,hanem már korábban is lehetett gondja.Erre utal a beszámolókból,hogy lapos szakaszon ,megmagyarázhatatlanul oldott le a léce,nem eldőlve tompított egy esést,hanem kordinálatlanul a mélység felé haladt,pedig helyi tapasztalattal rendelkezett,stb.
Sajnos ilyen lefolyású lehet egy stroke is,pl az autópályán az uralmat elvesztő vezető nem feltétlenül a baleseti becsapódás következtében szenved életveszélyes sérülést,hanem az már csak következmény.
Ilyen eset tragikusan hirtelenül is bekövetkezhet,gonduljunk a pályán előzőleg rohangáló,majd összerogyó focistákra.
Hasonló magyarázat Schumacher tragédiája kapcsán is felmerült,hiszen a beszámolók szerint az esése előtt nem igazán száguldozott,gyakorlatilag épp elindult a köves részen.
| 2019.01.11. 07:11
Az eset sajnálatos és tanulni kell belőle! Eszközök nélkül nem volt menthető az áldozat!
Egy vasúti töltéshez hasonló helyet képzeljetek el, ahol egésznap erős szél fújt. (nem is tudom mit kerestek ott, mert 14óra után nemsokkal lekapcsolták a liftet a szél miatt, engem már nem engedtek fel a csoportommal! ) szóval kialakult egy úgynevezett hó nyelv a pálya szélén, több méterrel megszélesítve a pályát.Alatta helyenként 20 m szakadék van. Az úr a pálya mellett síelt, majd leszakadt alatta a hótömeg, fejjel zuhant a mélybe, majd a hótömeg rá, ami azonnal be is temette! a mentők nem zárják ki, hogy azonnal a nyakát törte, de az első vizsgálat szerint megfulladt a hó alatt. Nagyon figyeljen oda mindenki, az eset a pálya szélétől 5-10 méterre történt, ami adott körülmények között nem is volt jól látható!

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
AKCIÓK (2)
Bartelbauer panzió csillagcsillagcsillag
Családi vezetésű panzió a St. Sebastiani gyakorlólift és négyüléses lift közvetlen szomszédságában, félpanziós ellátással, játszószobával. Igény esetén 2-5 fős apartmanok is foglalhatóak a melléképületben, 70 m-re a panziótól.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (2)
R&R Residenzen Hotel
Igényes, modern 4 csillagos szálloda wellness részleggel Mitterbach am Erlaufsee központjában, gyalogosan mindössze 450 méterre Gemeindealpe síterepétől! Mariazell: 3,5 km, Annaberg: 17 km.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (3)
Aktivhotel Weisser Hirsch csillagcsillagcsillagcsillag
A szálloda Mariazell központjában, 150 méterre az új kiskabinos lifttől, 55 szobával, wellness részleggel várja Vendégeit. Egyágyas, kétágyas, családi vagy akár összenyitható szobák is foglalhatók, büféreggelivel vagy félpanziós ellátással.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE