Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kaprun: síelők mentették meg a liftből kizuhant kislányt

2016.01.03. Bata Attila

Csodával határos módon úszta meg a komolyabb sérüléseket egy orosz kislány a kapruni síterepen. Oktatójával szállt be az ülőliftbe, majd kicsúszott az ülésről. Oktatója még el tudta kapni a karját és addig tartotta, amíg két síelő megérkezett és próbálták tompítani a hatméteres zuhanást.
Majdnem komoly dráma lett az újévi csúszásból Kaprun egyik síterepén. Egy ötéves orosz kislány szállt be a négyszemélyes ülőliftbe oktatójával. Nem sokkal az indulás után, amikor az 52 éves női oktatója megpróbálta lehúzni a biztonsági korlátot, a kislány lecsúszott az ülésről. Az oktatója még meg tudta fogni a kislányt, a karjánál fogva tartotta. A liftet, amely körülbelül az első oszlopig vitte őket, leállították.

Szerencsére a környéken síelt egy ausztrál és egy holland vendég, akik észrevették, hogy baj van. Az ülés alá álltak, és amikor az oktatója már nem bírta tovább tartani, megpróbálták tompítani a kislány zuhanását a hatméteres magasságból. A hírek szerint ennek következtében a kislány kisebb sérülésekkel megúszta, helikopterrel azonnal a közeli kórházba szállították.

Az utóbbi napokban számos baleset történt az osztrák síterepeken vagy hegyekben, néhány példa:

Gosau síterepén ketten ütköztek, közülük egy 41 éves magyar állampolgárt kellett helikopterrel kórházba szállítani.

Egy 30 éves brit nő a szilveszteri buli éjszakáján hajnali háromkor csúszott le minibobbal a tiroli Hochötz síterepén. 1700 méteres magasságban sodródott le a pályáról és zuhant 50 métert az erdőben. Fej és felsőtesti sérülésekkel a kórházban ápolják.

Turracher Höhe síterepén egy szlovén és egy osztrák ütközött olyan súlyosan, hogy mindkettőt eszméletlenül szállították helikopterrel a kórházba.

Kitzbühelben egy 12 éves fiú bukott az egyik fekete pályán, majd körülbelül 100 méteres kicsúszás után egy pályajelző oszlopnak ütközött. Súlyos sérülésekkel vitte el a helikopter.

Túrázás közben 150 métert zuhant egy osztrák nő az alsó-ausztriai Schneeberg hegyén. Nem volt esélye a túlélésre.

Az obertauerni halálos ütközésről már korábban beszámoltunk.

Továbbra sem győzzük hangsúlyozni: vigyázzunk magunkra és másokra is!
KOMMENTEK
WéberF | 2016.01.03. 14:33
Kár, hogy ilyen hírekkel indul az évad! Tudom, ez a valóság. Sok felelőtlen ember csatol sílécet/bordot.
WFeri
minerel | 2016.01.03. 19:32
A Gosauban történt esetnél nem tudom mi történt de a rendőrök is helyszíneltek. A pilóta meg elég bravúrosan repült be a tökig érő ködben. Remélhetőleg minden ok a sporikkal.
Sertz | 2016.01.04. 12:07
Akkor értünk oda Kaprunban amikor leszállt a helikopter. Ez Maiskogel terepén történt ami ugye pont családbarát és kezdőknek ajánlott pálya. Ennek megfelelően nagyon sok kisgyerekes síoktató csoport volt végig, szinte minden székre jutott egy kisgyerek akit "idegenekre" bíztak, hogy figyeljen rá. Ebből többször volt fennakadás a beszállásnál, mert sokan nem akarták ezt vállalni.
Nagy szerencse hogy az oktatója ült mellette, nem biztos, hogy ellenkező esetben szerencsésen megússza.
Van egyébként minden liften a kicsúszást megakadályozni hivatott szerkezet, de nem az a fajta ami teljesen leér a székig, a velünk utazó kissrác simán kifért volna alatta. Egyik kezünkkel végig fogtuk is emiatt.
Le a kalappal a két síelőnek, hogy ekkora lélekjelenlétük volt hogy meg tudták menteni. Azért egy 6 méterről lezuhanó gyerek síléccel a lábán komoly sérülést okozhatott volna nekik is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Angela Apartment & Chalet
Főként nagyobb családok és baráti társaságok részére ajánlott apartmanház, 3 db 110 m2-es méretű, egyenként 8-10 fős lakással és egy új, 8 fős chalettel. A környékbeli sípályák 6-12 km-re találhatóak. Szolgáltatások: WIFI, sítároló, parkoló, játszótér, éttermek.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Tauernsuites Mitterwirt
30 db modern apartman (33-158 m², 2-10 fő részére) Piesendorf településen, Kaprun/Kitzsteinhorn síterepétől 4,5 km-re, Zell am See-től kb. 6 km-re. A főépületben wellness részleg és egy étterem is található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Sonnhof Rauris csillagcsillagcsillag
A 45 szobás Hotel Sonnhof Rauris egy magyar családi tulajdonban lévő, sí- és motorosbarát szálloda a festői Rauris üdülőfaluban. A hotelben bár, medence, fallabda pálya, szauna áll a vendégek rendelkezésére.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.