Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Karintiába már szervezetten jöhetnek az orosz síelők

2014.11.10. Bata Attila

Karintia tartomány régi erőfeszítése vált valóra a nyár végén. A helyi turisztikai hivatal bejelentése szerint az idei szezontól különjárattal hetente érkezhetnek síelők Moszkvából Karintiába. Az orosz vendégek hagyományosan sokat költenek, a tiroliak és salzburgiak már régóta sok orosz turisták fogadnak a szezonban.
h i r d e t é s
Többéves előkészítés után a Karintiai Idegenforgalmi Hivatalnak sikerült tető alá hoznia a megállapodást az egyik orosz utazásszervezővel. Ennek értelmében különjárattal érkeznének orosz turisták Moszkvából a klagenfurti repülőtérre. Az első járat december 27-én érkezne az orosz vendégekkel, majd január végéig még ötször fordulna a 220 fős különjárat.

A közeli karintiai terepek természetesen örülnek a hírnek. Egyrészt az oroszok hagyományosan jól fizető vendégeknek számítanak az Alpok síterepein, másrészt januárban, a szezon „lyukas” részében úgyis kevesebben érkeznek a síterepekre. Nassfeld és Bad Kleinkirchheim is jól járhat ezzel a különjárattal, és kezdhetik kitalálni, hogy milyen szolgáltatásokkal várják az oroszokat.

Idén már Karintiában is landolnak az orosz síelők
Idén már Karintiában is landolnak az orosz síelők
Az oroszok mindenféle idegenforgalmi felmérésben az élen szerepelnek, ha azt nézzük, hogy melyik ország polgárai költik a legtöbbet a nyaralás/síelés alatt. Szeretnek jó helyeken lakni, naponta vendéglőkben étkeznek, a feleségek szívesen vásárolnak, egyszóval a vendéglátók álma ebből a szempontból. Másrészről sokakat zavar, hogy nem az ásványvízfogyasztásukról híresek, gyakran hangoskodnak, és sok vendéget irritál a viselkedésük. Az olaszok például az idén már egy olyan videóval várták őket, hogyan kell vakáció alatt viselkedni.

Ausztriában főleg Tirol számít az oroszok kedvenc helyének. Volt olyan év, amikor az ortodox karácsony és újév idején (január eleje) a söldeni szállások harmadát oroszok foglalták le. Korábban már Salzburg tartomány is hasonló különjáratokkal indított Moszkvába. De megtaláljuk őket mindenhol az Alpokban, a legdrágább francia síterepet, Courchevel, az orosz milliomosok tivornyái után már csak Kursevelszkinek hívják az angolok.

Mindezekkel együtt a megállapodás lehet, hogy nem a legjobbkor jött, hiszen az utóbbi időszak politikai és gazdasági eseményei miatt az orosz rubel 2013 májusa óta 15-20%-ot vesztett az euróval szemben. Az idei nyáron is jelentős csökkenés figyelhető meg az orosz turisták számában, ennek következtében több orosz utazási iroda csődbe is ment az idén.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Tolnaricum apartmanok
A Tolnaricum Apartmanok a Nassfeld Síközpont vonzáskörzetében (18 km a Millennium Express Sífelvonó) Köstendorfban találhatók, 10 km-re Hermagortól, napos és csendes környezetben, kilátással a hegyekre és a Pressegger tóra.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Haus Im Hochtal
Haus im Hochtal 3 háziállatmentes, szépen berendezett, felújított 4-6 fős apartmant kínál a karintiai Bad Bleibergben.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Arena Franz Ferdinand csillagcsillagcsillagcsillag
Nassfeld egyik legújabb szállodája közvetlenül (100 m) a síterep völgyállomásánál várja vendégeit, kétágyas és családi szobákkal, félpanziós ellátással. Wellness részleg fűtött bel- és kültéri medencével, szaunákkal, gyermekeknek 140 m2-es játszóbirodalom, mászófal!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE