Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kezdődik! Már csak egy hónap a söldeni világkupa versenyig!

2020.09.21. Bata Attila

Már egy hónap sincs hátra az idei szezon első világkupa versenyéig, amelyet az elmúlt évtizedek hagyományainak megfelelően az ausztriai Sölden síterepének gleccserén rendeznek meg.
Akik az elmúlt években megszokták, hogy a hosszú nyári időszak után az október végi hétvégén juthatnak hozzá először a megszokott versenyeikhez, azok most kénytelenek lesznek egy héttel előbbre állítaniuk magukat.

A síterep és az osztrák szövetség kérésére az idén az október 17-18-i hétvégén rendezik a versenyeket, egy héttel korábban a szokásosnál. A korábbi kezdés oka, hogy a síterep így egy héttel korábban tudja a nagyközönség részére átadni a pályát, tehát egy héttel hosszabbodik meg a szezon ezen a gleccseren.

Az előző szezonok bebizonyították, hogy nem gond egy héttel korábban a pályát elkészíteni, reméljük ez idén is így lesz. A helyzet abban a tekintetben most is hasonló, hogy vannak bizonytalanságok, főleg a két nehezen kontrolálható külső körülmény, az időjárás és a vírus tekintetében.
Visszaszámlálás
Visszaszámlálás
Kezdjük az időjárással. Mostanában még nem volt tél a gleccseren. Alig van hó a pályán. Ez nem újdonság a szervezőknek, már hozzászoktak ehhez a helyzethez a hosszú évek alatt. Az kissé árnyalja a helyzetet, hogy Ausztriában a szeptember eddig nagyon melegnek számít, ha így folytatódik könnyen megdőlhet a melegrekord is. A mostani szeptemberi adatok a júniust idézik.

Remény azért van, hiszen a szervezők készültek. Hatalmas hódepókban tárolták a havat tavalyról, amelyet már kibontottak és hamarosan szétteríthetik. A pálya mellett telepített hóágyúrendszer az egyik legmodernebbnek számít a világon, egy-két hideg éjszaka alatt csodákat tud tenni.

A hidegre még várni kell. 3000 méteres magasságban sem volt még olyan alacsony a hőmérséklet, hogy túl sokat mehettek volna a hóágyúk. Azonban az időjárási előrejelzés biztató, hétvégére már érkezik a hidegfront, amely a mínuszok mellett nagyobb mennyiségű havat is hozhat a versenypálya magasságában.
A héten így nézett ki a legendás meredek rész
A héten így nézett ki a legendás meredek rész
A szervezők már sokszor megküzdöttel az időjárás elemeivel, azonban a koronavírussal most először. A járvány miatt bevezetett intézkedések miatt az egész sívilág az első versenyre figyel, érzik is a rendezők, akikben most akkora az izgalom, mint amikor először rendezték meg a versenyt.

Az már biztos, hogy a helyszínen nem lehetnek nézők, csak a tévében lehet majd követni a versenyeket. A mostani sportversenyek, pl. észak-amerikai sportok, kulcsszava a buborék itt is jelen van. Buborékban, vagyis minél jobban elkülönítve kezelik a versenyzőket.

Az első versenyen négy csoportot alakítanak ki: versenyzők, szervezők, média és a meghívott vendégek. Ezeket a csoportokat jól elkülönítik egymástól.

Október elején tartja (online) kongresszusát a FIS (Nemzetközi Sí Szövetség). Ott további intézkedéseket jelenthetnek be. A buborék módszer az utazásokat és a szállásokat is befolyásolja a szezonban. Szakáganként elkülönítve utaznak majd a versenyzők állandó tesztelés mellett. Söldenben még nem, de utána igyekeznek elkerülni, hogy egy síterep egyszerre férfi és női versenyeket is rendezzen ugyanazon a hétvégén. Ezekben az esetekben, pl. Finnország novemberben szombaton és vasárnap csak női vagy férfi versenyek lesznek.

Az biztos, hogy az észak-amerikai versenyek elmaradnak, ezek pótlása már körvonalazódik, és a további módosításokkal együtt az említett kongresszuson állhat össze a "végleges" menetrend, amelyről mi is beszámolunk majd.

Söldenben egyébként péntektől (szeptember 25-től) már megnyitják az első pályákat, így megkezdődik az idei szezon, a részletekről később beszámolunk.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástipp
Top Tirol Apartmanház csillagcsillagcsillagcsillag
Az apartmanház Huben faluban, Söldentől északra található. A síbusz megállója közvetlenül a ház előtt van, amivel 10 perc alatt a kabinos felvonónál lehetünk. A házban összesen 24 db, 4 különböző típusú 2-7 fős apartman található és egy kiváló wellness részleg.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE