Egyre népszerűbbek a körsíelésre kialakított pályarendszerek, mint pl. az örök etalon a Dolomitok Sellarondája. Az utóbbi időben számos síterep ajánl olyan programokat, ahol úgy lehet kisebb-nagyobb köröket síelni, hogy sosem kell ugyanazon a pályán síelni kétszer.
h i r d e t é s
Ebbe a "
versenybe" nevezett be most két tiroli síterep és rögtön kijátszották az aduászt. Bejelentésük szerint létrejött a világ leghosszabb síköre, amely akár 88 kilométer hosszú is lehet. A síelők jelentős részének jó hír, hogy lehet kisebb köröket is választani...
Kitzbühel (Kitzski) és SkiWelt Wilder Kaiser Brixental már önmagunkban is minden igényt kielégítő síterepek. A kettő kombinációjából pedig létrejött a KitzSkiWelt Tour, amely maga a síelős kör.
A körbe 14 ponton lehet becsatlakozni, természetesen érintve a két terepcsoport legjavát, köztük a híres kitzbüheli síversenynek otthont adó pálya indítóállomását, ahol fotópont várja a síelőket.
A kb. 70 darab 3000 méter feletti csúcs között kanyargó útvonalról felesleges további leírást adni, tényleg érdemesebb
a honlapjukat felkeresni.*
Itt beállíthatjuk a körtúra kezdő pontját és a végpontot, ahonnan visszafordulunk. Ha rövidebb tanulmányozás után megbarátkoztunk az oldallal, akkor láthatjuk, hogy a kiválasztott útvonalról egy részletes leírást kapunk. Hány kilométer, mennyi a piros/kék/fekete pályák száma. Pontosan lebontva, egymás után sorban felsorolva, hogy melyik pálya és melyik lift következik egymás után. A lifteknél és a pályáknál naprakész információval az üzemelésről. A listát egy pdf fájlban elmenthetjük, az útvonalról pedig kérhetünk egy térképet, amely "interaktívan" megmutatja, merre kellene csúszni. Egy mobiltelefonnal a térképet a síliften bármikor ellenőrizhetjük.
A leghosszabb kör tehát 88 kilométer hosszú, 17 232 méter szintemelkedéssel, szerencsére utóbbinál a felvonók segítenek. Összesen 57 pályát (30 kék, 26 piros és 1 fekete) kell ehhez csúszni.
Fontos, hogy mindenki képességeihez mérten tervezze meg a körét. 85 kilométerhez egy eléggé combos csúszás kell, korai indulással és nem nagyon fér bele hosszú hüttézés. Csak profiknak! Az említett tervezőt használva, már rövidebb, kényelmesen megtehető, akár 20-30 kilométeres szakaszokat is lehet tervezni.
A síeléshez közös napijegyet bocsátott ki a két síterep, amely 62 euróba kerül. A környékre érvényes szezonbérleteseknek (pl. SuperSkiCard vagy Snow Card Tirol) természetesen nem kell fizetniük.
-----------------------------------
* Ez a link a Skiwelt oldalára mutat. A kitzbüheli részről indulva
innen jobb tervezni.