Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kopaonikon újra hóágyúznak, jövőre fejlesztéseket terveznek

2024.03.22. Bata Attila

Szerbia legnagyobb és legismertebb síterepe ismét komoly fejlesztések előtt áll. Jövőre már biztosan megépül az új víztározó. Az új liftek tervei is elkészültek. A héten pedig újra beköszöntött a tél. Annyira lecsökkent a hőmérséklet, hogy még március második felére is bekapcsolták a hóágyúkat.
Kopaonikon mennek a hóágyúk 2024. március 21-én
Kopaonikon mennek a hóágyúk 2024. március 21-én
h i r d e t é s
Jelenleg jó hóviszonyok között, télies időben lehet itt síelni. Kopaonik egy sípályája így nézett ki a hét közepén:
Kopaonik március 21-én
Kopaonikot is utolérte a feltörekvő síterepeket sorsa. A népszerűség átka, vagyis az egykori olcsóbb síelés ára időközben szépen emelkedik. A bérletek ugyan még nem érik el az osztrák árakat, de már figyelni kell arra, hogy hová ül be az ember fogyasztani. A síterep vendéglátó egységei legtöbbször az áraikkal kerültek be a helyi sajtóba.

A szezon 2023. december 2-án kezdődött. Január elején érkezett egy nagyobb havazás, vele együtt a síelők tömege is. A januári vendégek száma tavalyhoz képest 20%-kal emelkedett a szálláshelyeken. Majd februárban megnyílt a legmeredekebb pálya (Belle reka 2), aztán sorban a többi. Február közepén az összes pálya és lift üzemelt, ehhez hasonló 10 éve nem történt a síterepen. Ennek örömére a felvonók üzemidejét meghosszabbították 16:30-ig.

A március télies viszonyokkal tért vissza, főleg múlt hét óta. Az üzemeltetők szerint átlagosan napi 8-9000 síelő kereste fel a síközpontot. Március 9-től ismét csak 16 óráig járnak a liftek.
Kopaonik | Fotó: Treer Albert (2021)
Kopaonik | Fotó: Treer Albert (2021)
Az idei szezonban elmaradtak a korábbi bombasztikus fejlesztések, azonban a jövőbeli tervek igencsak ambiciózusok. Ezek közül már ismert az új víztározó megvalósítása.

A hóágyrendszer hatékonyságának növelése egyre kritikusabb tényező minden síterep fejlesztésében, így van ez Szerbiában is. Novemberben írták alá a szerződést az olasz TechnoAlpin céggel, közel 12 millió euróért épül meg egy hatalmas víztározó, egy központi szivattyúállomás, új alállomás és kiépül a teljes vezetékrendszer.

Az új víztározó a Mali Karaman rész tetejére épül, 1904 méteren. Méreteiben is tekintélyes „tavat”, (kb. 277 méter hosszú, 112 méter széles és legmélyebb pontján 9 méter mély) többévszakos hasznosítással tervezik. A 115 ezer köbméteres tározót a jelenlegi, lenti, három tározóból fogják vízzel megtölteni. Ezért épül egy nagy kapacitású szivattyúház. A vízforgalmat kétirányúra tervezik, szükség esetén a fenti, új tározóból is lehet majd tölteni a lenti, kisebbeket.

A fenti tározóból négy irányba indulnak majd a vezetékek. A cél, hogy akár már szezon elején, rövid idő alatt síelhetővé varázsolják a pályákat. A síterep közlése szerint az új rendszerrel elért pályákat 72 óra alatt tudják teljesen behavazni. Az összes beruhás a következő szezonra fog elkészülni.

A környék távolabbi, 2032-ig érvényes rendezési terveiben további három kabinos felvonó megépítése is szerepel. Pontosabban, a harmadik egy telemix rendszerű felvonó hatszemélyes ülésekkel és tízszemélyes kabinokkal. Ezekről szezon előtt írunk terveink szerint.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
AKCIÓ
Hotel Junior csillagcsillagcsillag
Családias szálloda saját 400 m-es tanulópályával, Kopaonik új kiskabinos liftjétől 800 métere, kisbusz transzferrel. Félpanziós ellátás, a'la carte étterem, wellness részleg, disco, játszószoba szolgálja a vendégek kényelmét.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Putnik
Teljesen felújított, 4 csillagos szálloda Szerbia legnagyobb síterepén, 1200 méterre a legközelebbi ülőlifttől. Svédasztalos félpanziós ellátás, wellness részleg medencével és sokféle szaunával, valamint sok egyéb szolgáltatás.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Viceroy Kopaonik csillagcsillagcsillagcsillagcsillag
Exkluzív, közvetlen pályaszállás Szerbia legnagyobb síterepén, Kopaonikon. Szobatípusok a franciaágyas deluxe szobáktól kezdve egészen a 253 m2-es luxuslakosztályig, bár, 2 étterem, könyvtár, valamint kiemelt wellness szolgáltatások.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE