Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Koronavírus: Saalbach rendezi a törölt kínai síversenyt

2020.01.31. Bata Attila

A különböző sportágak nemzetközi szövetségei egymás után jelentik be, hogy a kínai egészségügyi kockázatokra tekintettel nem utaztatják versenyzőiket az országba és elmaradnak a korábban betervezett versenyek.
Már napok óta sejteni lehetett, amit szerdán jelentett be hivatalosan is a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS), vagyis törlik a február közepére Kínába tervezett férfi világkupa futamokat a koronavírus járvány miatt. Ahogy a FIS megjegyzi, a verseny előkészületei jól haladtak, a pálya remek állapotba került, a szövetség teljesen elégedett volt a szervezéssel. Ezt a versenyt a két év múlva sorra kerülő téli olimpia egyik próbaversenyének szánták volna.

A kitzbüheli verseny győztese Matthias Mayer már korábban bejelentette, hogy a vírus miatt nem indul, így tett számos ország szövetsége is, pl. a svédek és a németek is. A kiztbüheli verseny után a csapatok is ezt a döntést várták, több okból is.

Először is, teljesen érthető, ha valaki nem akar a halálos járvány közelébe se menni. Persze, ahogy a FIS hangsúlyozta, a veszély itt kisebb lett volna, mert a versenyzők a járvány gócpontjától kb. 1000 kilométerre mérték volna össze az erejüket. Csak leszállnak Pekingben és felszállnak az új, szupervonatra és már ott is vannak a síterepen. De ki akarna olyan országba menni, ahol a legfrissebb hírek szerint már nyolcezren betegedtek meg, és 170-en haltak bele a vírusba?

A veszély mellett az is gondot okozott volna, hogy a versenyzők nagy része a rákövetkező hétvégére Japánba utazik. Mivel Japán már most is fokozottan ellenőrzik a Kínából érkezőket, vélhetően hosszabb ideig karantén alá helyezték volna a beérkező versenyzőket, amelynek időtartama megjósolhatatlan.

Az már biztos volt, hogy a Jancsingba tervezett férfi szuper-g és lesikló versenyek elmaradnak. Aztán beindult a szervezés az elmaradt versenyeket pótolására. Erre már számos európai síterep jelentkezett, végül az ausztriai Saalbach lett a befutó.
A rendezőknek nincs könnyű dolga, hiszen nagyon rövid idő alatt kellett biztosítaniuk a verseny anyagi hátterét és a televíziós közvetítést. Az osztrák szövetség és az ORF hagyományosan jó kapcsolatai miatt ez viszonylag simán ment, bár a közvetítési időpontok lehetőségei, hogy más sportágakkal ne ütközzön a rendezvény, már eléggé szűkösek voltak, így a versenyeket előbbre kellett hozni.

Az eredeti hétvégi időpont helyett, február 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken) tartják a versenyeket. A csütörtöki lesiklás 12:45-kor, a másnapi szuper-g 11-kor kezdődik. A pályával nem lesz gond, hiszen az előző hétvégén is versenyeket rendeznek rajta.

Amivel gond lehet, az a szálláshelyek. Az osztrák síszünet közepén ilyenkor már minden szálláshelyet jó előre lefoglaltak. A világkupa mezőnyének kb. 400 darab, négy- és ötcsillagos szoba kellene, lehetőleg minél közelebb a síterephez. Ez utóbbi kívánság vélhetően nem fog teljesülni, így a síelők és kísérőik jelentős részét a helyszíntől messzebb fogják elhelyezni.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ
Szállástippek
AKCIÓ
Saalbach Suites
2022 decemberi átadású, 2-7 fős, elegáns szobák és lakosztályok Saalbach-Hinterglemm, vorderglemmi sípályái mellett! Szolgáltatások: parkoló, wifi, wellness részleg, reggeli. Az szálláshely egy saját bárral is rendelkezik.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Pension Tannenhof
A családi vezetésű barátságos panzió Leogangban, hangulatos szobákkal és apartmanokkal várja vendégeit Saalbach-Hinterglemm-Leogang sípályáitól 6-7 km-re. Reggelis és félpanziós ellátás is kérhető, a pihenésről panorámás szauna gondoskodik.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Ferienresort Rehrenberg
Modern, tágas, kandallós 2-10 fős apartmanok jól felszerelt konyhával Saalbach és Zell am See között, 600 m-re a Zellamseexpress felvonótól. Ingyenes parkolás, wellness-részleg kültéri fűtött medencével, szaunákkal, étterem, kinti-benti játszótér.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.