Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Schladming: fürdőruhás nő tette emlékezetessé a versenyt

2020.01.29. | Szerző: Bata Attila
Szokás szerint idén is remek versenyt hozott a schladmingi villanyfényes síverseny, ám ezúttal az izgalmakat fokozta egy fürdőruhás nő. Nem is feltétlen a megjelenésével, hanem azzal, hogy megbolondította az időmérő órát, amely egy ideig mindenkit megtévesztett.
Kép: Szántó György
h i r d e t é s
Ahogy vártuk, jó kis verseny volt. A beharangozó cikkünkben említett négy versenyző szerezte meg az első négy helyet, ennél azonban jóval izgalmasabbra sikerült a verseny.

Negyedik lett a francia Clement Noel, akinek köszönhetően végig érdekes maradt a második futam. A győzelemre is esélyes francia klasszis az első futamban rögtön az elején elrontott egy kaput és hatalmas hátránnyal 30. helyen végzett az első kör után. Ez azt jelentette, hogy a második körben elsőként indulhatott, amely egy ilyen képességű síelőnek komoly előny. Remek síelést mutatott be a második futamban és azt kellett kiizgulni, hogy ez mire lehet elég az egyre romló pályán induló egyre erősebb ellenfelekkel szemben.
Fotók: Szántó György - lapozd végig az albumot!
Első komolyabb izgalmat az olasz Alex Vinatzer és vele együtt egy fürdőruhás nő okozta. Az olasz az elején versenyben volt a vezető franciával, és sokáig csak tizedek választották el őket egymástól. A célba érve az olasz neve mellett zöld színben jelent meg az eredménye, amely a síversenyeken azt jelenti, hogy átvette a vezetést. Igen ám, de nem az ő eredményét mérte a stopper.
Dráma és komédia a célban
Kinsey Wolanski nevű hölgy már korábban is "megzavart" sporteseményeket, például futballban a Bajnokok Ligája döntőt. Ezúttal fürdőruhában egy Kobe Bryantre emlékező táblával (rajta a felirat: "RIP Kobe 24 #Legend) sétált át a célvonalon, de olyan tökéletesre sikerült az időzítése, hogy az automata időmérő őt érzékelte a síelő helyet, és az olaszt így az első helyre rakta. Az olasz természetesen ünnepelte magát, addig, amíg ki nem derült a baki. Miután kiderítették a "valós" eredményét, mindenkinek egyértelmű lett, hogy nem került az első helyre. Utólag persze ő is, és a többi versenyző is jót derült az egészen.

Wolanski ezért a kis műsoráért 500 eurós büntetést kapott. Ehhez jön még, hogy a verseny előtt tiltott parkolásért is megbüntették. A pénz miatt nagyon nem kell izgulnia az amerikai hölgynek, hiszen az osztrák lapok szerint országa és Ausztria között nincs közös egyezmény a büntetések behajtásáról, így megúszhatja az egészet.

De vissza a versenyhez. Noel tehát maradt az első helyen, a második futamban 26 versenyzőt előzött meg és végül a negyedik helyen zárt. A svájci Yule a harmadik, a francia Pinturault a második, a norvég Kristoffersen pedig az első helyen végzett. Teljes lehetett volna az osztrákok öröme, hiszen az első futamot Marco Schwarz nyerte, de a második futam elején egyből rontott és kiesett, így elmaradt az osztrák siker.
A verseny az idén is hozta szokásos hangulatát, az időjárás is többnyire partner volt a rendezőknek. Csak az első futam elején alakult ki egy kis köd a pálya tetején és az Alpokba megérkezett havazás itt is mutatta jeleit a verseny alatt.
Szólj hozzá, legyél az első!
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »