Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kreischberg: magyar snowboardos tarolt le mindenkit

2023.01.05. Bata Attila

Nehéz szavakat találni arra, amit egy 18 éves magyar snowboardos művelt tegnap az ausztriai Kreischberg síterepén. Rossz módszerrel, a csákányos felvonóba két kézzel kapaszkodva jutott fel egy meredek szakaszra, ahol elesett, majd visszacsúszva számos síelőt letarolt. A helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott.
Tarolás közben, kép a lenti videóból. Forrás: Fekete Árpád / Facebook
Tarolás közben, kép a lenti videóból. Forrás: Fekete Árpád / Facebook
h i r d e t é s
Tegnap délelőtt 11 óra körül egy magyar snowboardos egyedül indult fel a Rosenkranz (K jelű a térképen) csákányos lifttel. A helyi újság szerint komoly gondjai voltak a csákánnyal, kicsúszott a lábai közül, majd később két kézzel kapaszkodott bele. Egy meredek szakaszra érve elesett, a csákány kiesett a kezéből, ő pedig visszacsúszott a meredek lejtőn, a mögötte érkező snowboardosok és síelők rémületére.

A mögötte haladók közül volt, akinek nagyjából sikerült kikerülnie őt, de másokat szabályszerűen elkaszált. A csákányos lift nyomvonala feletti ülőliftből készített videó tanulsága szerint szinte hullottak az emberek a hegyoldalban.
Összesen négyen sérültek meg a mögötte érkezők közül, egyiküket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, a másik három saját maga jutott el a kórházba. A sérülésekről nem közöltek információt.

A 18 éves hódeszkás segítségnyújtás nélkül hagyta el a tett színhelyét. A helyi rendőrség néhány órával később megtalálta. A nyomozást befejezték, közölte a helyi ügyészség.
KOMMENTEK
SiloEmber | 2023.01.05. 07:19
Snowbordosoknak semmi keresnivalója síterepen. Úszó sem megy a focipályára...
Kabala0615 | 2023.01.05. 07:33
Kezdő sítudással és egy mai regisztrációval én nem emberkednék a helyedben...
Rossi | 2023.01.05. 07:42
snowboardosnak nem igazán nevezném, de valóban az volt a lábán. Túlvállalta magát, az nem könnyű felvonó amúgy sem, de nagyon gáz, ahogy letarolt mindenkit. Szerintem amúgy teljesen felesleges ilyen kirekesztő, általánosító, megjegyzéseket tenned.
Csitári András | 2023.01.05. 07:43
A kirekesztő, általánosító megjegyzést pont te tetted 😀
Cs.laszlo | 2023.01.05. 07:49
Tudod te emberke mit beszélsz ???
HofEE | 2023.01.05. 08:02
Bowlingban lehet eredményesebb lenne a srác
Rossi | 2023.01.05. 08:17
Az mióta általánosítás, hogy egy konkrét, balesetet előidéző embernek bírálom a tudását? Azért engedtessék meg, hogy ha ennyi embernek okozott sérülést, talán ne dicsérjem meg. Sok ponton rontotta el azt a menetet.
JobaRob | 2023.01.05. 08:18
Donovalyban régebben volt egymás mellett egy csákányos és egy tányéros, a vége jó meredek és jeges volt (ratrak nem fért fel oda), ott műveltek ilyesmit, csak szerencsére ott nem volt ilyen hosszan meredek így (amíg itt voltam) nem volt baleseti következménye.
Gletscher7 | 2023.01.05. 08:22
Főtéren megkövezni, felnégyelni!
tihanyiandris | 2023.01.05. 09:06
Mindenki volt 18 éves. Mindenki volt kezdő. Mindenkinek volt már gondja a felvonózással. Mindenki okozott már problémát másoknak az ügyetlenkedésével. A hiba ott van, hogy elmaradt a segítségnyújtás.
olah richard | 2023.01.05. 09:07
Ejj mekkora egysejtű lehetsz te Siló. :D
Roloo | 2023.01.05. 09:10
Tökéletes példa arra, hogy miért nem szabad, ilyen tudással rendelkező emberkét, egyedül csúszni hagyni.
skioutlet | 2023.01.05. 09:26
tihanyiandris soraival értek egyet.
A 18 éves deszkásnak a tanulópénz valószínűleg nem lesz kevés. Jobbulást a sérülteknek!
PTamáska | 2023.01.05. 09:27
"SiloEmber" ez egy igen buta hozzászólás volt. Az általánosítás buta dolog. Van gyík síelő is és van gyík boardos is. És fordítva. Nem a sporteszköz típusa határozza meg, hogy milyen ember használja.
cimbi | 2023.01.05. 10:18
Mindenki volt kezdő. Jártunk így mi is. Szerintem lett volna esélye kiforogni kiküzdenie magát oldalra. Nem lett volna szabad a lift nyomvonalában maradni. A cserbenhagyás az viszont már bűncselekmény. Egy kis önismeret, önfegyelem, felelősségvállalás sem ártana. Pont mint az utakon. Ott sem az számít, hogy miben ülsz csak az, hogy vezetsz.
Felesleges általánosítani. Vigyázzatok magatokra és másokra. Jó csúszást mindenkinek.
Magyar Armin Tamas | 2023.01.05. 10:28
SiloEmber ilyen ostoba embernek mint te meg a sirban lenne keresni valoja nem az emberek kozott
dancsi24 | 2023.01.05. 10:28
Ha nem próbálja meg, sose tudja meg, tud-e csákányozni vagy sem, de onnantól kezdve hogy elindult vele ez megállíthatatlan volt... Mindenki bénázott csákányon szerintem. Sajnos egy ideig most biztos nem mer majd rápróbálni. Ami nagy probléma és tényleg probléma, hogy nem segített a sérülteknek. A nehéz emelkedőről nem tehet és nincs is szabályozva ki használhatja.
Csaba Molnár | 2023.01.05. 10:28
SiloEmber egy idióta vagy... 🤣
Createur | 2023.01.05. 10:45
SiloEmber egy barom...
bartoki | 2023.01.05. 10:57
Nem biztos hogy tudta hogy komoly sérüléseket okozott...
Ő maga is lecsúszott a fenébe... Onnan lentről mit tudta hogy mi a helyzet.
A videózók is csak egy jót röhögtek, pedig ők jobban átlátták.

És amúgy tud érdemben segíteni, ha valakihez mentőhelikopter kell?
Magyar Armin Tamas | 2023.01.05. 11:13
SiloEmber felkapott volna mindenkit a hatara es el csuszott volna veluk nem kellett vonla mentohelikopter
Ildikogs | 2023.01.05. 11:16
Hibázott ott más is. A liftkezelőnek az elején le kellett volna állítani a csákányost, amikor látja, hogy így kapta el a gyerek a csákányt, és nem hagyni elmenni. A Rosira meg fel nem csákányoznék semmi pénzért 😁A kiforgás meg nem mindig sikerül. Nekem van egy softshell cuccom. Mátraszentistvánon az volt rajtam. Az ugye alapból nem egy meredek hely. Megállt a csákányos, majd valamikor elindult egy rántással. Nem figyeltem, vszeg összeakadt a lécem. Kiestem, kábé hasra, és el indultam a letaposott kijegesedett nyomvonalon hason hátrafelé, mint a kugligolyó. Úgy csúszott a softshell cucc, mint a fene. Ezen meg is lepődtem rendesen. Én se tudtam kifordulni, tán még a lécek is fennmaradtak. Na kaptam is hideget, meleget. Van ilyen sajnos.
drina | 2023.01.05. 11:30
SiloEmber, azért uszodában más, vizes sportot űzők is sportolnak.
Viszont vannak síterepek, ahová hagyományosan, többségében síelők járnak, mint pl Kitzbühel. Ott elvétve látni snowboardost.
dancsi24 | 2023.01.05. 11:31
SiloEmber a te értelmezésedben akkor uszodába is csak gyorsúszásban lehet úszni. A többi mód kizárva... :D
Dzsazi | 2023.01.05. 11:38
Valoszinuleg o is megserult! Hol volt az ovintezkedes?! Ha baleset történik vagy ha latjak hogy valaki laba alol kicsuszott a felvono akkor megallitjak! A vezerlo hol volt?! Nem a serultet kell bantani valoszinuleg nem direkt csinalta! Vonjak kerdore a kezelot! O eppen aludt?!
mirevalo | 2023.01.05. 11:44
Na, akkor csak egy kis elemzés, a videó alapján:
A hegyoldal árnyékban van, kora délelőtt történt az eset, szemmel láthatóan tiszta jég a pálya. A lap tehát oldalirányba csúszik, kontroll nélkül, élre tenni ilyen felvonón nem lehet. A srác már a videó elején is kapaszkodva fogja a csákányt, aki volt már ilyen helyzetben, az tudja, hogy ez - akármilyen erős is vagy - csak rövid ideig tartható. Nagy a valószínűsége, hogy a felvonózást még a csákányt a lába közé akasztva kezdete, csak a pálya jegessége miatt csúszott oldalirányba, ezért menteni próbálva a helyzetet, kivette lábközül és kapaszkodva próbált feljutni. Ez volt az első hiba. Ilyenkor, aki tapasztaltabb, az tudja, hogy azonnal egy megfelelő helyet kell keresni a "kiszállásra". Pont az ilyen balesetek elkerülése miatt. Abban a pillanatban, amikor kicsúszott, már szinte menthetetlen volt a helyzet. Az egyik láb ráadásul nincs a kötésben, egy lábbal azért elég nehéz lenne a jeges felületbe úgy belevágni a sarokélet, hogy meg is tudj állni. A gyakorlatlanságát jelzi amúgy, hogy a a csúszása elején még lefelé is fordít egyet a lapon. :(((
A segítségnyújtás elmulasztása pedig súlyos emberi hiba. Remélem fullos biztosítása van, mert ez így drága lesz. Nekünk, pedig, úgy vélem a tanulságokat kell levonnunk, mindenkinek a magára vonatkozót.
A vétlen sérülteknek jobbulást, mielőbbi gyógyulást kívánok !
jóska63 | 2023.01.05. 12:47
kiként szögezni a felvonó aljára mementóként - de előtte azért szép lassan fel kéne négyelni, mondjuk ha kiasztanánk az sem lenne rossz. Már azt hittem kihalt a sznóbordos állatfajta ere itt az új generációja - emberség zéró remélem lecsukják egy kicsit és kancsó lesz
BAnna | 2023.01.05. 12:51
Minden sérültnek mihamarabbi gyógyulást kívánok! A mentőhelikopter némi aggodalomra adhat okot, de ez ilyen esetekben meglehetősen extrém és ritka, valószínűleg valami nagyon szerencsétlen és sajnálatos esés következménye lehet.

Kissé nehezen értelmezhető elsőre a cikk, de ismét átolvasva és a videót is többször megnézve azért nagyjából rekonstruálható az eset.

Számomra fura, hogy egy kommentben jellemzően nem a cikkre reagál a többség, hanem sokaknak az itt már megszokott, egymásnak ugrás a fontosabb.
Fogalmunk sem lehet pontosan a fiatal további magatartásáról, a cikk is csak 1 mondatot ír erről!
Az üzemeltető szabályozását vagy elfogadjuk vagy nem, de ha "szerződünk velük", akkor ráutaló magatartást tanúsítunk az elfogadásra.

Teljesen értelmetlen a síelő vs boardos ellentétet ismét a végtelenségig élezni.

Idézet az üzemelő honlapjáról:

"Der Kreischberg macht mehr Spaß! Neben Schifahren und Boarden auf 42 km Pisten gibt's noch viele Zusatzangebote..."

Szerintem is sokkal fontosabb a tanulságok levonása, mint mások ekézése.
Ezt mindenki megteheti...ha akarja.

Itt eddig egy vélemény van, akihez közelít az álláspontom, ez bartokié!

A segítségnyújtásról meg azt gondolom, hogy az annak a feladata, aki abban, a helyzetben van, hogy ezt mihamarabb elkezdhesse és ért is hozzá!!!

Erről nem szól a cikk, de remélhető, hogy a helikopter érkezéséig csak volt valakinek ennyi esze, lélekjelenléte és esetleg még némi szaktudása is.

Én sérülést szenvedve egy higgadt, mihamarabb érkező és elsősegélynyújtásban jártas sporttárs segítségének jobban örülnék ilyenkor, mint egy riadt, vétlen okozóval történő kínos találkozónak.

Szomorúan látom, hogy sokaknak a félinformációkra alapozott önbíráskodás a legfontosabb.
- Marky - | 2023.01.05. 13:04
Tanulság hegyek 1 sztoriban

1. Ha így indult el a felvonón, akkor rögtön képbe kerül az üzemeltető is, mint felelős

2. Valószínű az illető sose járt oktatónál. Haverokkal, youtuberól, tanulta a boardozást. Egy (jó - bár sajnos már egykre kevesebb) oktató megtanít normálisan felvonózni és igen, akár azt is, hogy ess ki belőle, ha már gond van.

3. Ez drága lesz, főleg ha nem volt (felelősség)biztosítása. Egyrészt a mentőhelikopter ára, másrészt a sérültek polgári perei, ha indítanak. Könnyen rámehet apu-anyu háza, kocsija, a szülők biztos büszkék lesznek.

4. Segítségnyújtás elmulasztása. Reméljük a komoly sérültek is felépülnek, ez esetben lehet belőle egy felfüggesztett börtön is akár, attól függ mennyire veszi komolyan a hatóság és a sértettek. Jól fog kinézni a nyilvántartásokban.

5. Érintettek oldaláról: ha ilyet látsz jönni fentről, ne várj az utolsó pillanatig és bízz abban hogy megáll az illető. Nem fog. Csákányt eldobni és oldalra kiugrani, ha ez nem sikerül, legalább odáig eljutni, hogy minket ne állva kapjon el az illető. A bukósisakot ide se kéne írni, de hát tudjuk....

Jobbulást minden érintettenk, az elkövető pedig imádkozzon, hogy mindenki rendben felépül, máskülönben a következő évek nem a csúszásról fognak szólni.
apa | 2023.01.05. 13:14
BAnna:

Teljesen egyetértek.
A segítségnyújtáshoz:
Szerencsétlen gyereknek elég volt a baja, lehet, hogy ő is megsérült, mégis hogy a fenébe ment volna vissza a meredeken segítséget nyújtani?
Tevőlegesen semmiképpen.
Ha nem sérült meg, és elsunnyogott, akkor sem a közvetlen segítségnyújtás elmulasztása a probléma, hanem a felelősség alól kibújni szándékozás.
Ike | 2023.01.05. 13:38
A helyi újságban megjelent cikk szerint szabályos beszállással indult a csákányon, de nem tudta azt a lába között tartani. Tükörjég felületen nehéz ez, még léccel is! Ez a lift gyakran produkálja ezt; horror idővel kombinálva volt szerencsém átélni, amikor jégpáncélos ugratók várnak, vakon a ködben... Na, de legalább annyi előnyünk volt, hogy ketten voltunk a rendszeren!
"Bartoki" az első a hozzászólók közül, aki megjegyzi, hogy nevettek a videót készítők. Bevallom, már reggel 7-kor, amikor láttam, ez bántott legjobban. Talán, ha lekiabálnak a székből, hogy ugorjanak ki, mert a srác kiesett, nincs ennyi sérült... Talán, talán... (persze a gyorsulás) Egy rémkép jött az emlékezetembe, 1980-as évek: Alacsony-Tátra, Siratófal, fék nélküli léc elindul a buckákon, és gyorsul, és gyorsul: de ott mindenki ordít az alul lévők meg továbbítják, hogy "Pozor, pozor"! Azóta sokat romlottunk...
Legyetek türelmesek, várjátok meg a havazást, akkor induljatok a pályákra!
Okulare | 2023.01.05. 13:44
Én kezdő síelő vagyok, kb 7 éve síelek, évi 4-5 napot. Én is jártam hasonlóképp, abban a tekintetben, hogy sível mentünk fel (rendeltetés szerűen) csákányoson, jeges volt a placc, kezdők voltunk és ez volt az első csákányos élményünk. A 7 éves fiam kicsúszott mellőllem és így én is tudatosan elengedtem a csákányt, hogy vele maradjak. Mi azonnal oldalra tudtunk evickélni, így másnak (sem) esett baja.

Kezdőként az a kérdésem, hogyha így jártunk volna / járnánk, mint a fiatalember és letarolunk másokat, akkor mi az elvárható segítségnyújtás?

Ugyanis jártam úgy is, hogy előrébb síeltem, mint a feleségem és ő 30-40 méterrel mögöttem szimplán elesett. Esélytelennek éreztem, hogy vissza evickéljek a pálya szélén, hogy segíthessek, mert sok idő lett volna. Valaki fentről 1 percen belül megállt mellette és segített.

Itt ugyebár nincs fentől jövő, nem tud senki segíteni, de aki a balesetet okozta, az sem tud. Szerintem nincs is értelme elindulni vissza. Legalább 100-200 métert csúszhatott, mire megállt. Maximum azt tudom elképzelni, hogy azonnal hívok valamiféle segélyszámot, hogy balesetet okoztam ennél a felvonónál. Vagy ha később sikerül lábraállni, és lecsúszni az induló állomásra, akkor ott szólni a kezelőnek, hogy milyen galibát okoztam.

Szerintetek van más teendő? Mondjuk (eddig) sosem tájékozódtam, írtam fel magamnak, hogy az adott pályán mi a segélyhívó telefonszám. Van a pályáknak saját, közvetlen száma, amit baj esetén hívni lehet?

Köszi a válaszokat.
bouquetk | 2023.01.05. 13:53
Többek felvetették azt, hogy miképpen is tudott volna segíteni, egy talán maga is sérült, rémült fiatal. Rövid válasz az, hogy sehogy. Van ilyen helyzetre protokoll, teszi mindenki a dolgát. Ilyen helyzetben egy jószándékú amatőr lehet, hogy csak kárt okoz, a profik nem is hagyják. De eltűnni, hátha sikerül megúszni, ez egyszerűen minősíthetetlen. Ez szerintem sokkal durvább, mint a kiesése. Sajnos beleillik a trendbe, egyre több az ilyen eset.
Idipolisz | 2023.01.05. 13:55
A cikkhez tartozó fotón szereplő síelő is megér "lájkot" aki a kezében viszi fel az egyik sílécét. Vajon az hogy került a kezébe? Így hogy engedhették fel? Kicsatolódott a liftnél valami oknál fogva? Helytelenül van beállítva? A másik is kicsatolódhat a liften és valaki nyakában landol 10 méter magasból, vagy ha leejti a kezéből? Ő mennyire cselekszik felelősség teljesen ott a liften?
bitera | 2023.01.05. 14:02
Nem lennek a srác bőreben: sibaleseti helyszin szandekos elhagyasa es segitsegnyujtas elmulasztasa büntetöjogi kategoria, amit A-ban max. 1 evig terjedö szabadsagvesztessel vagy a 360 napi dijnak megfelelö penzbüntetessel honoralhatnak... Okulare kerdesere valaszolva: baleset eseten SOSE szabad elhaygni a helyszint, föleg ha mi okoztuk a balesetet, de a szenvedö felnek se tanacsos, mert ugy meg pl. neki nem lesz lehetösege karteritesre. Elsösegely-nyujtas cimszo alatt a minimum az lett volna, hogy megall, visszamegy, megnezi, megerdeklödi a serültek allapotat es megvarja, amig a hatosagok kierkeznek. A röhögö, proszto, videos labanc hülyegyerekekhez meg csak annyit: összefujta a szemetet a szel...
- Marky - | 2023.01.05. 14:16
@Okulare

2opcio van: ha a helyszín közelében maradsz, akkor telefonon ertesited a liftkezelot, vagy hivod a 112t

Ha mondjuk majdnem lecsuszol a pálya aljaig magatehetetlenül mint emberünk, akkor egyszerűbb ha a legközelebbi személyzetnek jelzed a történteket.

A lényeg hogy minél előbb tudjon indulni a segítség.
lh | 2023.01.05. 14:50
A szomorú az, hogy ezt a balesetet (és az ezzel járó sérüléseket) simán el lehetett volna kerülni, ha a baleset okozója megfelelő elméleti (!) oktatást kapott volna. Mert akkor (függetlenül attól, fizikailag mennyire uralja a bordját) tisztában lett volna azzal, hogy a fekete pálya mellett haladó felvonó meredek szokott lenni, fel tudta volna mérni, hogy az árnyékos szakasz jeges lehet, és legkésőbb a meredek szakasz előtt kiszáll.

Tanulság: Nem szabadna engedni önállóan mozogni a terepen azt, aki nem rendelkezik megfelelő felkészültséggel ahhoz, hogy felmérje, mikor hova nem kéne mennie. Ez itt a sztereotip fiatalférfi-baleset mintapéldája: túlbecsüli magát és ennek következtében másokat juttat kórházba. Balesetek persze mindig lesznek, de legalább az ennyire könnyen elkerülhetőket előzzük meg...

(Még néhány adalék:
- Aki már járt a Kreischbergen, az tudja, hogy a Rosenkranz-felvonó tetejéről nem kezdő pályák visznek a felvonó aljához, hanem feketék. Szóval semmiképp nem itt tanulunk csákányozni, se léccel, se borddal.
- Ha netán eltévedt kezdő vagy középhaladó az illető: ott lett volna mellette az ülős felvonó, ami ugyanoda visz fel. - Ott a térkép minden felvonó alján.
- Csak tippelek: az illető sietett, mert fent várták a haverok, nem akarta kivárni az ülő felvonó előtti hosszabb sort, és főleg nem akart kilépni és még egyszer beállni a sorba. És a haverok sem felkészültebbek nála.
- Felelőtlenségből okozott károkat nem minden felelősségbiztosítás térít meg. Ha a baleset okozója időben ki tudott volna szállni a felvonóból, akkor lehet, hogy maga lesz kénytelen fizetni, még ha van is biztosítása.
- És ahogyan mások is mondták: baleseti helyszín elhagyása mindenképp bűncselekmény. Ha lecsúszol a fenébe, miután letaroltál másokat, akkor a lift alján jelentkezz, és ha ezzel nem vagy tisztában, akkor légyszi csak felügyelettel menj a pályára, mert ez a tudásmorzsa hozzátartozik az elején említett elméleti alapfelkészültséghez.)
Idipolisz | 2023.01.05. 14:58
Azért azt se feledjük hogy ez egy felvonónál történt baleset, ahol alul és felül is van kezelő személyzet. A liften ülőknek is kötelessége volt kiszállás után azonnal értesíteni a csákányos lift fenti kezelőjét hogy állítsa meg a liftet és intézkedjen (protokoll) ha az alsó még addig nem állította meg.
tesseract | 2023.01.05. 15:10
A segítségnyújtás elmulasztása itt azt jelenti, hogy távozik a baleset helyszínéről. Nyilván nem azt várja el senki, hogy elsősegélyben részesíti a többi sérültet, de azt minimum, hogy nem inal el, hanem megvárja a mentőket és tisztázza a felelősségbiztosítását . Sajnos sok a magyar balesetokozó az osztrák pályákon. Itthon nincsenek megfelelő pályák, kötelező gyerekkori sísuli, ezért az átlagon felüli önbizalom, meg a drága felszerelés csak esetenként találkozik a téli sportokhoz szükséges rutinnal.
lh | 2023.01.05. 15:10
@Síelők.hu: A kommenteket olvasva talán érdemes lenne állandóra és jól láthatóan a főoldalra kitenni legalább a FIS-szabályokat, a felvonóhasználat általános szabályait (többek közt azt, hogy ne próbálj kézzel kapaszkodva a felvonóban maradni, ha kiesel, azonnal takarodj az útvonalból), és a legfontosabb elméleti tudnivalókat (pályán kívüli síelés, síelés a felvonó alatt/mellett, hogyan mérd fel, mikor vagy fáradt, stb.)...
Ingrid2 | 2023.01.05. 16:02
Azért a felvétel készítői jól szórakoztak...🥺🤔😰
D.Vali | 2023.01.05. 18:23
Az őskövület kettes beülős (nem is tudom mit keres még Kreischbergen)
sebessége fényévekre elmarad - a közvetlen mellette futó csákányos mellett.

A piros 10 és a 10a valójában egy nagyon kellemes sötétkék pálya, ami könnyen
el tudja hitetni egy 18 éves gyerekkel, hogy ő már egy nagyon jó snowboard-os.

A csákányos nyomvonala viszont valóban a fekete 11-es mellet fut - ami viszont izmos , + mostanában igen jeges .....és így a kör is bezárult!

A Rosenkranz már rég megérdemelne egy 6-os beülőst - ami arra felé már nem a világ csodája, a két nem oda való felvonó helyett,

--------------------------------------------------------------------------------

Tavaly Mátraszentistvánon, két hasonló korú fiúcska, az egyes fekete/piros pályán, a pálya mellett felfelé csákányozók között szlalomozva csúszott le,...
na ez már egy más kávéház.
jóska63 | 2023.01.05. 19:10
nagyon jó az őskövület 2 üléses lift - teljesen idiotizmus, hogy mindenhova fűthető 10 személyes 30 m/s-mal száguldó felvonókat raknak, aztán megcsodálkozunk, hogy 70 euro egy napi jegy. Aki ilyenre vágyik menjen terembe síelni, vagy fusson maratont ha km-re megy.

Azok is megérik a pénzüket akiket teke bábunak néztek, hogy nem bírták kikerülni a meteorként csúszó szerencsétlent. na mindegy sokba fog ez fájni, ha nem volt felelőség biztosítása, de mivel elkotródott a helyszínről nem biztos, hogy fizeti a bizti a chehet.
prampapam | 2023.01.05. 20:18
@Okulare:
Ezt a távot (és még valamivel többet) már síbakancsban a legaljáról megjártam pár éve egyszer felfele. Hugom a csákányoson utazott én a liften láttam ahogyan kibucskázott kb ott ahol a srác a harmadik embert csapja el a videón:
Mivel nem ismertem pontosan a terepet és nem is tartottam biztonságosnak nem akartam felülről a felvonó mellett/alatt lesíelni (bár akkor jóval kevesebben voltak a felvonókon a szél és sűrű hófúvás miatt).
Leértem, lent leraktam a lécemet, fogtam a két síbotot és a felvonó melletti viszonylag puha hóban prímán lehetett felfele caplatni combból és felkarból: egy túrával felért :). Szegényke nagyon meg volt illetődve mert vagy 3-4et bukfencezett mire egy nagyobb huppanást követően a puha hóba érkezett.
Mik voltak a legfőbb lépések?
1. már a felvonón felfele menet felhívtam mert 2 oda-vissza kiabálást követően többet nem lehetett hallani. Kiderült, hogy eszméleténél van, tudja mozgatni a tagjait
2. kiderült, hogy nem törött keze-lába; a fejét nyakát mondtam, hogy ne mozdítsa: de azt mondta nem érez fájdalmat csak egy ponton ütötte meg a lábát az egyik léc.
3. Végiggondoltam, hogyan tudok hozzá a leggyorsabban eljutni, kell-e szánt / helikoptert hívni.
4. Hallottam a hangján, hogy nagyon meg van ijedve, de az is lejött, hogy mivel szerencsére egy nagy adag puha hóba hullott, kővel közben nem találkozott, így az ijedtség nagyobb mint a baj; így ott fekve megvárta amíg odaérek
5. Folyamatos telefonos kapcsolatban voltunk amíg felfele sétáltam (a pályán lefele csúszás közben nem: mivel akkor nekem is a környezetemre kellett csak és kizárólag figyelnem), mire odaértem a teljes letargiából már annyira kijött, hogy csak azon aggódott, hogyan fog ő itt lejutni; erre készültem, ezért hagytam lent a saját lécem.. Végigtapogattam a csontjait; az kiderült, hogy törése nincs, óvatosan a gerincét és a nyakát is amennyire lehetett; semmi gond. Egy kis óvatos torna: innentől már tiszta volt, hogy semmi gond, nem szédül stb.
szépen ahogyan a felvonó mellett feljöttem a sícipő sarkát belevágva lehetett lépdelni; a lécét+ egy botot a vállamra vettem, ha valahol túlzottan meredeknek ítéltem ott szépen a kezembe vettem, leültem és mókázva közöltem, hogy itt gatyaféken lecsúszunk: a puhább hóban remekül meg lehetett állni. Mire leértünk már tudott ő is mosolyogni a lejutás egyes részein..
**
Tanulságok:
1. az is kieshet aki már jó párszor magabiztosan, hiba nélkül megjárta a felvonót
2. az sem feltétlen előnyös, ha sehol senki a felvonón (én értem oda hozzá először)
3. mindig legyen nálatok feltöltött, működő telefon vagy pl pmr rádió
4. vigyázzunk egymásra; élesebb letörések előtt érdemes lassítani/megállni
5. mit tehetsz ha balesetet látsz? A legkevesebb, hogy megállsz és a baleset fölött valamivel még jól látható helyen keresztbe leszúrod a botjaidat, hogy figyelmeztesd az esetleges érkezőket, utána mehetsz megnézni, hogy vannak. Ha látod, hogy kezdő: bénázik, segíts neki felállni, esetleg kísérd ki a pálya széléhez, hogy ott szedelődzködjön, ne valami beláthatatlan helyen..
prampapam | 2023.01.05. 20:20
Szóval saját tapasztalat, hogy közel sem lehetetlen küldetés a Rosenkranz csákányosa mellett felsétálni mentéshez.. :)
D.Vali | 2023.01.05. 20:41
Jóska 63: sikerült jól megfognod a lényeget:
Kreischbergen a tavalyi évben lecseréltek egy 6-os kabinost, egy 10-esre (csilliárdnyi pénzért) - ami persze már időszerű volt.... miközben ott figyel a sípálya sarkában, a szuperjó pályákat kiszolgáló 70-es évekből itt maradt infrastruktúra - a 2020-as évek igényeivel szemben.
--------------------------------------------------------------------------------
A síbérlet árak megállapítása kicsit összetettebb attól, hogy azt most itt részletezzük.
--------------------------------------------------------------------------------
Lehet, hogy a Fiúcskának az volt a terve, hogy ha már kicsúszott a retro felvonóból, Japán kamikaze módjára minél több embert magával vigyen a kórházba.
- Marky - | 2023.01.05. 20:56
Új felvonó azon a részen nem nagyon lesz, mert ha jól rémlik védett területen megy a nyomvonal
golo | 2023.01.05. 21:22
prampapam: azt írod "Szóval saját tapasztalat, hogy közel sem lehetetlen küldetés a Rosenkranz csákányosa mellett felsétálni mentéshez."
A mostani körülmények mellett (tiszta jég minden, pályán és azon kívül is) hágóvas, hómacska, stb. nélkül még ennél kisebb meredekségű lejtőn sem tudnál felmenni sícipőben, lefelé meg pláne.
nyugiba | 2023.01.05. 21:27
Az alábbi videón látszik, hogy 0:08-nál simán el tudott volna csúszni akár balra, akár jobbra. Ott szépen lecsatolhatott volna és prampapam mintája szerint lesétálhatott volna az aljára De valószínűleg pánikba esett és teljesen elvesztette az önkontrollt.
Amúgy az én lányom is kb. ugyanitt esett ki és bucskázott bele jobbra a hóba.
A fiam ment fel prampapam-hoz hasonlóan és együtt sétáltak/gatyafékeztek le. Szóval némi önuralommal a tarolás elkerülhető lett volna.
A legnagyobb baj, hogy elhagyta a pályát.
Suhamer | 2023.01.06. 12:01
Érdekes a kommenteket olvasni.
Az egymásnak esés tényleg nem segít - se virtuálisan, se fizikálisan (lásd. a videóban...).
Mindkét felvonót ismerem. Számtalanszor néztem le a ferencJózsitól ott maradt beülősről a csákányosra. Képzeltem el, hogy mi lenne, ha kiesnék...
A felelősség a srácé első helyen - szerintem. Lehet őt "ekézni", de több hibát elkövetett, és másoknak kárt okozott. Pont.

A felvonó társaság is felelős szerintem.
Ez nem az első eset.
Én is láttam hasonló esetet, ahol snowboardos bizony elvesztette az egyensúlyát, és kapaszkodott a csákányba kézzel. Rohadt szar volt nézni a vergődését - annyi volt a pozitívum, hogy a videóban látható siratófal részen már túl volt, és a vége felé a felvonó alatti terület "laposabb". Megúszta.
DE mint mondtam, nem az első eset, sokadik, és ez a két lift évek óta "ilyen".

Sajnos megakadályozni a baleseteket nehéz; megelőzni kell, ahhoz pedig megfelelő eszközök és felelős felhasználók kellenek (sajnos ebben az esetben egyik sem volt adott, beleértve a két bunkót, akik videóztak, és "örülnek" mikor végre elengedi, azaz megtörténik a baj - nem kiabálnak a többieknek...).

HA pedig már a baj megtörténik, bizony ugorj - valahol ezzel is egyet tudok érteni; de ahhoz lélekjelenlét kell. Olyan gyorsan megy lefelé, hogy mire észreveszed, már elkaszáltak.

És ami szomorú:
Tina Weirather (versenyző, blogger, akit számos más nemzetközi versenyző követ) tegnap megosztotta az Instán ezt a videót, azzal a megjegyzéssel: "When you think, you had a rough week...watch this". Ahelyett, hogy felelős sportolóként azt mondanák: na gyerekek, ezt NE!
minerel | 2023.01.06. 18:15
Ha az úszó nem tud úszni nem a víz a hibás.
A felvonót kezelő társaságot hibáztatni nettó hülyeség. Itt egy hibás szély van a boardos. Akkor is ha bármelyik kezdővel előfordul. Ő vállalta a felmenetelt majd okozta a galibát. A második döntése, hogy lelépett a legalja volt. Onnan számomra nincs mentsége és remélem a gatyáját is leperlik.
Ja a videózók kb hiába üvöltöznének semmit nem érteni belőle a csákányoson és akik ekézik a röhögésüket azok ugyanígy röhögnek más videós eséseken ezért simán képmutatás még a videózókat is hibásnak kihozni részükről.
FeketeZoli | 2023.01.06. 18:53
Sziasztok! Szerintem (számunkra most is) az a fontos hogy a tapasztalt síelők is levonják a MAGUK SZÁMÁRA a tanulságokat. Ha elviszünk egy kezdő sielőt a hegyre a tapasztalt síelő felelőssége, hogy az alapvető sítudástól független szabályokat elmondja az ezzel sporttal ismerkedő sporttársnak. Ha nem sikerül a csákányos felvonóba szabályosan “beülni” a lehető leghamarabb biztonságos szakaszon ki kell szállni. Ez nem szégyen! Hosszú meredek szakaszokon csak nagyon edzett állapotban lehet karból megoldani. De ezt el kell mondani, pont olyan fontos, mint hogy hogyan csatoljunk fel. El kell mondanunk a gyerekeinknek, hogy ha ütközöl valakivel nem jöhetsz el segítségnyújtás nélkül. Amikor olvastam cikket, ez volt az első reakcióm, ezt a fejükbe vésni. És ami a legfontosabb: biztosítás. Hiába 20+ éve siel valaki és mindezt óvatosan teszi, más hibájából is kerülhet bajba.
otapi | 2023.01.06. 22:20
Önmagában a mentőhelikopter sem jelent semmit, mert velünk volt már úgy hogy a 8 éves fiamhoz ajánlgatták a helikoptert - konkrétan engem kérdeztek, hogy szerintem kell-e. A szánozásban maradtunk, lent mentő is volt ami elvitte a dokihoz, ott derült ki hogy nem törött el a lába csak a sokk miatt tűnt úgy. A dokinál már kutya baja sem volt. Gondolom vidáman leszámlázták volna a helikoptert, azért ajánlgatták... A szánozás sem volt ingyen, csak azt a biztosító fizette utólag.
A snowboardos srác meg remélem egy életre megtanulta, hogy ha kiakad a csákányból, akkor nem érdemes kapaszkodni, hanem inkább engedje el és forduljon ki oldalra.
nyugiba | 2023.01.07. 09:11
Sajnos ez csak tünet. Tegnap nagyobb baj nélkül éltem át hasonlót Turrachon. A Schafalmbahn felső állomása előtt van az 1-es pályán egy letörés. Egy (magyar) ifjú harcos nyílegyenesen, fékezés nélkül nagy sebességgel jött le hóekében, láthatóan nem kontrollálta a mozgását már. Éppen csak nem ütött el. Jó eséllyel számítottam balesetre, ezért lassítottam. Még szerencse, hogy mielőtt mást ütött volna el, ő "perecelt" egyet. A fő baj, hogy ő és és a közelben levő barátja is csak vihogtak ez esemény láttán. Pedig ahol elesett ott gyakran csoportok szoktak várakozni. Egyetértek azzal, hogy magunknak is le kell vonni a tanulságot és a szülőknek, idősebbeknek, tapasztaltabbaknak kellene egy kis oktatásban részesíteni a fiatalokat. Pl. érdemes lenne a videót iskolában osztályfőnöki órán megmutatni és elmesélni a gyerekeknek, hogy mi történhet egy ilyen esemény után. De akár a következményeket a számos hírportál is elemezhetné, akik most csak a kattintás számukat növelik.
bitera | 2023.01.07. 10:39
Osztom @nyugiba hozzaszolasanak utolso gondolatait! Balesetekröl keszült videok közössegi mediakba valo feltöltese es azokon valo röhigcseles (@minerel: idiotakon tudok nevetni, de embereken, akik megserülnek, vagy ronggya törik magukat, nem szoktam), de az azokbol leszürhetö tanulsagok elemzese es prevenicos anyagkent valo hasznaltanak mellözese sajnos tipikusan magyar hozzaallas. Hozzateszem, bizonyos esetekben, pl. közuti baleseteknel, van mar elörelepes a szituaciok elmezeset es bemutatasat illetöleg. Ez azonban meg nem mondhato el a hegyi sportokkal kapcsolatban, ahol gyakran az ügy nyilvanossag elötti elsiklasa a vegsö kimenetel. Ez nem csak a sipalyan törtent balesetekre, hanem egyeb, hegymaszas, siturazas stb. közben bekövetkezett, zömeben lavinabalesetekre is vonatkozik. Amig az alpesi orszagokban a si- es lavinabeleseteket, termesztesen az aldozatok kiletet es meltosagat maximalisan tiszteletben tartva, nyilvanos forumokon mutatjak be es elemzik, az elmult evekben szamtalan magyar vonatkozasu, gyakran halalos kimenetelü, (lavina)balesetnel lattam, hogy az erintetteknek kvazi kiadtak az ukazt, azt kell mondani, hogy „az esemenyek szerencsetlen összejatszasa“ miatt törtent a tragedia, esetleg az aldozatra valo tekintettel nem akartak az ügyet boncolgatni (ertsd: az illetö egyertelmüen hibazott). Remelem, hogy a jövöben ez a trend megfordul es ezen esemenykböl leszürhetö tanulsagokkal a serülesek, balesetek jobban megelözhetök es ezaltal embereletek is megmenthetök lesznek.
csabalakatos | 2023.01.07. 11:18
Tisztelt Magyar Sielők!
Én nem vagyok sielő és nem is tudok síelni.
Mérnökként azt viszont tudom hogy a hegynek van alja meg csúcsa közte pedig lejtős, meredélyes átmenet lehet amely egyikén sincs megállás, s az ember pedig sajnos nem tud falevél módján lehullni.
Amit én itt láttam az egy baleset; egy Magyar fiú leesik a csáklyás felvonóról látszik, hogy küzd próbálja tartani magát majd leszakad és megindul lefelé, magával rántva sok társát, mind Dugovics Titusz a törökkel.Egy balesetből lett 10= 20 újabb baleset.
Kezdő volt- e, vagy ráment egy buckára egy elejtett ruhadarabra amin a léc blokkolt én nem tudom de ezt ki lehet és ki is kell vizsgálni..
Egy biztos minimum percekig küzdött, mondjuk ki az életéért, a fejébe biztos, hogy a legrosszabbak futottak végig.
Miközben ő küzdött, a többi nyilván mind vérprofi társa pedig nézte az ő küzdelmét amiről azért azt jól lehetett látni, hogy ez halálos kimenetelű is lehet könnyedén, illetve bocsánat nem nézte kamerázta.
Kérdések;
1.ilyen pályán nincs biztonsági kamera rendszer amit , figyelnek s ilyenkor megnyomják a vészállj gombot?
2.nincs itt egy szám amit fel lehet hívni, hogy baj van és állj ?A felvonón ülő rőhögő sporttársak ezt könnyedén megtehették volna.
Már most biztos vagyok benne, hogy az irányunkban amúgy is mindig elfogulatlan és nagy jó indulattal bíró Labanc testvérek meg fogják állapítani, hogy csakis kizárólag ez a fiú a hibás mert hát segítségnyújtás nélkül távozott.
Tehát én is elemzek most egy kicsit; nap sütési szöge stb. ezt most átugrom..
A fiú egyre gyorsuló tempóban csúszik lefele, közben nagy erővel ütközik több emberrel nyilvàn ő is megsérül...majd leér a pálya aljára eszméletén van e azt nem tudjuk de az biztos, hogy sokkos állapotban van, az tuti sicher.
Elfutott a barátai szedték - e össze stb. ezt se tudjuk.
Az Osztrák újságírók szerint segítségnyújtás nélkül távozott..oké, tehát;
a fiú feláll leporolja magát majd felfut a pályán, mentőhelikoptert hív segít felrakni a súlyos sérülteket a könnyebeket pedig a hátán lehozza...igen ezt valóban elmulasztotta.Egy dolgot tudott volna csinálni hogy szól Günternek, hogy állítsátok már meg a felvonót mert baleset történt odafent és természetesen nem elhagyni a helyszínt...de mégegyszer aláhúzom nem tudjuk hol volt mi történt amikor ő leért.S az utolsó nagy kérdés Günterék miért nem állították meg a felvonót azonnal .
Ezt a fiút szét fogják szedni jó eséllyel...gondolom a Magyar sielős társadalom viszont tudna neki segíteni mert ilyen bárkivel bármikor megtörténhet.Szerintem a sielok.hu akkár koordinálhat is egy ilyen támogató akciót, magam részéről én kész vagyok részt venni egy ilyen akcióban, ha lehet tudni, hogy mire lesz szükség.
Lakatos Csaba
nem sielő
minerel | 2023.01.07. 12:45
a "segítség nélkül távozottban" nem konkrétan az elsősegélyt nyújtás elmaradását kell érteni, hanem a lehetőségéhez képest a baleset okozásának tényét kell eljuttatni a személyzethez. Akinek ennek megértése sem megy annak hiába teszik az orra elé azt a 10 szabályt is.
skioutlet | 2023.01.07. 20:26
Lehet, hogy 11 év után megint ideje lenne egy szakmai egyeztetésre/konferenciára:
https://sielok.hu/rovat/balesetvede...lem/cikk/konferencia-besz...
magnum56 | 2023.01.07. 21:06
Mielőtt mindenki egyértelműen elmeszeli a fiút, kíváncsi lennék, hogy a kemény hozzászólók vajon mit tettek volna az helyében. Mert a felvonóból senki nem szokott kiszállni, amíg tudja magát tartani. Egy jeges nyomon pedig bárkivel előfordul, hogy kiesik a csákányosból. Azt meg nem biztos, hogy tudta beszálláskor, hogy csupa jég lesz a nyomvonal a meredek részen. Egyébként sincs pálya a felvonó mellet, amin lecsúszhatott volna.
A cikkből egyébként nem derül ki, hogy a fiú szólt-e a felvonósoknak, meg az sem, hogy ki értesítette a mentőket. Vagyis nem tudni, hogy minden szó nélkül hagyta-e el a helyszínt.
Nem ártana tájékozódni, mielőtt elítélünk valakit.
SiloEmber | 2023.01.07. 21:54
A sok barom kedvéért :
Mi a neve? SÍpalya. Nem snowboard pálya.
Minden 2, párhuzamos léchez van kialakítva (felvonók, tárcsás, csákányos, stb)
Egész más mozgással halad előre a síelő és a bordos. Nem valók egy pályára.
Az esetlenkedő, összekötött lábú köcsögök menjenek clami saját boardpályára bénázni.
minerel | 2023.01.08. 00:53
az ilyen silo féléket nem lehetne kihajítani a hozzászólók közül?
fezso6 | 2023.01.08. 09:05
Teljesen egyetértek "minerel-lel" és "magnum56-tal" !
jóska63 | 2023.01.08. 09:39
Viszont újra van egy világsztárunk! Az egész sítársadalom ezen röhög, hogy lehetett ennyi embert lebowlingozni - szerencsére ausztrián kívül már nem említik, hogy magyar volt. :-) Erzsi a sas után egy ujabb HERO! :-) csak ki ne tiltsák, az összes síhelyről a srácot, mint Erzsit a sportszer gyártok :-)
bitera | 2023.01.08. 11:15
Ami biztos, hogy nem szandekosan tarolta le a mögötte jövöket. Gyakorlatlansaga es rossz helyzetfelismerö-kepessege miatt talan nem is lett volna elvarhato, hogy egy konktrollalatlan csuszas közben "kiugorjon" a palya szelere. Az, hogy miert ott ment fel, felmerte-e a kepessegeit, miert engedetek ra lent a liftre, ha mar a beszallasnal is benazott, megint csak mas kerdes. Itt nem ezen van a hangsuly. Hanem azon, hogy elhagyta a helyszint, amivel büncselekmenyt követett el (= cserbenhagyas), amiert büntetöjogi felelösseggel kell tartoznia. Es az sajnos nem lesz se kellemes, se olcso. Ha szolt is lent a liftnel, az sem mentesiti az alol, hogy elhagyta a helyszint. Jogszabaly szerint balesetnel NEM hagyhatod el a baleset helyszinet, es ez a fö problema itt (a jogszabaly nem ismerete nem mentesit a betartasa alol!). Mellesleg az osztrak hiradasok mind azt irjak, hogy elmenekült a helyszinröl es a rendörseg több ora utan tudta felkutatni. Szoval nem hinnem, hogy lement a völgybe, lejelentette az egeszet, megadta a cimet, aztan a yard meg palyazaras utan szepen felkereste is kihallgatta. Egyetertek, hogy feleslegesen nem kell fikazni senkit se, de a szerecsenmosdatas se elfogadhato valasz a törtentekre! BTW, most olvasom, hogy Vorarlbergben egy snowboardos összekoccant egy sizövel (serüles nem törtent), de az összeszolalkodas tettlegessegig fajult es a boardos gyereknek bevertek az arcat. Szoval egyes sielök is megerik a penzüket. Mielött barki megirna: nem gondolom, hogy a lec/deszka szelessege es fajtaja hatarozza meg az intelligenciaszintet. Keves a ho, de tul sok a feszko a palyakon...
bouquetk | 2023.01.08. 12:15
Egy síelős csoportban Csumpi azt írta, hogy a gyerek egyáltalán nem volt kezdő, végig ökörködte a felvonót, ezért is kezdték el videózni. Ez állítólag rajta is van a teljes felvételen. Mondjuk ez a lényegen nem változtat.
Tervező | 2023.01.08. 17:28
Kedves Hozzászólók !
Boldog, egészséges új évet !

sok a hozzászólás, de azokon kívül:
Amikor a húzós lifteket megalkották, a "hódeszka" még a Holdban sem volt..
Valóban nagyon nehéz vele a liftet használni, gyakorlat, és mindenek előtt fegyelmezettség kell a használó részéről. Ugye nem kell mondanom, Kreischbergen ott a lapos területen levő húzólift, bőven lehet veszélytelen körülmények közt gyakorolni

Az üzemeltető felelőssége:
Elvileg nem, DE:
Az üzemeltetési feltételek közt benne van, hogy a "jegesedett vontató nyomot"
meg kell javítani. Vagy hótaposó gép, vagy régebben volt csákánnyal vontatható gereblye szerű eszköz. Nyilván nem kell mondanom, még én sem láttam egyetlen ilyen akciót sem az üzemeltetőktől, ( valljuk meg, működés közben nehezen kivitelezhető, lift leállítással járó tevékenység lenne) de ugye ha bíróságra kerül a dolog, ez senkit nem fog érdekelni.
Voltam szakértő hasonló perben, mondhatom, a "napnál világosabb volt" a síző butasága és fegyelmezetlensége, mégis 8 év tárgyalás után az üzemeltetőt marasztalták el sajnos jogerősen.
(Bírósági gyakorlatban tessék nyugodtan elfelejteni, hogy " a berendezést saját felelősségére veszi igénybe" feliratoknak bármi jelentősége lenne...)
Tehát csak óvatosan!

Még egy: minden kis pályatérképen rajta van a helyi elsősegély-hegyimentő telefonszáma.
Én azzal kezdem idegen helyen, hogy beírom a telefonomba. Javaslom mindenkinek. Akár saját maga, akár más kerül bajba, ez a legközelebb elérhető segítség, általában valamelyik liftállomásban szólal meg a telefon.
fpeter94 | 2023.01.09. 10:27
@ siloember: mert Ti sielo atyaistenek, ti kozottettek nincsenek kocsogok, mi? :DD

Egesz mas mozgas igen, az a kocsog mozgasotok faltol-falig, az az etalon battya
Daddy | 2023.01.09. 12:16
Bitera
"Az összeszólalkodás tettlegességig fajult"-hoz szeretném (és nem a síző védelme miatt) megjegyezni, hogy tapasztalatom szerint a tettlegességet sokszor nem az eset ténye, hanem az összeszólalkodás során valamelyik fél rossz modora, alpári hangneme váltja ki. Amikor a modortalan meg kap egy maflást, akkor meg "jaj de brutális" a másik.
bitera | 2023.01.09. 16:01
Kedves Daddy, azert megneznelek mit szolnal hozza, ha mondjuk te kerülnel hasonlo helyzetbe: figyelmetlensegböl nekimennel valakiknek, az elkezdene szidalmazni, te nem hagynad magadat, visszaszolnal, majd nagy csodalkozasra nem maflas repülne, hanem egy balos/jobbos az arcodba (mint ahogy a fenti esetnel is)... feltetelzem, hogy monoklival/verzö orral/feldagadt pofaval szedelegve csendben lecsusznal a palya aljara es minden bizonnyal elgondolkodnal rajta, hogy igen, ezt most teljesen korrektul megerdemeltem. vagy nem? ez a "bezzeg az en idömben meg tudtuk mi a tisztelet" mentalitas baromi lejat lemez. Csak zarolejben jegyzem meg, könnyü testi sertes altalaban 1-2 evig terjedö szabadsagvesztessel sulythato. 3/4 evszazados elettapasztalatodba ennyi fert bele...? gratulalok!
Daddy | 2023.01.09. 17:46
Köszönöm, hogy írásom után érdeklődtél utánam! A kor nem érdem, hanem állapot, ebből következően én nem szoktam "bezzeg az én időmben" sztereotípiával érvelni. Én az általad írt történet negatívjára gondoltam, arra, hogy a helytelenül eljártnak állt feljebb a "szóvátevés", és ő kapta a maflást. Tettem ezt abból a tapasztalatból, hogy tömegközlekedési eszközön, közúti közlekedés során sokszor a "vétkesnek" áll feljebb és ő viselkedik nem megfelelően. Te ismered az esetet én nem, ezért ne ród fel nekem ha (a sértett megbántása nélkül) más következtetésre jutottam.Megjegyzem, hogy az embernek, - így nekem is - arcom van így azt nem illik "pofának" nevezni egy beszélgetésben.
HJH | 2023.01.12. 09:42
Egyszer életében legalább v. kiesett valaki v. ki fog esni a felvonón. Általában nem a lankás részen.
Az vesse az első követ, aki 18 évesen egyszer sem csúszott el egy hasonló lejtésű és jeges csákányoson deszkával. (Aki közelében sem volt egyiknek sem azok végképp ne.)
nyugiba | 2023.01.15. 17:33
Van valakinek híre róla, hogy mi lett a történet vége? Esetleg a kiesett deszkás szempontjából?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Woody Park csillagcsillagcsillagcsillag
6 új 9 fős hütte a kreischbergi sípályák völgyállomásától 2 km-re. Kétszintes faházak minden igényt kielégítenek, mindegyikben kandalló, szauna és jakuzzi is tartozik!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
FerienPark Kreischberg
Családbarát üdülőfalu 2-8 fős faházakkal, valamint apartmanokkal a kreischbergi kabinos lift völgyállomásától 4-500 méterre. Központi wellness részleg medencével, szaunákkal és pihenőteremmel. Félpanzió külön rendelhető!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Relax Resort Kreischberg csillagcsillagcsillagcsillag
2008-ban épült modern, színvonalas szálloda a kreischbergi pályák tövében, kb. 150 méterre a kabinos lifttől! A 6. emeleten található, panorámás wellness szolgáltatásai: élménymedence, szaunavilág, fitneszterem, gőzfürdő, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE