Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Last Christmas: 35 éves a síterepen forgatott karácsonyi dal

2019.12.25. Bata Attila

A svájci síterep, Saas-Fee idén ünnepli 35. évfordulóját annak, hogy minden idők legismertebb karácsonyi popdalát a környéket forgatták. Tényleg ünneplik, számos programmal.
Sokak szerint ez a dal hozta meg az igazi ismertséget a síterepnek. Ez persze kissé túlzás, hiszen nem véletlenül itt forgatták a dal videóját, hiszen már akkor is az ismertebb síterepek közé tartozott, és késő ősszel Európában itt nagy eséllyel lehetett havas képeket felvenni.

A síterep természetesen azóta is hálás a dalnak és az együttesnek. Ahogy öt évvel ezelőtt megünnepelték a 30. évfordulót, idén a 35. évre gyúrnak rá a síterep marketingesei.

Az utóbbi hónapban sorra szivárognak ki új vagy újnak gondolt információk a Wham! együttes Last Christmas című dalának forgatásáról, természetesen ezzel is fenntartva a síterep iránti érdeklődést.
Itt a 4K változat a klipből
A dal pedig azt az érdekes rekordot tartja, hogy minden idők legtöbb példányszámban eladott kislemeze, de sosem lett első a brit slágerlistán. Persze, az elmúlt 35 évben szinte minden karácsonykor újra kiadják, ahogy az idén is, és ennyi évvel később is az ötödik helyen áll ezen a héten a BBC listáján.

Szomorú aktualitás, hogy a dal szerzője, George Michael három évvel ezelőtt karácsonykor hunyt el, az akkori cikkben már írtunk a forgatásról, azóta néhány újabb részlet is kiderült.

Az együttes másik tagja, Andrew Ridgeley, könyvében azt állítja, hogy George Michael a dalt 21 éves korában írta meg, mialatt egy focimeccset néztek a tévében, de az túl unalmas volt és Michael felment a szobájába és kb. egy óra alatt "összedobta" a világslágert.

Saas Fee már akkor is autómentes üdülőváros volt, így az együttes kényelemhez szokott tagjai nagyot döbbentek, amikor kiszállították őket az autójukból a város szélén, és vékony nyári cipőjükben csúszkáltak be a hóban a szállodáig. Később sikerült engedélyt szerezni, hogy egy limuzinnal a sílift elé hajthassanak, ahogy a klipben is látható.

A házat, ahol a bulit felvették előzetesen elfelejtették befűteni, így a forgatás alatt elfogyasztott alkoholnak is szerepe volt a hangulat emelkedésében.

A csapat kiszáll és beszáll a síliftbe, de igazából sosem utaztak rajta. Állandóan síléceket cipelnek a klipben, de természetesen síelni sem volt lehetőségük. George Michael hóban sétálós jelenetét ötször vették fel, mert mindig elcsúszott, végül ezt a részt benne hagyták a klipben.

A dal sikerét jellemzi, hogy az idén elkészítették a klip felújított, 4K felbontású változatát, amelyet eddig 10 nap alatt kb. 10 millióan láttak. A dal címével, a Wham! zenéjével idén egy film is készült (Múlt karácsony), amely a magyar mozikban is látható.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE