Ezt az érdekes sífutó versenyt már a harmadik alkalommal rendezik meg augusztus végén a híres olasz síterep belvárosának utcáin. Az előző szezonból eltárolt havat felhasználva építettek egy kilométernyi pályát a sífutók, biatlonosok, a helyiek és nem utolsó sorban a számos turista örömére.
h i r d e t é s
Jól döntött Livigno, amikor az egykori márciusi versenyét augusztus utolsó hetére tette át az utóbbi három évben. Jönnek a turisták, elégedettek a helyi vendéglátók, és az idei, 37. verseny jó reklámnak bizonyult a síterepnek.
Így készült a pálya a tavalyi hóból
Ahogy a videón is látható egy hatalmas hódepóban tárolták a tavalyi havat. Az összegyűjtött havat jó vastagon leszórták fűrészporral, majd az egészet beterítették hőszigetelő fóliával. Néhány nappal a verseny előtt leszedegették a hatalmas fóliacsíkokat, lekaparták a fűrészport és a teherautók már vihették is a havat Livigno belvárosába.
A verseny (Kép: Livigno / Facebook)
Közel 500-an indultak a jelmezbe öltözött vagy a versenyt komolyabban vevő amatőrök között, de a profik részére is versenyt hirdettek ismert olasz versenyzők részvételével. Ritka élmény volt a havas verseny nyár végén, a körülbelül tízfokos esti hőmérsékletben, a vámmentes boltok sétálóutcáján.
Az idén a tavalyi hóból egy hatalmas hóembert is építettek a kisebbek örömére.
Épül a hóember