Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Maribor-Pohorje: szombaton kezdődik a szezon!

2014.12.10. Bata Attila

A szlovén síterep idei kálváriája sokakat foglalkoztatott nemcsak Szlovéniában, hanem nálunk is. Az már korábban kiderült, hogy a csődbe jutott síterep és a hozzátartozó szállodák megkapták a mentőövet az idei szezonra, amely most szombaton el is kezdődhet!
Kedvező végeredménnyel ért véget a maribori síterep idei vesszőfutása. A csődbe jutott síterep üzemeltetését a helyi önkormányzat közlekedési vállalata vette át, a szállodákat üzemeltető Terme Maribor cégben pedig az orosz óriásvállalat a Gazprom szerzett többségi tulajdont.

A mostani két üzemeltető rájött arra, hogy tényleg egymásra vannak utalva, vagyis síelők nélkül nem jönnek a szállóvendégek, síelni pedig csak akkor fognak, ha vonzó feltételeket kínálnak a helyi szállodák.

Friss hó a síterepen (Kép: Marprom)
Friss hó a síterepen (Kép: Marprom)
A másik jó hír, hogy szombaton már lehet síelni a síterepen. A mostani tervek szerint az Areh részen nyílik meg néhány pálya és lift. A tervekben az is szerepel, hogy az első három napon 5 eurós napi díjért lehetne síelni. A hétvégi síelés részleteiről és a szezon várható alakulásáról pénteken többet tudhatunk meg, mert akkor sajtótájékoztatót tart az üzemeltető cég.

Az Areh részen már napok óta mennek a hóágyúk, de a természet is besegített, most 20 cm a hó vastagsága. Az üzemeltetők szerint jót tett az értékesítéseknek a havas hegy látványa, hiszen az eladott szezonbérletek száma már elérte az 1500-at.

Friss hó a síterepen (Kép: Marprom)
Friss hó a síterepen (Kép: Marprom)
Péntektől az Aréna szálloda is újrakezdi az üzemeltetést, a hírek szerint itt a decemberi helyek 60%-át már lefoglalták. Valószínűleg a többi szálloda és panzió is ki fog nyitni, legkésőbb december 19-től, ez alól a Martin panzió lesz biztosan kivétel, amelyet most átépítenek.

2015 első két hónapjára már 10 000 vendégéjszakát foglaltak le a szálláshelyeken, a Terme Maribor már 40 főt visszavett a korábbi üzemeltető alkalmazottjai közül.
KOMMENTEK
ivuszat | 2014.12.10. 14:02
Sziasztok!
A Martin apartmanokat is átépítik?

Szállástippek
Vilaraj
Felújított alpesi stílusú apartmanok és szobák az erdő szélén, csendes helyen, csodás kilátással a Dráva-völgyre, a maribori sífelvonótól 7,7 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Bolfenk csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Bolfenk szállodai szobákat kínál többféle méretben a maribori kiskabinos lifttől 300-500 méterre. A központi épületben medence és szaunavilág található, valamint az éttermében lehetőség van reggelis/félpanziós ellátásra is.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Family Apartments csillagcsillagcsillagcsillag
A Family Apartments Bolfenk 2-8 fős apartmanokat kínál többféle méretben a maribori kiskabinos lifttől 300-500 méterre. A központi épületben medence és szaunavilág található, valamint az éttermében lehetőség van reggelis/félpanziós ellátásra is.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.