Matterhorn: 150 éve hódították meg Európa legismertebb hegyét

h i r d e t é s

Hegymászás történetének mérföldköve, amikor 1865. július 14-én az egyedüllétére oly büszke sziklacsúcs vendéget engedett magához: százötven esztendeje, hogy a brit Edward Whymper egy héttagú csapat élén felkapaszkodott a 4478 méter magas hegy tetejére. E jubileumot köszönti most a világ. Nem tévedés: valóban az egész világ a zermatti ünnepségek csodájára jár – nem csupán az emlékezésre fókuszáló nyári hónapokban, de az egész évben. Az irdatlan hegy Zermatt és Breuil-Cervina települések közelében magasodik, a Wallisi Alpok legnagyobb csúcsa, mely déli irányban Olaszországra tekint, nyugati, keleti és északi falai azonban a svájci hegyi legelőket tartják szem előtt évezredek óta.

A napjainkban alig tízezer lakost számláló Zermatt hegymászó- és síparadicsomként ismert szerte a világban. A kis település Wallis kanton német nyelvterületén, Svájc déli határán, a hegycsúcs lábánál helyezkedik el, az északi irányú Mattertal völgy ölelésében, 1620 m tengerszint feletti magasságban. A völgy egyik végéről zárt, melynek következtében – bár alig tíz kilométerre van az olasz határtól – autóval nem átjárható, hiszen keresztezi egy gleccser, mely 3000 m magasra nyújtózkodik. Mind a város, mind pedig a Matterhorn neve a Matte (szőnyegszerűen a hegy lábánál elterülő alpesi legelő) szóból eredeztethető. A város nevének német jelentése Zur Matte, azaz a völgyben. A hegy nevében a szóösszetétel második része, a Horn (kürt, tülök, szarv) pedig a hatalmas szikla formájára utal. Nos, ezt a különös természeti képződményt ostromolják évszázadok óta a hegymászók. Meghódítani, birtokba venni, a csúcsra felérni – a kontinens és a világ megannyi országából érkeznek a kalandvágyók. Évente 2500-3000 hegymászó indul itt útnak, s a nyári szezonban van olyan nap is, amikor száz csúcstámadás indul, szinte egymás lábát tapossák, olyan nagy a tülekedés a hegyen. S noha most minden az ünnepről szól, csendes főhajtással emlékezzünk a Matterhorn áldozataira is. Nem kevesen vannak, akik életüket adták szenvedélyükért. A mentők helikoptere évente átlagosan nyolcvan hegymászót kimenekít a bajból, ám minden szezonban van nyolc-tíz haláleset. A hegy 150 esztendővel ezelőtti meghódítása óta több mint félezer halálos áldozatot szedett a Matterhorn, s a szerencsétlenül jártak nagy része a svájci oldalon próbálkozott a csúcs elérésével. Az elmúlt negyedszázadban 223 alpinista veszítette életét itt, 21 áldozat holtestét a mai napig őrzi a hegy.

Már a nyitány is tragédiával járt. Az 1865-ös esztendő csúcstámadási hajszájában a brit Edward Whymper egy szószátyár fogadós elbeszéléséből megtudta, hogy barátja és (egyben nagy vetélytársa), Jean-Antoine Carrel ezúttal nem vele, hanem egy másik csoport élén próbálkozik a Matterhorn meghódításával. Az ánglius nem teketóriázott, azonnal Zermattba rohant, tapasztalt helyi kísérőkből és kalandvágyó hegymászókból napok alatt csapatot toborzott, s július 14-én támadást indított a csúcs ellen. A hét fős alakulat Hörnligrat irányából érkezett a nyeregre, s onnan kapaszkodott a tovább a meredek sziklán. Elsőként Whymper ért a csúcsra, így az ő nevét őrizte meg a történelem. A tapasztalt svájci hegyi vezető, Michel Croz, valamint a szintén szakmabeli id. és ifj. Peter Taugwalder (apa és fiú) négy brit mászót kísért a magasba (Charles Hudson, lord Francis Douglas, Robert Hadow és Edward Whymper), ám a visszaúton Croz, Hadow, Hudson és Douglas életét veszítette – a lord holtestét ma is őrzi a titokzatos hegy.

A hegy titka volt egy darabig az is, hogy az ünnepelt hős nem igazán sportszerű körülmények között vitte véghez világraszóló bravúrját: amikor már a csúcs közvetlen közelében voltak, a biztosítókötelet levágva magárról az utolsó kétszáz métert egyedül tette meg – megakadályozva, hogy a csapat egyszerre érjen célba . Veszélyeztette ezzel többiek életét már akkor is, ám a korabeli híradások valójában e kötélvágással magyarázzák a visszaút tragédiáját, mely során a gyengébb minőségű tartalékkötél lehetett az oka a négy hegymászótárs halálos zuhanásának. Máig sem tudni, igaz-e, amit a súlyos sérüléssel Zermattba érkezett idősebb Taugwalder a rekord különös körülményeiről elmondott. Annyi biztos, hogy bíróság senkit nem ítélt el, s az aktákat lezárták.

Másfajta, s derűsebb történetek is kapcsolódnak a Matterhorn históriájához. Például az a pillatat, amikor 1988-ban Reinhold Messner a csúcsmászás közben megdöbbenve fedezi fel, hogy egy túristabódét építettek az oromra, ahol frissítőket, újságokat, szuvenírt árulnak. Felháborodva fenyegetőzik, hogy azonnal panaszt tesz a polgármesternél, miután kiderül, hogy a hegymászó csupán egy alaposan előkészített tréfa áldozata lett.

Az viszont már nem vicc, hogy 1995-ben az olasz Bruno Brunold 2 óra 12 perc alatt ért fel a csúcsra, és sokáig senki nem volt képes megdönteni e gyorsasági rekordot. Ám aztán jött a villámlábú spanyol Kilian Jornet, aki 1 óra 53 perc alatt nyargalt fel a csúcsra, s utána a visszatérésre sem pazarolt sok időt: összesen 2 óra 52 perc telt el az indulása és érkezése között. Nem valószínű, hogy a közeljövőben túlszárnyalja valaki ezt az embert próbáló eredményt. De lássuk, miként szárnyal az ünneplést előkészítő helyiek képzelete, vajon mit terveznek a százötven esztendős jubileum kapcsán Zermattban és környékén. Voltak és lesznek fejlesztések, s építkezések – de szigorúan csak a természet értékeinek megóvásával. E területen (is) mindig erősek voltak a hegyek lakói: olyannak akarták tudni alpesi környezetüket, amilyennek a természet teremtette. Ezért is vétózták meg (90 ezer aláírást letéve az olasz kormány asztalára) már 1950-ben Dino Lora Totino gróf ötletét a Cervinától a Matterhornra vezető kötélpályáról.

Másfajta pályát azonban kiépítettek és senki sem protestált. Tavaly szeptemberben, a jubileumi ünnepségsorozat kezdetén a termékeivel a magashegységi turizmusra koncentráló Mammut Sports Group olyan dobással rukkolt ki, amelynek jóvoltából az egész világ a Matterhornra figyelt. Ötven tapasztalt hegymászóból alakított élőlánc segítségével fáklyák, kis lámpácskák gyulladtak ki a komor szikla előterében, az esti szürkületben fantasztikus élményt nyújtva a fotósok, televízió kamerák, érdeklődő turisták számára. Elkezdődött a jubileumi rendezvénysorozat. A 2015-ös esztendő aztán teli van ünnepi megemlékezésekkel. Már eddig is voltak sok nézőt csalogató érdekes események, ám a nyár kínálja a legtöbb látnivalót. Június elején lesz a hegyi vezetők ünnepe, a hónap közepén pedig zenei fesztivált tartanak Zermattban. Július 4-én a magashegyi futók világbajnokságának résztvevői érkeznek Wallisba, s július 14-én lesz a 150 esztendővel ezelőtti hegyhódítás nagyszabású díszünnepsége. Augusztusban folklór fesztivál és gasztrotalálkozó ad kulturális és kulináris élményeket, szeptemberben lesz a hagyományos Zermatt-fesztivál és a hónap közepén az idegenforgalmi, turisztikai találkozó. Lesz még egy visszatérő attrakció is: júliusban és augusztusban 2600 méteres tengerszint feletti magasságon, a 700 nézőt befogadó szabadtéri színpadon, a természet építette sziklás kulisszákkal a háttérben kel életre a misztikus, titokzatos hegy történetét feldolgozó „The Matterhorn Story”. A július 9-én esedékes ősbemutatót követően szerdától szombatig minden nap este fél nyolckor, vasárnaponként délután kettőkor kezdődnek az előadások, melyeken a színdarab szereplői a helyi wallisi-német mellett angolul és az irodalmi német nyelven is megszólalnak, ám a nézők számára több nyelven, franciául, olaszul, portugálul, sőt japán és koreai nyelven készült ismertető szöveget adnak ki, hogy eligazodjanak a színpadon történtekben.