Megjelent a film Bargiel történelmi Everest-síeléséről

Az Everestről való síelés gondolata mindig is a hegysport egyik legmerészebb ambíciója volt. A 8848 méteres csúcs fölött húzódó „halálzónában” az oxigénszint a tengerszint harmadára csökken, a hőmérséklet gyakran -40 °C alá esik, a meredek hófalakat gleccserhasadékok és instabil jégtornyok szabdalják. Bargiel azonban évek óta készítette elő a projektet: magashegyi tapasztalata, síalpinista tudása és a részletekig megtervezett logisztika végül mind egy pontba futottak össze. A film betekintést nyújt abba a négy napba, amely alatt Bargiel elérte a csúcsot és visszatért a bázistáborba. A csúcsnap 16 órás megfeszített mászása után 15:20-kor felcsatolta a léceket – attól a pillanattól kezdve pedig minden mozdulata a túlélés és a precíziós technika határán táncolt.

A világ legveszélyesebb sípályája: a Khumbu-jégesés

A leereszkedés legemlékezetesebb szakasza a hírhedt Khumbu-jégeséssel való küzdelem. A filmben látni, ahogy Bargiel keskeny gerinceken lavíroz, jéghasadékok fölött ugrik át, és meredek, keményre fagyott lejtőkön irányítja léceit. A kamera néha testközelből mutatja a mozdulatokat, máskor drónfelvételek tárják elénk a Himalája hatalmasságát – és azt, mennyire apró benne az ember.

Őszinte, nyers és lenyűgöző

A dokumentumfilm egyik legnagyobb erénye az őszinteség: a látványos felvételek mellett megmutatja a kimerültséget, a félelmet és azt a pillanatot is, amikor Bargiel habozás nélkül bevallja, hogy néhány szakaszon az élet és halál között húzódó vékony vonalon haladt. Ez a fajta őszinteség teszi emberivé az amúgy emberfelettinek tűnő vállalkozást.

Egy új fejezet a hegyi sportok történetében

Bargiel ereszkedése nem csupán rekord, hanem mérföldkő is. Az Everest oxigén nélküli megmászása önmagában is elit teljesítmény – de az, hogy valaki mindezt sílécekkel a lábán tegye meg lefelé, új kategóriát teremtett a hegyi extrémsportban.