Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Megkezdték a jégtemplom építését a Magas-Tátrában

2024.10.19. Bata Attila

Idén télen sem maradnak jégtemplom nélkül a Magas-Tátrába látogatók. A látványos alkotás építésének előkészítése a héten megkezdődött. Várhatóan egy hónap múlva fogadhatja a látogatókat. Az alkotás témája, ebben az időszakban még titok.
A tavalyi megnyitó
A tavalyi megnyitó
h i r d e t é s
Elkészült a hatalmas, fehér sátorkupola, amely alatt nyugodtan dolgozhatnak majd a munkások és a szobrászok a következő hetekben. Szinte már hagyomány, hogy a magas-tátrai üdülőhely, Ótátrafüred (Starý Smokovec) feletti Tarajka (Hrebienok) részen a téli szezonra a világ egyik ismert templomának a kicsinyített mását építik meg jégből. Tavaly II. Erzsébet 2008-as tátrai látogatásának 15. évfordulójának tiszteletére a Westminsteri apátságot faragták ki kb. 225 tonnányi, 1800 darab jégtömbből.
2022-ben így készült a jeruzsálemi Szent Sír-templom
Idén már 12. alkalommal épül egy látványos jégtemplom (Tatranský ľadový dóm). A tervek már hónapokkal ezelőtt elkészültek, de a témáját, szokás szerint, még titokban tartják. Korábbi években Szentpétervár, Santiago de Compostela, Párizs (Notre Dame) vagy Barcelona (Sagrada Familia) nevezetességeit készítették el a kupola alatt.

A jégtemplomot általában november második felében adják át a nagyközönségnek, és az utóbbi években az átadási ünnepség egyben a téli szezon kezdetét is jelenti a Magas-Tátrában. A jégtemplom siklóval vagy gyalog is elérhető, ingyenesen látogatható egészen áprilisig.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Grandhotel Stary Smokovec csillagcsillagcsillagcsillag
A Budapesttől kb. 270 km-re található szecessziós stílusban épült Grandhotel Stary Smokovec Ótátrafüred központjában található 1.018 méter magasan. A Hrebienok sikló kb. 100 méterre található a hoteltől, és kb. 10 perc alatt érjük el a Tátralomnici sípályát autóval.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Vila Park panzió
Komfortos panzió Tátralomnic központjában, 650 méterre a sípályáktól. Kétágyas és családi szobák félpanziós ellátással, szauna, wifi, játékszoba.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Penzion Cikovsky
Teljesen felújított panzió igényes és modern szobákkal és reggelis ellátással a Magas-Tátrában, Tátralomnic sípályáitól 4,5 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE