Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Miklós Edit Kanadában kezdi a Világkupa szezont

Gőzerővel készülnek sízőink a 2015–2016-os versenyidényre

2015.11.10. Magyar Sí Szövetség

Legeredményesebb alpesi sízőnk, Miklós Edit, az idén szeretné túlszárnyalni eredményeit. Samsal Dalibor a férfiaknál Világkupa pontszerző helyek megszerzésére törekszik. Az idény egyik legnagyobb eseményén, a Téli Ifjúsági Olimpián pedig 7 fiatal versenyzőnk kap lehetőséget.
Miklós Edit ettől a héttől az USA-ban és Kanadában készül a VK sorozat gyors számainak startjára. Ha a hóviszonyok engedik, felkészülési versenyeken is indul, majd december első napjaiban a kanadai Lake Louis-ban kezdi meg a szezont. 

Eddigi felkészülése a tervek szerint alakult. Három hetet töltött Chilében, ahol kiváló hóviszonyok mellett végezhette az edzéseket. A világ legjobb válogatottjai – az osztrák, a francia és a svájci csapat - is ugyanezen a terepen síztek. Edit a felkészülés során a munka zömét Ausztriában végezte, ahol a havas tréningek mellett a szárazedzések alkották a programot. Új edzőjével, Walter Hubmann-nal és szervízemberével, Renato Gasparral jól összecsiszolódtak. Az együtt töltött hónapok alatt leginkább Edit kanyartechnikáján és a rajt utáni sebességnövelésen fejlesztettek. Az idei célkitűzés pedig, több dobogós helyezés lesiklásban és rendszeres pontszerzés szuper-óriásműlesiklásban.

Kép: Skihungary
Kép: Skihungary
Samsal Dalibor felkészülése is kedvezően alakult, formája alapján esélyes lehet arra, hogy a Világkupában a szlalom versenyeken többször is az első 30-ban végezve pontszerző lehessen. A tervek szerint a jövőben a másik technikai számban, óriás-műlesiklásban is rajthoz áll majd.

A szezon egyik legjelentősebb eseménye februárban a lillehammeri II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok (YOG) lesznek korosztályos sportolóink számára, mind az alpesi, mind az északi szakágban. Már csapattagnak vallhatja magát a két síugró, Vörös Virág és Molnár Kristóf, biztosnak tekinthető Veres Mirella biatlonos és Acham Chiara alpesi síző indulása is. Az alpesi síző fiúk vetélkedésében Szőllős Barnabás jelentősen vezet Nagy Bence előtt. A biatlonos Herneczky Áron pedig Varga Bálinttal szemben esélyes, aki sífutásban is jelölt, Gyallai Mátéval verseng a kiutazó helyért. Az utazó keret január 11-én válik véglegessé, addig a versenyzőknek még lesz lehetőségük nemzetközi szinten összemérni erejüket.

A felnőtt sífutók az orosz Denis Rudin személyében új edzőt kaptak, az ő irányításával készülhetnek a decemberi FIS versenyekre. A biatlon felnőtt keret Weber Franz irányításával Ramsauban végzi sorrendben 8. felkészülési edzőtáborát. Szőcs Emőke és Gombos Károly mellett Juhász Fanni, Bánszki Bence és Lágler Kristóf készülnek a novemberben kezdődő IBU Kupa sorozatra. A csapat a hónap közepén indul el Svédországba, hogy tíz napon át a majdani küzdelmek helyszínén, versenykörülmények között készüljön az Idre-ben megrendezésre kerülő első IBU Kupára. Az ifik decemberben a Junior IBU Kupa sorozaton kezdhetnek.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE