A hétvégén ismét lehet síelni Szlovákiában, köszönhetően az elmúlt napok havazásának. Több síterep is úgy döntött, hogy az eredeti tervekkel ellentétben beindítja a lifteket szombaton és vasárnap. Reméljük, addig az utakon is normalizálódik a helyzet, mert ma a leghavasabb téli napokat idézte.
h i r d e t é s
Chopok már előre eltervezte, hogy húsvét után leállítja a lifteket és megkezdődik a szokásos karbantartás. Az időjárás és ahogy a síterep fogalmazott, "a síelők igénye" felülírta ezt a tervet, ezért a következő napokban ismét lehet síelni Chopokon. A szóvivő szerint körülbelül 50 cm hó hullott az elmúlt napokban, így holnaptól egészen május 1-ig több beindított lifttel várják még a síelőket.
A lifteket átnézték, és ahol halasztható volt a karbantartás, azokat ismét beindították. Tegnap és ma csak két lift (B3-Biela Púť és B4-Luková) üzemelt. Holnaptól azonban egészen május 1-ig kissé kibővül a kínálat, a hegy mindkét oldala síelhető lesz. Északon az 1a, 1b, 1c, 2, 13, délen pedig a 33a és 34b jelű pályákat nyitják meg. Természetesen az időjárás ebbe beleszólhat, így indulás előtt érdemes tájékozódni a
síterep honlapján az aktuális kínálatról.
Chopok, lenn a völgyben
A Nyugati-Tátrában található Roháče Spálená síterepe már bezárt, de ma reggelig 30 cm hó hullott, amely a nap folyamán sem akart elállni. A síterep úgy döntött, hogy szombaton és vasárnap 9:00 és 16:00 óra között ismét beindítják a lifteket, köztük a hatszemélyes, fűthető ülésű főliftet is.
Csorba-tónál húsvétkor jelmezes síeléssel búcsúztatták a szezont, a héten pedig megkezdték a liftek karbantartását. Itt a hétvégén (és a következő hétvégén is) beindítják a lifteket. A hétvégi síelés valószínűsíthető, de a síelhető pályákat csak az időjárás függvényében tudják megnyitni.
A Lomnici-nyeregnél nem függesztik fel a liftek karbantartását erre a hétvégére, itt most nem lehet síelni. A tervek szerint április 29-től lehet ismét síelni, és ha az időjárás is engedi, akkor egészen május 9-ig.
Telgárt környékén már két napja ilyen az út ( videó a reklámok után)
Azt feltétlenül említsük meg, hogy ma nagyon nehéz volt közlekedni Szlovákiában a magasabb hegyek környékén. A D1-es autópályán Poprád és Csütörtökhely (Spišský Štvrtok) között 30-40 autó ütközött egymásnak reggel, 24 ember sérült meg. Az autópálya forgalmát lezárták. A Tátra környéki járásokban az útkezelők rendkívüli helyzetet hirdettek.