Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Turracher Höhe: keddtől megkezdődik a síszezon!

2018.11.19. Bata Attila

Szokás szerint, az egyik legelső nem gleccser síterepként kezdi meg a szezont az osztrák Turracher Höhe síterepe. És szintén a korábbi gyakorlatnak megfelelően, az első napon ezúttal is csak a Wildkopf lift üzemel és 10 euróba került egyelőre a napijegy.
A síterepen az idén 1,8 millió eurót költöttek el fejlesztésekre, amelynek a nagy része a hóágyú rendszer fejlesztésére ment el. Jutott még 400 ezer euró újabb pályagépekre, valamint 300 ezerért a Kornoch lift völgyállomását újították fel, beleértve a vizes blokkot is. 100 ezer euróból pedig a pályák minőségén javítottak, főleg a Funmountain részen, amelynek egyik eleme a felújított és az alábbi videóban látható XXL Funslope.

Turrach után több terep is tervezi a szezonkezdetet. Erről majd később részletesen írunk. Röviden: november 21-én Obertauern, 22-én Ischgl 50 kilométernyi pályával. November 23-án Hauser Kaibling, illetve Reiteralm, egy nappal később pedig Sportgastein. Ezek közül jelenleg még nem az összes nyitás és dátum százszázalékosan biztos, de napokon belül eldőlnek a dolgok.

Sífutóknak jó hír, hogy az egyik kedvenc osztrák pálya Ramsau am Dachsteinben holnaptól már használható.
KOMMENTEK
D.Dani | 2018.11.19. 19:32
A Hauser Kaibling és Obertauern nem fog kinyitni. A Reiteralm infó honnan van és mennyire friss?
WAndrea | 2018.11.20. 06:57
Ezek az infók egyenesen a síterepekről érkeznek, itt vannak a szezonnyitó dátumok: https://sielok.hu/szezon/kezdet/ors...zag/ausztria/
Persze van, amikor módosítják, időjárás függvényében. Akkor itt is módosul a táblázat.
Bata Attila | 2018.11.20. 12:17
Obertauern pénteken nyit! Ez már hivatalos.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Panorama Hotel
Panorámás hotel Turracher Höhe központi részén, mindössze néhány lépésre a 12-es számú sípályától. Szolgáltatások: panorámás fedett medence pezsgőfürdővel, szaunarészleg, fitneszterem, játszószoba. Háziállat megengedett!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Naturchalets Turrach
Új alpesi stílusú, panorámás 3-4 hálószobás luxus apartmanok 1700 méter magasságban a cirbolyafenyők között saját jakuzzival vagy szaunával Turracher Höhén.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Turracherhof csillagcsillagcsillagcsillag
Pályaszállás Turracher Höhén, közvetlenül a gyerekpályák és liftek mellett. Kétágyas, valamint családi szobáihoz félpanziós ellátás jár. Wellness oázis gőzfürdővel, finn szaunával, fényterápiás szaunával, infrakabinnal.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.