Hároméves tervezés után tavaly decemberben adták át a Zugspitzere vezető hiper-szuper kabinos liftet. Szerdán a szokásos mentési gyakorlat közben a mentőkabin elszabadult és összeütközött az utasok kabinjával és komoly károkat okozott benne. Szerencsére senki sem sérült meg.
h i r d e t é s
Szerda este 18 óra tájékában történt a baleset, tehát a kabinos lift zárása után, amikor már utasokat nem szállított. A hegyimentők a szokásos gyakorlatukat végezték, amelyre időnként szükség van, hogy végszükség esetén flottul menjen minden.
Most az volt a feladat, hogy az egyik nagykabint megállították a valahol a tátongó mélység felett, majd egy kosaras mentőeszközt indítottak volna útra, amelybe műszaki hiba esetén az esetlegesen bajba jutott utasok át tudnak szállni, és le tudják őket hozni az alsó állomásra.
A ma reggeli vizsgálatok megállapították, hogy beemeléskor a mentőkabin láncos csigasor emelője meghibásodott. Ezután a mentőjármű magától elindult és fékezés nélkül, nagy sebességgel belecsapódott a nagykabinba. Arról nem szól a jelentés, hogy a nagykabinban tartózkodtak-e hegyimentők, a lifttársaság csak annyit említ közleményében, hogy személyi sérülés nem történt.
Ahogy a képen is látható, a nagykabin csúnyán megrongálódott. Az anyagi kár jelentős. A nagykabinost természetesen bizonytalan ideig leállították. Ennek ellenére a Zugspitze más liftekkel elérhető.
Tavaly decemberben már írtunk erről a csodaliftről, amelyet három évig építettek és számos világrekordot is tart.