Interjú Fehér Gyulával, a Sí Klaszter 10. születésnapja alkalmából
2024.09.25.Wesselényi Andrea
Fehér Gyula a skioutlet.hu tulajdonosaként és a sieljitthon.hu működtetőjeként nem csak mint fontos piaci szereplő, hanem mint az egyik legaktívabb közösségteremtő ember is jól ismert a hazai síéletben. Sokat tett azért, hogy jobban megismerjék egymást a sísport területén tevékenykedők és hogy együtt tegyenek többet a szeretett hobbijukért és a hazai sípályákért.
Fehér Gyula, a Chernel Sí és Turisztikai Klaszter alapítója és elnöke
h i r d e t é s
Kezdjük a lényeggel: melyek a 10 éves Chernel Sí Klaszter fő eredményei, mely célok elérésére vagy a legbüszkébb?
Az összefogásra és az ennek hatására megvalósult infrastruktúra fejlesztésekre Mátraszentistvánban, Eplényben és a Normafán, valamint a közös gondolkodás. A négy évszakos sportolási lehetőségek felé is nyitottunk, e téren is van több előrelépés. Budapest hegyvidékén egy elhanyagolt terület éledt újjá. Ha valaki (ahogy én magam is megtettem) lefotózta a 10 évvel ezelőtti és mostani állapotokat, láthatja az óriási különbséget a környezet állapotában és a kirándulókat, sportolókat kiszolgáló létesítményekben.
Büszke vagyok arra, hogy a klaszter által sikerült több ízben is elérni, hogy a magyarországi sípályák és síiskolák üzemeltetői ne konkurenciát, hanem együttműködési lehetőséget lássanak egymásban. Sajtóesemények, közönséget vonzó rendezvények és szakmai találkozók megszervezésével segítették egymást a klaszter tagjai.
A harmadik dolog amire büszke vagyok, hogy sok újdonságot sikerült belevinni a hazai síéletbe. Olyan innovatív dolgok sorozatát hoztuk létre, aminek nem volt előzménye, amit mi találtuk ki, semmiből teremtve valami egészen újat. Már 8 alkalommal rendeztük meg a Libegők Éjszakáját, három alkalommal pedig a Sípályák Éjszakáját. Sok más rendezvény is létrejött az ország különböző pontjain a Hidegfesztiváltól az Alsíörsig. A néha vadnak tűnő ötletekből az évek során megvalósult projektek lettek, amin keresztül valós élményeket tudtunk adni az embereknek. Minden ilyen irányú tevékenységem alapja az egykori Külker Síiskola vezetésnek másfél évtizedes tapasztalata.
Hogyan telt és hogyan élted meg a 10. születésnapot?
Megadtuk a módját: a helyszínválasztás nem is lehetett volna tökéletesebb. A kívül-belül gyönyörűen felújított Normafa Síház Étteremben tartottuk a jubileumi találkozót május közepén. Az épület és környezete sok szép emléket idéz fel a síelőkben.
10. Születésnap: Fehér Gyula, a Chernel Sí Klaszter alapítója mond beszédet a Normafa Síházban
A helyszínválasztás másik indoka, hogy a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény is a tizedik születésnapját ünnepelte, így egy közös torta készült az ünnepre. Mikó Gergő barátommal (aki a Normafa Park igazgatója) és a meghívott tagokkal és vendégekkel közösen visszatekintettünk a kezdetekre és az elért eredményeinkre. Akkor jelentettem be, hogy az idei szezonnyitásra is tervezek egy meglepetés programot, de erre térjünk vissza később, hogy legyen csattanója a beszélgetésnek!
Rendben, akkor a meglepetés, majd a cikk végén jön. Most ugorjunk vissza az időben: hogyan kezdődött minden, hogyan tudnád röviden összefoglalni a Sí Klaszter történetét?
12 évvel ezelőtt, 2012. április 22-én a Volvo Galériában került sor az első olyan tanácskozásra, ahol gyakorlatilag a hazai sísport összes képviselője jelen volt. Ezt a szakmai konferenciát mint a Skioutlet.hu szaküzlet tulajdonosa szerveztem, de kapcsolatainknak köszönhetően így is sikerült hamar támogatókra és szövetségesekre találni. Az apropó egy halálos síbaleset volt, amit egy gyermek szenvedett el Ausztriában, és konferencia célja a hasonló balesetek megelőzése volt. Szinte minden hazai sí-szervezet, egyesület képviselője csatlakozott a kezdeményezéshez – így jöhetett létre ez a hazai viszonylatban első nagyszabású sí-szakmai rendezvény.
Az egésznapos konferenciáról a mi is részletesen beszámoltunk a síelők.hu-n. Sőt, egy évvel később egy újabb konferenciával sikerült összehozni a szakmát, akkor már a Normafánál.
Az érdeklődők nagy száma bebizonyította, hogy égető szükség van ilyen és hasonló szakmai fórumokra. 2013 júniusában állt nyilvánosság elé Pokorni Zoltán a Hegyvidék polgármestere a Normafa Park fejlesztése témájában, majd ez év októberében egy újabb szakmai konferencia megszervezését vállaltam fel. Ennek a tanácskozásnak a témája a Normafa Park fejlesztése volt.
Interjúnk Fehér Gyulával, a Normafa Park Konferencia alkalmából 2013-ban
Valóban sokan voltak mindkét konferencián, ezt tudom tanúsítani résztvevőként. Két konferencia szervezése után, nem érezted úgy, hogy túl sok időd és energiád rabolja el ez a fajta "közéleti munka"?
Kétségtelen, hogy sok időt vont el, de belefért az életembe, ráadásul volt is már tapasztalatom a szervezésben a legnagyobb, 2025-ben már 33. alkalommal megrendezésre kerülő hazai amatőr gyermek síverseny gazdájaként. Az a típusú ember vagyok, aki nem elégszik meg azzal, hogy a saját és családja életét egyengeti, szeretek közügyekért dolgozni, tenni valamit a a szélesebb környezetemért, magasabb célokért.
Igazából ez a második nagy konferencia adott löketet egy olyan szakmai szervezet létrehozására, ahová minden olyan sísport és hegyvidéki turisztika irányába elkötelezett szervezet csatlakozhatott, akik tevékeny részesei szeretnének lenni egy közös munkának. Végül 2014. május 14-én a Magyar Sportok Házában megalakult a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter. 15 alapító szervezet képviselői írták akkor alá az együttműködési megállapodást, a résztvevők száma ezután évről évre bővült.
Ettől kezdve építettük kapcsolatainkat az állami hivatalokkal is, hogy egyengessük a hazai sípályák és a szabadidős sízés ügyét. Mérföldkőnek számított, hogy 2016 januárjában a Magyar Turizmus Zrt. az aktív turisztikai termékek sorába emelte a téli sportokat, a síturizmust. Ezév júniusában Révész Máriuszt a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki, ettől kezdve elsősorban vele folytak az egyeztetések. Klaszterünk akkori menedzsere, dr. Csete Szabolcs a kormánybiztos mellett kapott állást.
Mennyi pénzt is sikerült szereznie a Klaszternek állami forrásokból?
Maga a Klaszter sajnos ezideig nem kapott állami támogatást, de tagszervezeteink igen. 2017 decemberében jelentették be, hogy 300 millió forint állami támogatás jut a két legnagyobb hazai síterep fejlesztésére. Ez a projekt szerencsére gyorsan megvalósult, ennek is köszönhetően épült meg a Mátraszentistváni Sípark négyüléses felvonója, illetve ezen a télen egy új sípályát és egy kétüléses felvonót adtak át Eplényben. Ez akkoriban tényleg szenzációs hír volt, nagy lendületet adott a hazai síéletnek.
Mártonné Máthé Kinga Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgató, Dr. Ruszinkó Ádám Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős h.államtitkára, Fehér Gyula a Chernel István Sí és Turisztikai klaszter ötletgazdája - fotó: amdala.hu
Két évvel később mintegy 227 millió forint támogatást nyújtott a kormány a magyar síterepek szolgáltatásainak fejlesztésére, 2019 végén.
Sokat beszéltünk a sikerekről, de ne hallgassuk el a kudarcokat sem. Mindketten a Mátra vidékéről származunk és szerintem a hazai sísport legszomorúbb története a kékestetői sípálya sorsa. Te mit gondolsz erről?
Sajnos így van. Bár 2021 szeptemberében bemutatásra került a Kékes és környezete Fejlesztési Program, sajnos ebből mindeddig szinte semmi sem valósult meg. Vízellátási problémák miatt évek óta nem megoldható a sípályák hóágyúzása Kékesen, nem működnek a síliftek. Most egyébként újra van remény arra, hogy sikerül egy négyévszakos felvonót, egy környezetbarát közlekedési alternatívát megépíteni. Sajnos vannak szomorú történetek ezen kívül is, ilyen a Nagyhideghegy és Dobogókő, pedig ez utóbbin a fejlesztésről hozott kormány határozat is született.
A Síelj itthon! koncepciót sokan szkeptikusan fogadják, olykor támadják arra hivatkozva, hogy reménytelen a hazai síelés sorsa, alig esik hó, megállíthatatlan a felmelegedés, stb. Hogyan fogadod és mi a válaszod ezekre a kritikákra?
Fehér Gyula 2013-ban Eplényben síel a családjával
Megszoktam és jól viselem a kritikát. Az átgondolt sajtómunkánkkal az eltelt évek alatt jellemzően sikerült helyére tenni ezt a kérdést. Igyekszem mindig megtalálni a pozitívumokat, amik reményt adnak. Ha visszatekintünk a történelemben, elég nehéz sorsa volt a magyar sísportnak: magashegyeinket kivétel nélkül elvesztettük az első világháborúban, 1956-ban a legtöbb síversenyzőnk elmenekült, rendszerváltáskor a hazai síszakosztályok, síházak, sífelvonók nagy része gazdátlanná vált. Mégis, mindezek és napjaink klímaválsága ellenére a hazai szabadidős sísport továbbra is életben van, helyenként szépen fejlődik. Hogy csak egy példát mondjak, az elmúlt 10 évben duplájára nőtt a belföldi tanpályák száma, már 40 helyen működik műanyagpályás síiskola, ezek többsége sikeres magánvállalkozás, ami munkát biztosít a hazai síoktatóknak és kineveli a síelők következő generációját.
Milyen jövőkép van előtted a hazai szabadidős sísporttal kapcsolatban?
Nemzetközi kitekintés alapján két különböző lehetőség mutatkozik az új kihívásokra. Az egyik a síterepeink „négyévszakosítása”. A téli időszakon kívüli is biztosítani szükséges valamilyen aktív turisztikai attrakciókat, ezzel a síterepek és környezetük gazdaságilag több lábon állva biztosítják a fenntarthatóságot. Szerencsére a folyamat már itthon is megindult és már több jó példa van az országban, de az út java még hátra van.
A másik lehetőség a korszerűbb technikák alkalmazása a hógyártásban és üzemelésben. Ezek is folyamatos fejlesztéseket igényelnek, ugyanúgy mint bárhol a világban. A gazdaságos üzemeltetés komoly kihívás, azonban jól látható az erős piaci igény – a folyamatosan emelkedő síbérlet árak mellett is.
Van még egy másik reménysugár: kutatások adatai alapján egyes kutatók publikációkban azt valószínűsítik, hogy egy viszonylag hirtelen fordulattal, egy újabb jégkorszakba léphetünk. Ez az opció általánosságban akár aggasztó is lehet, mégis abban bízunk, hogy az időjárás idővel egyensúlyra talál.
Akkor most áruld el végül, milyen meglepetést tervezel az előttünk álló 2024/25-ös szezonra!
Ötletgazdaként egy hagyományteremtő közösségi síbált szervezésébe vágtam bele, amivel ünnepélyesen megnyitjuk a téli szezont, és ahova a sísport iránt elkötelezett, közösen szórakozni vágyókat szeretném ezúton meginvitálni. A rendezvényhez szerencsére sikerült találni csatlakozó partnereket. A síbálon aki éjfél utánig marad, átcsúszhat a naptári télbe, ugyanis a rendezvény dátuma 2024. november 30. lesz, helyszíne pedig a Schieszl Vendéglő és Borház lesz Budakalászon. Ezt az eseményt most hirdettük meg a síeljitthon.hu oldalon.
A Hagyományteremtő Síbál helyszíne: az 1896 óta működő Schieszl Vendéglő és Borház