Nem mindegy, hogy melyik síterepet választják azok, akik az első csúszásaikat készülnek megtenni. Alábbi cikkünk ebben próbál segíteni. Íme 5 hazai + 5 külföldi síterep, amit bátran ajánlunk minden tanuló síelőnek!
Öt hazai síterep
Kezdjük is a felsorolást a legjobb hazai síterepekkel. Válaszd a lakhelyedhez legközelebb lévő terepet és látogass el egy téli napon
Eplény, Mátraszentistván, Visegrád, Kékestető vagy Sátoraljaújhely sípályáira! Mindegyik abszolút alkalmas a kezdő síelők igényeinek kielégítésére: működik helyi síiskola képzett oktatókkal, vannak rövid húzóliftek, lankás kék pályák, a jegyárak és az oktatás pedig megfizethetők.
Donovaly, Szlovákia
Donovaly a magyar síelők körében a legkedveltebb kezdőknek való szlovák síterep, mely Budapestről mindössze 3 óra autózással elérhető! A gyerekek számára egy vidám és színes tanulóövezet áll rendelkezésre, ahol nem csak biztonságosan és egyszerűen, de szórakozva tanulhatnak síelni! Donovalyban ezen kívül sok rövidebb húzófelvonó is rendelkezésre áll, melyek a gyerekvilágból kikerülve illetve a felnőtteknek is tökéletes körülményeket biztosítanak a gyakorláshoz és a fokozatos előrelépésekhez! Nagyon sok magyar tanult meg itt síelni, mi is itt tanítottuk a gyerekeinket.
Patty Ski Funpark - Donovaly - Szlovákia legnagyobb gyereksíparkja
Rogla, Szlovénia
Rogla a nyugati országrészben élőknek a legjobb választás lehet, autópályán 2-3 óra alatt megközelíthető, Budapesttől is csak 4 óra utazás. Idén Rogla 2 extra programmal készül a gyerekeknek: egy síiskolával minimum 6 éves gyerekeknek, akik aktívan szeretnék elsajátítani a síelés fortélyait, illetve egy új programmal: a "Törpe Síóvodával" 3-6 éves gyermekeknek, hogy megismertesse és megszerettesse a síelés élményét a picikkel.
A sípálya mellett, a hegyen és a völgyben egyaránt nagyszerű ár-érték arányú
pályaszállások találhatóak, így itt egy hosszabb tartózkodás sem kerül vagyonokba!
I love Rogla | A gyerekek síoktatását varázsszőnyeg segíti a síiskolában
Murau - Kreischberg, Ausztria
Kreischberg a magyar síelők örök kedvence, nem véletlenül. Jól megközelíthető síterep, kiváló adottságokkal, szinte mindig jó hóviszonyokkal, sok magyar síoktatóval. A középállomástól indulnak a kezdőknek való lankás pályák, a pályarendszer ezen része első osztályú tanulóterep. A kiválóan ratrakolt, extra széles kék pályákon az egész család együtt sízhet.
TVB Murau-Kreischberg | Fotó: ikarus.cc
Riesneralm, Ausztria
Amennyire közkedvelt Murau, olyannyira titkos tippnek számít
Riesneralm. Ezen az eldugott stájer síterepen építették meg az első ausztriai gyerek "síhintát". Egy hatalmas, 5 hektáros területen alakítottak ki összesen 5 gyerekfelvonót és gyerekpályát, és természetesen egy síiskola is működik itt. Jelenleg itt üzemel Ausztria leghosszabb, 176 méteres mozgójárdás felvonója.
Fanningberg, Ausztria
A Lungau régióban található kis
Fanningberg síterepért megéri egy picit többet utazni (Budapesttől éppen 500 km). Ez a salzburgi síterep ugyanis egy valódi ékszerdoboz, ahol nincs tömeg, széles és lankás pályái tökéletesek a kezdőknek is, ugyanakkor olyan luxust is élvezhetünk, mint a fűtött-búrás ülőlift.
Széles, lankás pálya és buborékos ülőlift Fanningbergen - kezdőknek ideális
Ez a "gyerekpark" nem csak Szlovákiában a legnagyobb, hanem a tágabb környékünkön is, ráadásul a legszínvonalasabb park is egyben. Mindenképpen megérdemli azt a megjegyzést, hogy a vezetője egy magyar "srác", Botond, aki elég jól beleásta magát abba, hogy mire is van szüksége a kisgyerekes szülőknek és maguknak a gyerekeknek. Nagyon lényeges tudnivaló, hogy a PattySki-ben a vendégszeretet nem a megszokott..., hanem inkább "magyaros"! Ajánlom mindenki figyelmébe a weboldalukat: http://www.ho.hu/
...és aki nem hiszi, az járjon is utána! :-)