Eplényi síelés a 99 éves Homonnay Jenővel

h i r d e t é s

1913.
I. Ferenc József még nyugodtan feküdt tábori ágyán. Nem is sejtette, hogy ez az utolsó békeév. Nem tudta, hogy egy év múlva meggyilkolják Ferenc-Ferdinánd trónörököst, s kitör az I. Világháború, amit akkor még csak nagy háborúnak hívtak. Nem is sejthette, hogy 4 év múlva Szentpéterváron a legendák szerint lőni kezd az Auróra, 6 év múlva jön Szamuely Tibor az ő páncélvonatával, újabb egy év múlva Horthy lépdel fehér lován, s megkötik a Trianoni Békeszerződést.
Micsoda régi események, amelyeket mi csak a történelemből ismerünk, s amelyek befolyásolták történelmünket. S mindegyik 1913 után volt.

De miért is érdekes ez az évszám? Egyszerű oka van, 1913-ban született Homonnay Jenő, akivel ma közös síelést tervezünk. A találkozó ötlete a síelők.hu fórumában "maci-laci"-ként ismert sporttársamtól származik, neki köszönhető az itt megszületett írás. Jenő bácsi, mindenki Tanár ura Péten lakik, egy az 1930-as években épült lakótelepen. Kérésünkre szabaddá tette magát, nem foglalkozott tanítványaival, akiket angolból, németből, matematikából, fizikából és kémiából készít fel érettségire. Távollétében legalább a tanítványok gyakorolhatják a számolást számológépükön, mert Jenő bácsi ősi logarlécével még mindig hamarabb kiszámítja a példák eredményét, mint ők. Jenő bácsi kérésünkre a találkozó miatt elhalasztotta másnaponkénti futását, s szerencsére uszodai napja nem találkozónk napjára esett.

Jenő bácsi még csak 99 éves. Ebben a kezdő korban igazán kíváncsiak lehetünk a sítudására. Barátaival főleg a karonülő korú 70 éves körüli Gyulával és Sanyival rendszeresen járnak Szlovéniába síelni. Most már bővítenék a csapatot, mert a csapat egyik tagja a kétoldali csípőprotézisével már kevesebbet síel, s kell helyette valaki. Persze én a 60 évemmel nem fértem be a csikócsapatba.

Felmentünk a második emeletre, s becsengettünk Jenő bácsiékhoz. A Tanár úr kiszállt a Csini nevű masszírozógép hevedere mögül (lábizmait lazította a síelés előtt), felvette tíz évvel fiatalabb tüchtig, volt kozmetikus felesége által 30 éve Svájcban vett síruháját, s már is indulásra kész volt. A sürgős útra való tekintettel most nem húzódzkodott néhányat az ajtófélfák közé rögzített gyűrűn. Jenő bácsi lefutott a lépcsőn, mert fájós térddel könnyebb futni, mint menni, s már indulhatunk is. Mehettünk volna tavaly vásárolt Skoda Feliciáján is, kihasználva Jenő bácsi jogosítványát, de ő most vendég volt. Beültettük autónkba, s irány Eplény.

Azt hiszem útközben egészen rutinos riporter párosként szerepeltünk. Maci csacsogott, beszélgetett a Tanár úrral, míg én csendben, elhűlve igyekeztem mindent megjegyezni. A kocsi falta a kilométereket, mi pedig az információkat.

Jenő bá Gyöngyösön született, megismétlem 1913-ban. Korán megtanult síelni. Gyöngyösről feljártak a Kékesre csúszni. Szó szerint feljártak. Vállra a lécet, s irány a hegy, csúsztak egy jót, majd hazasétáltak. Ha egy lovas pőre kocsi járt arra az már ünnep volt. Jenő bácsi matek, fizika, kémia szakos tanárként végzett. Iskolái után felment Pestre munkát keresni. Végül a Péti Kőolajipari Vállalatnál kötött ki. Az olajiparban töltötte egész életét. Megtanult mindent, s csinált is mindent, amit ebben a szakmában lehet. A II. Világháború idején nősült. 1980 óta nyugdíjas. Ma már nem jár érettségi találkozóra, mert egyedül maradt az osztályból. Többször elmondta, rendkívül valószínűtlen, hogy megéri a száz évet. Ezt érdekes okfejtéssel indokolta.

Várpalotán (ahova orvoshoz jár) lakik kb. harmincezer ember. Ezek közül az orvosok sem ismernek egy százévest sem. Ha minden ember egy centimétert jelent, a Várpalota lakosságát jellemző háromszáz méteres hosszban rendkívül valószínűtlen, hogy pont az ő egy centimétere lesz száz éves. De már eddig is sok valószínűtlent csinált. Eplénybe érve gyorsan csatoltunk, s már csúsztunk is. Jenő bácsi teljesen meglepetésként fogadta, hogy nem kell jegyet vennie, mert a sielok.hu-tól egy tiszteletjegyet küldtek a számára. A hó a tavaszias időjárásnak megfelelően kicsit kásás, tapadós volt. Jenő bácsi panaszkodott, hogy a fájós térde nem szereti ezt a havat. Lassan kanyarogtunk, síelő társunk magabiztosan nyomta, de néhány száz méterenként megállt pihenni. Hiába, nagy úr egy rossz térd. Egyszer elhatároztuk, hogy csinálunk néhány felvételt Jenő bácsi csúszásáról. Megbeszéltük, hogy kicsit előremegyünk, s élesre fent fotómasinákkal várjuk. Vártunk is türelmesen, de nem jött a film főszereplője. Nagy sokára megláttam, s ő szépen oda is csúszott mellém. Mit keresel itt Csaba? - kérdezte. Rád várok Jenő bácsi. - válaszoltam, mert ahogy lécet csatoltunk, mint sportemberek, kezdeményezésére össze is tegeződtünk. Engem megszólított egy felvidéki természetgyógyász, s vele beszélgettem. - mondta mintegy elnézést kérve. Szóval Jenő bácsi láthatóan feltűnő jelenség volt a sípályán. Pihenni is kell, ezért leültünk egy teára, s némi elemózsiára. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy a sportról kifaggassuk a tanár urat. Mint már írtam ifjúkorát Gyöngyösön töltötte. Itt kezdett síelni. Persze akkor még elől gombos faléccel nyomták, ahol csak a szálka oldala volt éles. Később ajándékba is kapott lécet egy kereskedőtől, ára csak egy közös fotó volt. Fiatal korában szertornászott. Később jött a birkózás és a box. Persze mindig vonzódott a lovakhoz. Ma már nem lovagol, mert azt felesége nem szereti. Védeni kell azt aki a nagyobb nyugdíjat hozza a családba. De büszkén meséli, hogy a katonaságnál is lovastüzér volt. Ha állóvizet láttak vitorláztak, ha folyóvíz jutott, akkor a vadevezés volt a műsoron. Persze vízisíelt is, a helyi motorcsónakok segítségével. A 70-es években Svájcban láttak egy érdekes, vitorlás valamit a vízen. Hazaérve üvegszövetből, kétkomponensű műgyantából csináltak maguknak szörföt, majd könyvből megtanultak szörfözni. Jenő bácsi 81 éves koráig szörfölt, de azután már nem bírta a térde, amikor a vitorlát ki kell emelni a vízből. Abba kellett hagyni. Nyugdíj után hosszú évekig Balatonakarattyán volt gondnok, s pusztán szórakozásból tanította az embereket vitorlázni. Mint már jeleztem ma is fut, s úszik, bár mint mondja hihetetlen, hogy milyen rozoga emberek járnak uszodába. Az impozáns felsorolás során bujkált bennünk a kisördög. Tréfásan megkérdeztük, hogy vadászgépet nem vezettél Jenő bá? Teljes komolysággal válaszolt: Azt nem, de vitorlázó gépet csináltunk magunknak. Puff, hát így vicceljen az ember! Mentünk még pár kört, de aztán Jenő bácsi a hóviszonyok miatt leült pihenni. Nekünk még jól esett a száguldozás. Visszatérve a hüttébe természetesen Jenő bácsit újdonsült természetgyógyász ismerősével nagy beszélgetésbe merülve találtuk. Szegény ember, idejön olyan messziről síelni, de fél napra le kell mondania a csúszásról jobb program, Jenő bácsival való beszélgetés miatt. Mikor az úr eltávozott Jenő bácsi kijelentette, hogy nincs a hosszú életnek semmi titka, de velünk megosztott azért néhány dolgot. Bár nincs titok, de azért nem árt jó géneket örökölni. Ő jókat örökölt a nagyanyjától, aki még 97 éves korában sem vetette meg a reggeli pálinkás kenyeret. De a géneken kívül valamit tenni is kell a hosszú életért. Lassú öngyilkosságot nem szabad elkövetni. Nem célszerű dohányozni, sokat inni, s a stressztől is tartózkodni kell. (de jó is lenne ezt az utóbbit legalább elérni) Az életben versenyt kell futni az idővel. Nem szabad halogatni a problémák megoldását, minden apró defektre rá kell mozdulni. El kell menni minden problémával azonnal orvoshoz. Sőt előre is kell gondolkodni. Jenő bácsi például többször félrevezette az orvosokat, s hamis tünetek alapján intézett magának mindenféle más által nem kívánt vizsgálatot. De legalább tudtam, hogy ott bent felülről lefelé és alulról felfelé minden rendben van, jelentette ki mosolyogva, látva borzongásomat. Természetesen az orvostudomány javaslatait be kell tartani, főleg azt, amikor két deci vörösbort javasolnak minden nap. Annak ellenére is be kell tartani, hogy az orvosok közel sem ismerik annyira a munka tárgyául szolgáló emberi testet, mint a mérnök az általa készített szerkezetet, s annak anyagait. De a legfőbb intelem, hogy mindig sokat kell mozogni. Ránk esteledett, már megbeszéltük a világ teremtését, a térgörbületet, a kvazárokat, s minden egyebet amihez mi nem értettünk, ideje volt hazavinnünk Jenő bácsit. Segítettünk felcipelni a felszerelést, elbúcsúztunk korát meghazudtolóan kinéző feleségétől, s elindultunk hazafelé. Jenő bácsi még lefutott velünk a kapuhoz, mert az is mozgás.
Jövőre ismét megpróbáljuk, köszöntünk el. Jenő bácsi ott lesz azt a nevében biztos megígérhetem, de nem tudom mi majd bírjuk e még a tempót?

Szöveg és képek: Csabor és maci-laci