Száz év vagány(ság) - Jenő bácsi 100 évesen is síel

h i r d e t é s

Egy cikk is készült erről a napról, amelyet a mostani második síelésről szóló beszámoló előtt célszerű elolvasni.

Van, amikor a magát pajzán jókedvében betűvetőnek gondoló ember is csak tehetetlenül tárja szét a kezét, mert az adott témáról nem tud mit írni. Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint beleönteni azt a jó két decinyi félszáraz rosét a klaviatúrába, ami még percekkel ezelőtt jobb sorsra volt szánva, majd lassan lecsukni a laptop tetejét és szélesen mosolyogva visszaemlékezni a találkozásra.

Az emlékezést elősegíti, ha az ember felidézi a tavaly februári síelésről szóló beszámolót, mert Jenő bácsi 100 évének minden vagánysága, életének tarka fordulatai, jellemének sokrétűsége csak a két beszámoló egymás utáni olvasása során ismerhető meg. A minden vagányság, a teljes megismerés természetesen költői túlzás. Jenő bácsi élete egy folyamatosan íródó izgalmas kalandregény. Nagyon vártuk a találkozást, kíváncsiak voltunk mennyit változott Jenő bácsi az egy év alatt. Megállapíthattuk, hogy 100 év mellett egy év semmit sem számít. Felmentünk Péten lévő lakásukba, ahol még meleg volt a Csini fantázianevű masszírozógép, amivel Jenő bácsi a lábizmait lazította. Az ajtófélfába csavart akasztókon még mindig ott lógott a szintén nem mai gyerekméretű gyűrű. Jenő bá készen állt az indulásra. Szinte semmit sem változott az egy év alatt. Már felvette immár 31 éves síoverálját, kikészítette tavaly óta szemmel láthatóan nem vaxolt sílécét. A léc talpa olyan volt, mint egy szikes tó a Hortobágyon. Az ajtó mellett ott várakozott két síbotja, amelyek itt-ott már évek óta megerősítésre kerültek a leokoplast nevű örökbecsű sebragasztóval. Természetesen precízen, mérnöki pontossággal körbetekerve.

Megvolt minden, megígértük, hogy egyben hazahozzuk Jenő bácsit, s indultunk is. Irány Eplény.

Útközben a kocsiban, ahogy az lenni szokott, vendégünk vitte a szót. Mesélt hosszú élete kocsival kapcsolatos élményeiről. Ködről, németországi zavaros utazásról az autósztrádán, vezetési tapasztalatokról. Természetesen még mindig érvényes a jogosítványa. A kocsiját, egy Skodát négy éve vette. Ahogy mondta mindent a szezon végén csinált. Négy éve a kocsit, három éve a biciklit, s tavaly az új szépséges futócipőt is a szezon végén szerezte be. Nemrégen volt influenzás. Mint mondja, nem a veszélyes fajta volt, csak valami kóbor, magára nem adó influenza vírus fertőzte meg. A garázst lapátolta ki a hóból, s hazafelé már nem tudott felülni a biciklire. Fáradtság, láz kínozta. Mikor kiderült, hogy "csak" influenza nagyon megörült, mert félt, hogy a szíve rakoncátlankodik. Azóta is nagyon óvatos. Egy darabig a heti háromszori futás adagját is három kilométerről két és félre csökkentette le. Hiába, vigyázni kell, ezért oltatja be mindig magát.

Ahogy korosodik az ember a legnagyobb hiba, hogy nem veszi figyelembe, mennyire kopik a teste, mennyivel csökken a teljesítőképessége. Nagyot tud csalódni az, aki úgy viselkedik, olyan dolgokat csinál, mint fiatalkorában. Jenő bácsi figyeli magát, s képességeinek megfelelően él. Annyit vállal, amennyit elbír. Hogy ez sokkal több, mint sok feleannyi idős ember teljesítménye az már más kérdés. Ahogy mondja, ebben a korban már romlanak az ember reflexei. Ha egy egyensúlyzavar lép fel, azt az ember később érzékeli, s ennek megfelelően később is reagál rá. Ezek a dolgok azért a vezetésben nem zavarják, de Budapesten átmenni, sötétben, esőben nem szeret.

Jenő bácsi minden óvatossága ellenére nem igazán hisz az orvostudományban. Véleménye szerint csak a tudományban lehet bízni, az pedig a fizika, kémia, matematika. Szerinte az orvostudomány még nem tudomány. Az orvosoknak ma már a sejtekben kellene olvasniuk, mintha egy könyvben olvasna az ember. Például azt sem tudják, hogy az ismert 20 nukleinsav mindegyike miért forgat egy irányba.

Meg sem kérdezem, de megtudjuk, még mindig van diák tanítványa, akit érettségire készít fel.

Természetesen így beszélgetve könnyen szalad az idő, fogynak a kilométerek. Gyorsan megérkeztünk Eplénybe. Úgy érzem Jenő bácsi örül ezeknek a ritka utaknak, egy ilyen síelés kedvéért talán még a heti egy uszodai úszását is félrerakja, ha ütköznek az időpontok. Nem voltak sokan, a parkírozóban könnyen találtunk helyet, így nem volt szükség az újonnan kialakított parkolási szolgáltatás igénybevételére. Gyorsan átöltöztünk, Jenő bácsi bekrémezte fájós térdét, s elindultunk a Sólyom felé. Ilyenkor Jenő bácsi mindig csodálkozik, hogy nem kell fizetnie a jegyért, mert azt most is a sielők.hu biztosította. A beléptető kapu kicsit tornára késztet bennünket, de a mozgószőnyeg a hírekkel ellentétesen kitűnően segíti a beszállást. Fent a csúcson a kiszálló rész is átalakult, sokkal kényelmesebb a kiszállás, nagyobb a hely, könnyebb kikerülni a tapasztalatlan ácsorgókat. Lefelé csúszva Jenő bácsi elégedetlen volt önmagával. A kicsit vizes, tapadós hó nagy terhet jelentett fájós térdének. Az előző időszakban elszenvedett betegség miatt erőnléte sem a szokásos. Gyakran meg kell állnia pihenni, s ez nem tetszik neki. Pedig messze nem Jenő bácsi a leglassúbb ezen a pályán, sokan szeretnének olyan biztosan mozogni a havon, mint ő. Talán ha megélnek száz évet, nekik is sikerül. Csúszás közben sokan ismerősként köszöntek Jenő bácsinak, hogylétéről érdeklődtek.

A felfelé történő utazásoknál Jenő bácsi mindig mesélt. Az unokák miatt bevezettette az internetet. Természetesen használja, már fent van a legnagyobb közösségi oldalon. Ha megy valahová mindig a neten nézi meg az időjárást. Panaszkodik, hogy a router nem csinál elég nagy térerőt, de majd szépen körbevezetékezi a lakást, s ez a probléma is megoldódik.

Csúszkálunk szorgalmasan, előröl, hátulról védjük Jenő bácsit, elvégre megígértük, hogy egyben visszük haza.

A liften mindig megtudunk valamit. Jenő bácsi elmeséli, hogy már nem csinál többéves terveket, csak hónapokra tervez. Amikor a felvonóból megmutatjuk a bicikli pályát Jenő bácsi is megemlíti, hogy diák korában, a nyári szünetben a nyugati határszélen átkerekeztek Ausztriába. Mentetek egy kört? - kérdezem, mire Jenő bácsi a legnagyobb nyugalommal közli, hogy elkerekeztek Nápolyba, vagy Franciaországba, s mindezt az acél, ezerkilós Weisz Mannfréd túrabiciklivel. Nem volt semmi átmenni az Alpokon, mosolyog Jenő bá, de hát két hónap szünetünk volt, valamit csinálni kellett.

Szép lassan, megfontoltan Jenő bácsi körbe járja a pályákat. Kipróbálja a 7-est, a szerpentint, örül az új átkötőnek. Végül a próbák után megállapítja, hogy legjobban a 7-es tetszik. Nem tudom miért alakult ki benne ez az érzés, hisz soha nem állt meg a pálya végén lévő hüttében.

Ebédre Jenő bácsi a szokásos brokkolikrém levesét eszi. Sok minden változott Holle Anyónál, de ez a leves szerencsére még mindig étlapon van.

Ebéd után Jenő bácsi még pihen egyet a melegben, mi pedig kedvünkre, saját tempónkban felfedezzük a pályát. A tavalyi évhez képest hatalmas fejlesztéseket végeztek, amelyek sokkal nagyobbá és változatosabbá teszik a pályát. Jó hóviszonyok esetén érdemes ide eljönni.

Már hazafelé készülődtünk, amikor csörgött a telefon, mert a Síaréna vezetői hiányoltak bennünket. Látogatásunkat előre bejelentettük, ők azt hitték mi reggel egyből lejelentkezünk, de mi előbb saját szemünkkel akartuk látni a pályát, s nem élve a meghívással néhány órát önző módon egyedül szerettünk volna lenni Jenő bácsival. Most viszont a hívás nyomán megkerestük Ebele Bálintot a Sípark marketingesét, s a pálya szélén hosszan elbeszélgettünk a fejlesztésekről. Jó volt hallani azt az elszántságot, elkötelezettséget, amit a pálya fejlesztése miatt éreznek. Jenő bácsi is élénken érdeklődött a megvalósított dolgok és az új tervek után, pedig még nem tudta a meglepetést, a Síaréna egy örökös bérletet adományozott neki. Megkapó gesztus, Jenő bácsi a bérlettel nyugodtan síelhet a következő száz évben is Eplényben. Hazaérve természetesen felrohantunk a lépcsőn és Jenő bácsi körbevezetett a lakásukban. Feleségével közösen mutatták meg csodálatos, Jenő bácsi által saját kezűleg restaurált bútoraikat. Hosszú, rögtönzött előadást hallhattunk a különféle restaurálási stílusokról, s arról, hogy az igazi restaurátor úgy hozza rendbe a bútort, hogy az maximálisan hasonlítson az eredetire, de a javításokat azért lehessen észrevenni, tudjuk mi a későbbi kiegészítés. A barokk és paraszt barokk stílusú bútorokon senki sem látja, hogy nem szakember állította helyre. Megcsodáltuk a hatalmas, hihetetlenül díszes és gyönyörű komódot, a monumentális étkezőasztalt, a saját székeivel, méretére jellemző, hogy általában körülötte ülve tartják a lakógyűléseket. Eszméletlenül szép volt a pohárszék, de a lényeg akkor jött, amikor Jenő bácsi, tudván, hogy engem érdekelnek a régi könyvek mutatott néhány darabot a gyűjteményéből. Természetesen, amelyik kötet az idők során megsérült azt saját kezűleg kötötte be újra, a bútoroknál látott színvonalon. Nekem legjobban a 19. század fordulójáról származó céhkönyv tetszett, amely egy fiatal céhlegény vándorlását tartalmazta, feltüntetve európai tanulmányainak állomásait, az ajánló sorokat, a meglátogatott céhek pecsétjeit, egy fiatal élet állomásait. A döntően kézzel írott könyvet napokig elnézegettem volna, de már nagyon ránk esteledett, s nekünk még haza is kellett érni.

Fájó szívvel elbúcsúztunk, s ismét egy csodálatos nap élményével tértünk haza. Útközben Macival megbeszéltük, jó dolog, hogy Jenő bácsinak már van bérlete, akkor síel, amikor akar, de mit csinálunk mi jövő februárban?

Frissítés: 2014. február 3.
"Ma ellátogatott hozzánk Homonnay Jenő bácsi. Túl a százon még mindig síel. Nagyon jó egészséget kívánunk neki. Reméljük még nagyon sokáig használhatja örökös bérletét." - írta fórumunkba a Síaréna képviselője. Mi is csatlakozunk a jókívánságokhoz!