Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

hg001 kiemelt beszámolói
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Üdv!
Tegnap jöttünk haza Zakopánéból (csütörtöktől szombatig voltunk síelni).
Természetes hó 1000 méter alatt alig van, a város körüli ágyúzott pályák viszont mindenhol működnek.
Nappal viszonylag meleg volt (+5 fok), éjszaka nagyon hideg, tehát a pályák ki tudtak fagyni, de dél körül kissé kásás volt a hó állaga.
Csütörtökön és szombaton a Szymoszkowa pályán síeltünk. Még szombat délben sem voltak sokan, jól lehetett pörögni. A felső piros rész a puha hó miatt kibuckásodott, a kék szakasz szinte hibátlan volt. A pontrendszer jól működik (2 pont = 1 zlotyi, egy felvonózás a nagy ülőszékesen 12 pont), bármennyi ponttal fel lehet tölteni a kártyát, a maradékot visszafizetik. Bankkártyával lehet fizetni a bérletért.

Pénteken elautóztunk a Bialka Tatranska-i pályára (~20 km). A parkolóból ijesztőnek tűnt a helyzet (hatalmas tömeg), viszont fent már jól eloszlott a nép, és du. 3 órától szinte nem volt sorbanállás, kivéve a legalsó 6-os ülőszékest, de odáig nem érdemes lecsúszni, mert a vége elég lassúcska. A felső pályákon (3-as ülő, 4-es ülő alatt, csákányos mellett) remekül lehetett pörögni.
Ráadásul a pálya este 10-ig(!) van nyitva, fantasztikus kivilágítással. Mi 6-ig síeltünk, nagyon jó volt. A pályák minősége jobb volt, mint a Szymoszkowán. Itt napijeggyel síeltünk, és a pörgés miatt ki is tudtuk használni.

Állítólag a Kasprowy Wierch csúccsal nem érdemes próbálkozni, mert nagyon drága a kabinos felvonó, nagy a sorban állás, és fent jegesek a pályák. Persze aki magashegyi élményre vágyik, úgyis felmegy...

A Zakopane előtti szerpentines útszakaszon (Lysa Polana felől) figyelni kell a jégfoltokra, nagyon alattomosak, mert a déltájban felolvadt jég hamar visszafagy, és a kanyarok nagyon csúsznak - ugyanakkor sok szakaszon teljesen száraz az aszfalt, ami gyorsabb haladásra csábít.
Hazafelé láttunk is egy árokba fordult autót.

A városban változatlanul nagy az élet, rengeteg étterem, klubok, stb. nyitva vannak és a piac is teljes kapacitással működik.

Szerintem egy szezonzáró síelésre még a jövő héten is jó lehet a környék.
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Lengyelország
Szymoszkowa
2010.02.21.
Köszi szépen, jól hangzik, a képek alapján nem rossz.

Egyébként most hétvégén voltunk 3 napot Zakopánéban, íme egy rövid élménybeszámoló a Szymoszkowa pályáról (a Gubalowkától kb. 1 km-re nyugat felé).

Talán a város egyik leghangulatosabb sípályája. Az első fele piros, az alsó része világoskék, ami gyerekeknek és tanulásra ideális. Két ülőszékes felvonójuk van, a rövidebb a kék rész tetejére visz (4-es, elég lassú, ergo gyerekeknek tökéletes), a hosszabbik a pálya tetejére megy (ez gyorsabb,6-os). A meleg ellenére a pályák nagyon jók voltak, minimális kásásodás mellett jég- és buckamentes felületük volt. A pálya körül 15 hóágyút és 2 ratrakot láttam, az infrastruktúra fejlett.
A nagypálya középtájon kicsit összeszűkül (a gyerkőcök miatt figyelni kell), de ha megengedi az ember, elég jó tempóban lehet végigmenni. Elvileg a tetőről be lehet kalandozni a nyugat felé eső erdőbe, és a piros szakaszon végig fák között lehet haladni (a nyomokból ítélve többen is élnek a lehetőséggel, ami persze nem hivatalos, de nincs szigorúan lezárva).

Pozitívum, hogy a pálya reggel 9-től este 8-ig nonstop üzemel, tehát ha délutánra érsz ki Zakopánéba, fél nap síelés még akkor is megoldható. Mivel a pálya a helyiek körében is népszerű, hétvégén tömegre kell számítani, ezért ha valaki zavartalanul szeretne síelni, érdemes du. 4 óra után felmenni, amikor a gyerekes családok zöme már hazaindul. Az esti világítás nagyon profi, tökéletesen látni a pálya minden szegletét.

A pontrendszeres fizetés elsőre bonyolultnak tűnhet, de igazán korrekt megoldás. 10 Zl kaució ellenében kapsz egy kártyát, amire pontokat lehet feltölteni (akár 1 pontot is!). A kis felvonón egy menet 6 pont, a nagy felvonón 12 pont. A le nem síelt pontokat bármikor visszaváltják, és másnapra, sőt az egész szezonra átvihetők. Így tényleg csak annyit fizetsz, amennyit síelsz. A bankkártyát mindkét pénztárnál elfogadják.

Nagyon sok kis büfé, étterem van (fent, lent illetve a felső állomástól kicsit lejjebb, "besíelős" hütték), a lenti állomásnál üvegablakos körbár, WC-k, két kassza. Igazán színvonalas, inkább egy jó osztrák minőségnek mondanám. A személyzet korrekt, az infókat kérésre angolul is bemondják, türelmesek - általában igaz, hogy a lengyelek jó fejek és figyelnek a turistákra.

Figyelem: 2010 január 1.-től 15 éves kor alatt kötelező a bukósisak, és ezt be is tartják. Természetesen felnőtteknek is ajánlott a bukó.

1-2 napos síelésre bátran ajánlom ezt a pályát mindenkinek!
Kek-palya-teteje.JPG
Piros-palya-teteje.JPG
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Magyarország
Bánkút
2009.03.14.
A pénteki ajándék-havazásnak köszönhetően ma újra megnyitott a bánkúti pálya. Reggel 9-re nyitásra fenn voltunk, és csaknem hibátlan hóviszonyok között síeltünk fél 2-ig. Szinte hihetetlen, hogy március 14.-én a szezon legjobb haván lehetett csúszni Bánkúton, verőfényes napsütésben. Csodák persze nincsenek, du. 1 körülre a napsütötte helyeken elkezdett kásásodni a hó, néhány pályaszakasz (pl. 6-os alja) meg-megkopott, de ha este kifagy, és az üzemeltetők megtapossák, vasárnap még lehet egy kokárdás búcsút venni a 08/09-es szezontól Bánkúton.
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Magyarország
Bánkút
2009.02.26.
Ma (csütörtök délelőtt) voltunk fenn, nyitástól délig. Az első órában nagyon kevesen voltak, ment a B és D felvonó is, gyakorlatilag 0 perc várakozási idővel.
A körpálya minősége végig kifogástalan volt, a 4-esen kisebb buckák, de jól lehetett csapatni, a 2-esen helyenként már itt-ott kisebb földdarabok és kövek, de oldalt és az alsó szakaszon szépen lehet jönni (a 3-as továbbra is le van zárva, az 1-est nem próbáltuk). A körpálya tetején ki van járva néhány csapás az erdőben is, érdemes befordulni, élvezetes a fák között kanyarogni!

A tavasz jelei még nem látszanak, a hét eleji hó még frissen, olvadás nélkül látszik a környéken, északi oldalon még a fákon is. A 32 cm valós adatnak tűnik.

A hétvégére még jó lehet a pálya, de a hétvégi (feltehetőleg nagy) tömeg és az erős felmelegedés miatt valszeg jövő héten már erősen korlátozottak lesznek a lehetőségek.
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Csabka,
nem túl friss infókkal szolgálhatok: mi január 11.-én voltunk Drienicán, egész napot síeltünk. Csak a drienicai oldal volt nyitva, Lysa nem. Aznap (is) nagyon hideg volt, a pályán egész nap -5 °C alatt volt a hőmérséklet, és bár sütött a nap és kék volt az ég, a pálya nagy része egész nap árnyékban volt. Talán ennek is köszönhető, hogy a hóminőség tökéletes volt, pár jégfolton kívül teljesen hibátlan havon tudunk csúszni még du. 3-kor is. Közepes mennyiségű ember volt, a felvonóhoz (főleg ebédidőben) sokszor csak becsúsztunk, néha volt pár perces sorbanállás. Összességében nagyon jót és sokat síeltünk.

2 évvel ezelőtt (amikor az egész tél igen enyhe volt) szintén elautóztunk Drienicába, és bár a terep nyitva volt, megnéztünk a hóminőséget és visszafordultunk (tiszta lucsok volt minden, földdarabok álltak ki a hóból). Szerintem a relatíve kis tszf. magasság miatt a pálya megszenvedi a melegedést, így könnyen lehet, hogy január 25.-re nem lesz tökéletes a hóminőség. Mindenesetre a drienicai oldal szépen be van hóágyúzva, így ha a meleg csak pár napig tart, talán nem lesz nagy gond. Lysa kinyitására nem sok esélyt látok, azon az oldalon nincs hóágyú-rendszer, annyi friss hó pedig nem esett azóta, és nem is várható, amennyi elég lenne a nyitáshoz.
Jó síelést nektek!

u.i.: csatolok egy képet, a keleti felvonóról: szép volt a hóágyúzott fenyők látványa a délutáni napfényben.
DSC00827-.JPG
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Ausztria
Hintertux
2008.12.02.
Üdv!

November 28-29-30.-án tartottuk a szokásos ősz végi besíelő túránkat Hintertuxon.
Sajnos ezúttal az időjárás nem volt egészen kegyes hozzánk.
Péntek: köd, erős szél (a gleccseren 75 km/h), a felső pályák lezárva, a működő 4-es ülőnél és csákányosnál (Tuxerjoch) 10 perces sorok, a hüttékben tömeg.
Szombat: reggel minden pálya nyitva, a gleccser szinte egész nap ködben, 3000 m-en apró szúrós szemű hó esett (szinte mindenki maszkban síelt). A Tuxerjoch pályán kora délutánig havazás, utána kevés napsütés, friss hó. A tömeg jobban eloszlott, max. pár perces várakozások voltak.
Du. 3-kor még bepróbálkoztunk a gleccserrel, de köd volt, és a csákányos liftek már nem is mentek.
Vasárnap: minden pálya nyitva, de az egész síterep felhőben, egyre erősödő havazás. A tömeg miatt délre a tuxerjochi pálya meredekebb részei kibuckásodtak.

Mellékelve egy fotó a szombat délutáni lecsúszásról (Talabfahrt) - ez volt a leghangulatosabb része a hétvégének.

A Gletscherbus 1 és az új mélygarázs nagyon komoly, a hangulat, a boltok, az éttermek változatlanul zsírkirályak. Csak az idő lett volna jobb...
A kedvenc pályánkon (Kaiserer 1-2) nem is tudtunk csúszni.
DSC00787-.JPG
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2008.02.24.
Sziasztok!
Ma (vasárnap, feb.24) síeltünk Donovalyban, mindkét oldalon (Zahradiste és Nova Hola).
Tapasztalatok, csokorba gyűjtve:
- a tavaszias meleg (11-12 °C) ellenére a pályák síelhető állapotban voltak.
- a hó kásás állagú mindkét pályarendszeren. A Zahradiste oldalon jobban "szétesett" délutánra,
de a Nova Holán több volt a folt és a bucka.
- nem volt tömeg, keveset kellett várni a felvonóknál. A Telemixhez például du. 1 óra után már csak becsúsztunk lendületből.
- a Nova Hola fenti pályáin (2,9) a kásás hóminőség ellenére nagyon jókat csúsztunk, és a kis létszám miatt lehetett pörögni folyamatos menetben.
- a Nova Hola fő pályáján (talán 1-es?) a középső részen több helyen volt már kisebb kavics a havon, egyébként a pálya többi része meglepően kőmentes volt.
- a buckák a kásás állag miatt "jóindulatúak" voltak, vagyis a léc szétnyomta őket, ezért kevés volt a baleset, és jó tempót lehetett nyomni még a máskor oly veszélyes szakaszokon is.
- a két pályarendszer közötti átjutás viszont gáz. A kis felvonók és a Nova Hola parkolója közi szakaszon teljesen elolvadt a hó, ezért sárdagasztás árán lehet csak átjutni innen oda.

Ha tehát valaki nem annyira "érzékeny" a hóminőségre, érdemes kilátogatni ebben a tavaszias télben akár Donovalyba is.
Hozzáteszem, a kellemes napsütéses idő, a jó levegő, a problémamentes üzemelés és a relatíve kis létszám eleve pozitív hatással volt a hangulatomra.
Egy ködös, felhős időben, tömeggel fűszerezve nem toleráltam volna ennyire ezeket a feltételeket.

Csatolok két jellemző képet: az első az 1-es pályáról. Ezen a szakaszon tök jól lehetett jönni, és nem volt sokkal nagyobb tömeg rajta egész nap.
A második magáért beszél... teljesen jó ötlet volt kitenni a napozóágyakat. :)

További jó sízést (ami még maradt a "télből")!

DSC00575.JPG
DSC00573-.JPG
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Szlovákia
Krompachy
2008.02.08.
Sziasztok!

Ma (péntek, 02.08.) voltunk Korompán, 10:00-tól zárásig nyomtuk. Annak ellenére, hogy az erdőben néhány hófolton kívül nyoma sincs a télnek, a pályán tisztességes hóviszonyok voltak, mindegyik pálya + majdnem mindegyik felvonó és hütte ment. Kb. délután 2-től kezdett több helyen kibuckásodni a meredekebb pályák egy része, de a mesterséges hó állaga miatt ezeket a buckákat a léc elég jól szétnyomta, tehát nem volt zavaró (sőt :)).
Nagyon kevesen voltak, így egyik felvonónál sem kellett sorbanállni. A pörgésnek köszönhetően a nettó sieléssel töltött idő rengeteg volt, éreztük is a combunkon :).
Tanulság: ezerszer inkább egy ilyen végigpörgött nap egy egyszerűbb pályán, mint tülekedés és szenvedés egy nagyobb központban (pl. Jasna).
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Mi dec. 1-3 között voltunk Mölltalon.
A gleccser nagyon jó állapotban volt, a hóágyúzás folyamatos, és a pályák még délután 3 órakor is teljesen elfogadható minőségűek voltak.... sőt, mit beszélek én itt? Teljesen szuper minőségű, nem tapadós, nem olvadó ágyúzott hó, olyan, aminek sokszor január közepén is örülnénk.

A gleccservasút felső állomásától (Mittelstation, 2100 m) már összefüggő hó van, ám a sziklákon és a pályák mellett csak éppen annyi, hogy a téli hangulat meglegyen.
A hosszú (az étteremtől a vasút felső állomásáig vezető) pálya is nyitva volt, ennek az alsó szakasza délutánra kissé kijegesedett, és néhány kavicsot is kerülgetni kellett (ezek az oldalsó sziklákról pereghettek a pályára, mert "lyuk" sehol sem volt a hórétegben).

A hosszú pályát levágó fekete pálya nem volt még nyitva, de folyamatosan ágyúzták, és a ratrak naponta többször is végigment rajta.

A felső pályákon nagyon nagyot tudtunk síelni, és a pályákon úgy általában ebédidő után kifejezetten kevesen voltak.

Felvonók: Működött a két felső ülőszékes (2 és 6 üléses) a kis kétüléses az étterem alatt, és természetesen a kabinos.
Szombat reggel a kabinos időnként leállt, emiatt a vasút alsó és felső állomásánál tömeg volt, ami kb. délre eloszlott.

Fantasztikus élmény volt, hogy a parkolóból még kellemes őszi hangulatban léptünk be a vasút alsó állomásába (hó sehol, avar az erdőben, +6 °C), majd jó 40 perc múlva már kiválóan preparált pályákon csúszhattunk.

Ja, és mind a három nap ragyogó napsütés, kék ég, -1 °C a pályán,.... eszményi besízés volt.

Néhány kép csatolva.
Delutan-csak-a-mienk-volt-a-palya.JPG
Innen-hoagyuznak.JPG
Delutani-idill.jpg
Az-etterem-a-kis-felvono-felol.JPG
hg001
10 élménybeszámolót írt
10
19 éve tag
Szlovákia
Jahodná
2005.02.21.
Jahodnán tavaly januárban voltam utoljára, akkori tapasztalataim

- nagy tömeg volt (valószínűleg Kassa közelsége és a hétvége miatt),
- a felvonó (talán Doppelmayr) gyors,
- a hóűgyúk folyamatosan mentek, a ratrak is készenlétben állt, tehát a pályakarbantartás megoldott
- a fő (piros) pálya teteje elég meredek, lejjebb kellemes pirosaskék és egyre szélesedik
- a felújított önkiszolgáló étterem kulturált, tiszta és olcsó volt
- akkor alakították ki a fő pályával párhuzamos másik pályát + hozzá tartozó tárcsás felvonót.
- a kis pálya tökéletes a gyerekek tanítására.

Azóta - ha jól tudom - átadták a másik piros pályát (felvonóval együtt), de a honlap szerint nem igazán van nyitva: https://www.jahodna.sk

Ha valaki komolyabb szinten síel, érdemes a kb. 30 km-rel nyugatabbra lévő Korompára (Krompachy-Plejsy) menni, ott sokkal több a pálya és a felvonó (ülőszékes is), igaz, hogy az ottani pályák nagy része nem kezdőknek való.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.