Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Zsuzsoo kiemelt beszámolói
Zsuzsoo
5 élménybeszámolót írt
5
12 éve tag
Szlovákia
Kojsovska Hola
2013.03.03.
Hali!

Március első hétvégéje sem telhet el síelés nélkül, ezért összepakoltuk,leceket, bakancsokat, sisakokat és elindultunk. Eredetileg Krompachy Plejsy-be (Korompa) akartunk menni a tavalyi élmények miatt, de a fórumon azt olvastam, hogy jegesek a pályák, nem jól kezeltek, ezért Kojsovska Hola-ra (Aranyida) esett a választás.


Március 2-án 07:30-kor indultunk Miskolcról. 105 km-t mutatott a GPS. Kassa előtt kb fél km-rel kellett balra fordulni.
Az út Aranyida előtt sokszor kátyús volt, vigyázni kellett.

A faluba érve egy tájékoztató táblán a Skipark Erika felirat díszelgett. Az igazat megvallva semmi értelmes nem volt rá kiírva, jobb oldali irányba mutatott felvonót és parkolót, de ez a bal oldali irányba is megvolt. A jobb oldali irányt választottuk.

Kis erdei úton haladtunk felfelé. Mivel még korán volt így fel tudtunk menni a felvonóházhoz, nem kellett a lenti parkoló részben megállnunk. Az ottani síbuszt követve megérkeztünk az ülős felvonóházhoz.

A pénztárban három egész napos jegyért 51 Eurót kértek, plusz kártyánként 5 euró kauciót, ami természetesen visszajár a nap végén.

Az A jelű ülős felvonóval mentünk fel a piros pályákhoz.
3 személyes, egyszerű fa ülőke egy kis vassal, semmi extra.

Annyira nem voltunk boldogok, nekem félelmem volt, ezért ezt nem is használtuk többet a nap folyamán egyszer sem.

Innen B és C jelű húzós, tárcsás felvonókkal lehet tovább jutni a pályák tetejére. Ezek gyorsak voltak, korszerűek. Mi legszívesebben a 3-as, 4-es pályákon csúsztunk, melynek fagyott felületén nagyobb vastagságú ágyúzott porhó volt. Szinte kiváló minőségű, mely még a délután folyamán is megtartotta magát.

A pályák szélesek voltak, több helyen át lehetett csúszni egyikről a másikra. Gyönyörű napos idő miatt a panoráma is pazar volt. Sosem kellett a felvonóknál sorakozni, max. 1-2 percet. A 6-os pálya közepe felé ugratók és korlátok is voltak, a bátrabbak ott is kipróbálhatták magukat.
14 óra környékén a 3-as és 4-es pálya elágazásánál megpihentünk a büfében.

Két feles (mert az hideg időben nem árt:) egy sör, egy forró csoki és tea volt 4,65 Euro. Kinti és benti része is volt a büfének. Mi bent a kandalló mellett melegedtünk. Felmelegedés után csúsztunk még jó párat. Fél 4-kor szinte senki nem volt a pályán, alig lehetett embert látni. Max. 30-an lehettünk így kihasználtuk a sípálya adta lehetőségeket és jó nagy ívekben, száguldoztunk még pár utolsót.


Eljött a hazatérés ideje, így elindultunk a parkolóhoz vezető hosszú 1-es kék pályán. Hangulatos, könnyű pálya, fenyőkkel szegezve, jó levezetése volt a napnak. Visszaváltottuk a kártyákat, lecsatoltunk és elindultunk haza.

Összegezve minden tetszett, a pályák nagyon jók voltak, a felvonókra sem lehet panasz. Nem volt sem tumultus, sem buckásított pályarész, ezért jövő héten is ide megyünk.
Zsuzsoo
5 élménybeszámolót írt
5
12 éve tag
Szlovákia
Jasná - Chopok
2013.03.03.
Sziasztok!

2013.február 22-24 között volt szerencsénk Chopok észak síterepét megismerni..Örök élmény maradt..

22.-én pénteken gyönyörű havazásban indultunk Miskolcról kb 3 óra körül.. még kicsit bánkódtunk is amiatt, hogy évek óta most az egyszer nem szakadó esőben lesz Kocsonya Fesztivál Miskolcon, s mi nem leszünk itt, persze sokkal jobb elfoglaltság előtt álltunk, mint utólag megtudtuk délutántól már eső esett itthon, így nem maradtunk le semmiről.:)

Az útvonal Miskolc - Tornalja - Tisovec - Brezno - Liptószentmiklós volt 3óra 20 percidőtartammal. Végig havazott sok helyen autók voltak elakadva buszokkal és kamionokkal karöltve. A 205 km-es szakaszból kb. 40 km olyan rossz, hogy 40 km/h-val lehetett haladni. Hatalmas nagy kátyúk amiket vagy sikerül kikerülni, ha meg nem mert van szembejövő forgalom akkor megállsz 1-esbe teszed és átmész rajta mint egy fekvő rendőrön.
Emlékeim szerint ez Breznóbánya és Michalová között volt a legjellemzőbb.


Sikeresen megérkeztünk Liptószentmiklóson lévő szállásunkra ami a Penzion Squash volt( 15EUR/fő/éj)14 km Záhradky felvonóktól, Tatralandia Aquaparktól 4,5km.

A cuccokat ledobáltuk majd irány fel a hegyre, hogy ne reggel kelljen keresgetni a dolgokat. Először Biela Pútra mentünk, mert tudni szerettem volna hol fogom beváltani a Lupus Travelnél vásárolt kedvezményes két napos Vouchert. Este fél 8 lehetett és -6 Celsius. Még javában ment az esti sízés.

Megtaláltuk az Infocentrumot és örömmel láttam, hogy 8kor nyitnak reggel a felvonók meg 8:30kor így minden szuper lesz..
Lefelé megnéztük Záhradky-t is mert a terv az itteni sielés volt csak a Voucher miatt kellett Biela Pútra menni.

Majd vissza le a szállásra. ott bekaptunk pár felest és elmentünk egy helyi étterembe. Két juhtúrós sztrapacska egy sör egy koktél 2 pálinka összesen 9 EUR-ba került.

Meglepően jó áron, gyors, kedves kiszolgálással, de nem azért mert kongott az ürességtől, ellenkezőleg, tele volt.

Elérkezett a várva várt reggel...

Sajnos ködös, szürke, erősen szeles idő volt de a hó az esett szüntelen.

7:40 kor Biela Pút parkolójában álltunk és siettünk beváltani a vouchert. Meglepődtem,hogy már ekkor nyitva volt az Infocentrum és csak egy ember állt előttem :)

Mint utóbb kiderült egy 60 fős iskolás csoporttal érkező tanár bácsi állt előttem, akinek akkor kezdték egyenként kiadni a Skipassokat.

Elég izgága természet vagyok, 10 perc után nem bírtam szó nélkül, megkérdeztem angolul, miért nincs valaki aki a csoportos bérletek árusításával foglalkozik.

A válasz ennyi volt. You must wait!! Először szlovákul persze, majd mikor rákérdeztem h. lehetne-e angolul akkor kaptam ezt a választ.

Ekkorra már páran álltak mögöttem is mindenki nyakig beöltözve. 35 percig tartott a tanárbácsi kiszolgálása. Na mind1. Megkaptuk a saját bérleteinket és irány a felvonó.

Mivel mindenképp Záhradky részen akartunk síelni a B3as felvonóval felmentünk a siklóig A4 az rögtön indult is épp befértünk még. pár perc alatt az A1-es kabinosba szálltunk át.Irány a csúcs. a szél meglehetősen ráncigálta a kabint.

Felértünk a tetőre, többen azonnal visszaszálltak mert akkora hó és szélvihar volt. Ja és emellett akkor a köd h az orrunkig sem láttunk. Én azt mondtam, hogy mindenképp le akarok síelni persze ismeretlen terep volt számunkra tényleg nagy köddel.

A párom kérte hogy ne. De én rávettem, elindultunk és a szél szinte tolt le a hegyről. Többször elestünk, ezért lecsatoltunk. Mentünk vissza a kabinba, ekkor már egy ott dolgozó segítette vissza a helyes útra a kabinosig a hozzánk hasonlóan jártakat. Beszálltunk, lementünk.

Onnan a 12es piroson lecsúsztunk Záhradkyba a pálya kifogástalan, hibátlan állapotban volt. Nagyon nagyon jól kezelt. Ezután szinte 2-3 órán keresztül csak a B2 narancssárga plexis ülőssel jártuk e hegyet a 12esen visszacsúszva. Sorbaállás 1 perc.

Sajnos ekkor több felvonót is leállítottak az őrült nagy szél miatt. Ekkor mindenki ide tömörült egyszer kivártuk a 15 percet. Felmentünk és a piros 2-es pályán át Biela Pútba. Ott a B3 felvonónál szinte semmi sor.

Jártuk a kék 13as pályát. Kicsi pihi és átmentünk megnézni az A3 as kabinost. Nagy sor lassú és kevés csúszás lefelé, s mivel kék többnyire ezt részesítették előnyben az emberkék. Még a kék is buckás volt, nemhogy a piros része(10A-ra gondolok).

Csúsztunk még párat a 13as kék pályán majd fél 4kor elindultunk szállásunkra. Hozzáteszem egész nap szakadt a hó. Kár, hogy ekkora szél és köd volt, szerettük volna a fenti részeket is besízni:D

Délután elmentünk a Tatralandia Aquaparkba. Sok érdekes csúszda, sok sok medencével, kültéri termállal.
Mindenképp megéri elmenni, jó egy kicsit lazítani az egész napos síelés után.

Vasárnap reggel szakadó esőre ébredtünk 6órakor.
Szomorúan, aggódva indultunk fel a pályára 7:30kor.

Reménykedtünk benne h ott nem eső fog esni, mert akkor oda a mai nap.
Záhradky parkolóba értünk 7:45re és itt már havas eső esett a felvonókhoz érve már inkább hó.
8:10től álltunk a B2 felvonónál várva a 8:30as kezdést.

Voltak olyan kedvesek, hogy 8:20kor megszólalt a dallam és nyíltak a forgó korlátok.

Annyira jó volt a 12es pálya, hogy 11:30 ig megállás nélkül legalább 16-18 szor lejöttünk rajta. A felvonónál sorbaállás? :D:D én ilyet még nem láttam!
SEMMI .. mindig becsúsztunk a felvonóig és már álltunk is a futószalagon.

Kicsi pihi, majd B1 es felvonó és az 5-ös és 11es pályákon csúszkáltunk még párat.

Kellemesen elfáradva délután fél 3körül fejeztük be a Chopoki síelést. Majdnem elfelejtettem közölni, hogy egész nap szakadt a hó!

Haza indultunk 3kor és 6órakor már itthon is voltunk Miskolcon. Egész úton esett az eső.

Összefoglalva:

Életem egyik legjobb hétvégéje volt, imádok síelni és ha ehhez ilyen jól kezelt pályák és modern felvonók, hütték társulnak az már csak a hab a tortán..
Biela Pút esti sízés
Slivovica
Bryndza Halusky
Kék 13as
2004m Snack Bar Rotunda
gyenge hó- és szélvihar
pici köd
Bizalomgerjesztő kabinos Chopok Juh felé
B2
piros 12-es
image-1362314948005-V.jpg
ez hiányzik Bánkútról
image-1362314997997-V.jpg
Zsuzsoo
5 élménybeszámolót írt
5
12 éve tag
Ausztria
Hintertux
2012.10.28.
Hali - hó hó hó!

A tegnapi és a mai reggel friss hóeséssel kapcsolatos hírei ráébresztettek arra, hogy mennyire megkéstem a beszámolóval.
De most neki látok!

2012 Július 11-15 között töltöttünk 4 napot Tuxon. Pontosabban Hintertux gleccseren.

Miskolcról hajnal 5kor indultunk és az első pihenőt Mariazell-ben tartottuk, mivel szándékosan nem az unalmas autópályákat választottuk hanem a kis hegyi utakat és a szép síterepeket településeket.. -Ennek meg is lett az ára, hisz aznap 16 óra folyamatos vezetés után értünk csak Madseitba, ahol a szállásunk volt 1km-re a gleccser kabinos felvonó parkolójától- Aztán utunkat tovább folytattuk a következő megállónk Bad Ischlben volt, ahol egy kis sétát tettünk aztán írány tovább. Halstatt, majd Zell am See és Kaprun, majd Krimml vízesés és onnan írány a nemzeti parkon át őrült szerpentineken Zell am Ziller ahol a Zillertali sört gyártják. Nem sokkal később kb fél óra múlva megérkeztünk Madseitba. Szállásunk a Haus Waldheimban volt egy nagyon kedves családnál.
Azt még hozzá kell tennem, hogy az esti felhőkből ítélve nem sok jóval kecsegtetett a másnapi várva várt síelésre, életünk első gleccsersízésére.

Ébredés után szomorkodva néztük a hatalmas ködöt, de sebaj reggeli után irány a gleccser. A parkolóban letettük az autót felhúztuk a bakancsokat és mentünk a pénztárhoz ahol fejenként 40€-t fizetve megkaptuk a kártyát és beültünk az első kabinosba a Gletscherbus 1esbe. Szinte semmit sem láttunk a tejködben, picit fura érzés is volt.

Megérkeztünk az első állomásra Sommebergalmra (kb 5 perc volt), ott átültünk a Gletscherbus 2esbe az 7-8 perc alatt felrepített minket a Tuxer Fernerhausig. Hatalmas köd azt se láttuk hogy merre fogunk továbbmenni persze a síelést megelőző hónapok mással sem teltek mint a térkép és pályák böngészése, így volt valami képünk a dologról.
Beugrottunk hát a 10er Gefrorene Wand kabinosba, ami 5 perc alatt felvitt majdnem a tetőre mivel a Gletscherbus 3as nem ment aznap.

Fent kiszállva azt gondoltuk, hogy ma itt síelni nem fogunk az orrunkig nem láttunk akkora volt a köd. De ugye ezt vártuk március óta. Léceket felcsatoltuk aztán irány a lejtő a Gefrorene Wand felvonókon próbálkoztunk előszőr és nem sokat láttunk. Felértünk a tényleges tetőre ahová az előbb említett Gletsch.bus 3as is vitt volna. Itt fekete és piros pályák indulnak lefelé. hatalmas köd és sok ilyenkor megszokott 8-10 ország síelői tartották az edzéseiket. csúsztunk 1-2őt és úgy döntöttünk h ebben a ködben az ismeretlen gleccseren nem próbálgatjuk magunkat és hozzá tenném nem is volt túlságosan élvezhető.

Átcsúsztunk gyorsan az Olperer lábához az Olperer 1+2 felvonókhoz.. ami4-5 perc alatt vittek fel a magasba.
Az ezekhez tartozó pályák ( 9 és 9a ) kék jelzésűek voltak de szerintem itthoni pirosnak feleltek meg inkább. Mit ad isten ?? Kisütött a nap!! Ahol eddig síeltünk még mindig ködbe borult minden itt hál istennek gyönyörű időben csúszhattunk sokszor egymás után, újra és újra. A pálya minősége kiváló volt. Mivel nyáron a csákányos felvonók csak 13:30 ig üzemelnek, szinte meg sem álltunk..
13:30 kor elindultunk lefelé és megindultunk a 8as piroson lefelé a Tuxer Fernerhausig. Itt újabb ködben síeltünk lefelé. elértünk egy olyan részhez ahol vízi síeltünk szinte. Leértünk Tux Fern.hausig. Elég kemény volt totál elfáradtunk. Beültünk kajázni és figyeltük a többieket amint előbukkannak a sűrű ködből. Itt a gleccser jege hava már komolyan olvadt és ömlött is lefelé a gleccser patak.

Ezután irány a parkoló persze 2 kabinossal majd a szállás.
Kicsi pihenés után elmentünk kikapcsolódni szaunázni, ami benne volt a szállás árában. Este kis séta kicsi otthonról hozott pálinkázás majd alvás.

A következő reggel ébredéskor már tudtuk, hogy aznap síelés nem lesz mert szakadt az eső.
De mi azért elmentünk a parkolóig ahol elmondták persze h lehet síelni csak adjuk a pénzt:):) mi azért vártunk kb fél órát és mindent elárult amikor sok ország síelői már reggel
10kor lejöttek a hegyről. megkérdeztem néhányat, azt mondták fenn is az eső esik.. Gondoltam magamban, hogy akkor nemhogy ma de holnap se lesz síelés.

A szálláson átöltöztünk és csináltunk magunknak más programot. Voltunk sajtüzemben és sok szép helyen kirándultunk. Délután újra irány a szaunázás amikor kisütött a napocska. Onnan mikor hazaértünk az erkélyen ültünk a napsütésben és gyönyörködtünk a gleccserben. Vártuk az utolsó napunkat ami egyben a hazautazás napja is volt. Lefekvés előtt persze megbeszéltük, hogy reggel megyünk csúszunk még 1et 80€ ide vagy oda. :D mármint kettőnknek.

Reggel már nem sütött a nap. ködös párás idő volt, mi ennek ellenére felmentünk és 1 óra latyakos az előző napi eső által megviselt pályán szerencsétlenkedve úgy döntöttünk elég volt. Összepakoltunk és elindultunk haza Miskolcra.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat sok szép dolgot láttunk, de azt bizton mondhatom hogy nyáron nem megyünk többet síelni még annak ellenére sem, hogy az 1ik nap egészen jól sikerült. Biztosan visszatérünk ide valamikor télen és besieljük 1hét alatt a terepet, mert most csak 18kmnyi pálya volt de abból is szerintem csak 10km ami élvezhető.

Tényleg igaz hogy egész nyáron síelhető de én azt mondom hogy aki még nem járt itt az mindenképp téli hónapot válasszon.

Sziasztok
P7120049.JPG
P7140531.JPG
20120714007.jpg
20120714008.jpg
20120714010.jpg
20120714012.jpg
20120714016.jpg
20120714017.jpg
20120714019.jpg
20120714020.jpg
20120714022.jpg
20120714024.jpg
20120714026.jpg
P7120279.JPG
P7130473.JPG
P7130456.JPG
P7120047.JPG
P7120067.JPG
P7120071.JPG
P7120073.JPG
P7130119.JPG
Zsuzsoo
5 élménybeszámolót írt
5
12 éve tag
Szlovákia
Krompachy
2012.07.24.
Sziasztok!


Kicsit megkésve, de mindenképp szeretném megosztani Veletek első Korompán eltöltött élményemet.

2012 február végén síeltünk egy napot Korompán. Miskolctól kb 160 km-re található ez a síterep amit Kassáig könnyedén, majd onnan Jahodná irányába kicsit lassabban tettünk. Tudatlanságunk miatt attól tartva, hogy valahol Kassánál kicsi autópálya részre fel kell hajtanunk megvettük a 10€-os matricát... :S Erre semmi szükségünk nem volt pedig. nem néztünk utána, tanulópénz :D
Miskolctól másfél óráig tartott az út.

Gyönyörű napsütéses idő fogadott minket, de ahogy kiszálltunk az autóból rögtön éreztük, hogy jól tettük azt hogy símaszkokat is vittünk magunkkal. Csípős hideg volt amiről az orkán erejű szél tehetett.
Odabattyogtunk a parkolóból a bakancsainkban a kasszához és megvettük a 17 €-os napijegyet + 5€ kaució amit nap végén visszaadnak a chipkártya ellenében.

Ezután a kicsit öregecske és igen lassú 2üléses felvonóval mentünk fel a hegy tetejére. nem mondom szép volt a kilátás de aznap ezen kívül összesen még 1x mentünk az ülős felvonóval. szörnyen lassú és sokszor meg meg állt míg a tetőre ért.
Odafent szintén olyan őrült szél fújt hogy majdnem visszafújt a tetőre.
Nem tudtunk egyszerűen elindulni lefelé pedig meglehetősen meredek az 1-2es pálya ami pici pirosként indul és rögtön átvált feketébe. Az erős szélnek köszönhetően a havat már jól lefújta a tetőről és sok helyen nagyon ki volt jegesedve. De ennek ellenére nagyon élveztük. Nagyon jó hangulat volt az egész síterepen és meglehetősen sokan is voltak. ami külön tetszett hogy több helyen is a nagy hóban a Hütték mellett főzték a bográcsgulyást.
Amit aztán a hüttékben egészen olcsón meg lehetett venni. Ha jól emlékszem 2-2.5€.
A garzon tea is csak 30cent volt.
Megkóstoltunk több féle pálinkát is és azok sem voltak drágábbak 1€-nál. Hagy jegyezzem meg hogy az 1ik magyar síterepen ( Mátraszentistván ) az őrült drága belépő mellett (5.500Ft.)ugyanez horror áron vehető meg. 3cl pálinka 700 Ft.- . 1adag gulyás leves 1000 Ft.- , Sztrapacska 1.500 Ft.- . Az almás rétesről ne is beszéljünk ami 5-600 Ft-ba került.
Na ezt majd leírom annál a kommentnél részletesebben, amivel szintén már rég elkéstem.

Szóval visszatérve, nagyon jó hangulatú, jól kezelt pályák fogadtak minket, kivéve mondom a tetejét ami jeges volt.
Mi a C és a D felvonókat használtuk ( ezek meglehetősen gyorsan repítik fel az emberkéket a tetőre ) és az ezekhez tartozó fekete pályákon csúszkáltunk. Várakozás nagyon max 3-5 perc.
Úgy gondolom, hogy a tanuló sielőknek nem ez elsősorban a síterepe.
90%-ban fekete és piros pályák állnak rendelkezésünkre.

Mindenesetre mi egy nagyon szép és élménydús napot töltöttünk Korompán és azt biztosan mondhatom, hogy még idén ahogy az első hó leesik visszatérünk ide.
20120303651.jpg
20120303657.jpg
20120303660.jpg
20120303663.jpg
Zsuzsoo
5 élménybeszámolót írt
5
12 éve tag
Magyarország
Bánkút
2012.07.18.
Sziasztok!


Úgy gondolom, hogy azoknak akik Bánkúttól nem messze élnek, laknak -kb 50km-es vonzáskörzetében- és amikor az síelésre alkalmas az tökéletesen megfelelő. Mi Miskolcon lakunk és amíg Bánkút sielhető addig nem fordul meg sohasem a fejünkben hogy máshova menjünk. Miskolcról 30 perc alatt kényelmesen fel lehet jutni. 9től nyitnak és kb 12ig nincs is sorban állás sem tömeg. déltől már más a helyzet. Szerintem a felvonózás is megfizethető. Az egész napos jegy 4ezer Ft. De lehet venni 5 alkalmas jegyet is azt pedig 1ezresért adják. Szerintem délig amikor már jobban el kezdenek szállingózni az emberkék 3x-4x 5 kanyart is meg lehet csinálni. Azért nem érdemes egész naposat venni mert déltől nem lehet kihasználni olyan sokat kell várni a felvonóra ( esetenként 10-15 perc ).Ilyenkor már parkolóhelyet is csak jó 5perces sétára fog találni aki délben ér fel Bánkútra. A felvonók közül a "C" a legmodernebb és leggyorsabbnak is mondható. erről lehet elérni az egyetlen kék pályát a 2db pirosat és az egyik feketét is.
A pályák közül a kék a piros 4es és a fekete 2es ami a legjobban síelhető.
Összességében ahogy már említettem míg síelhető addig szerintem minden környékbelinek maximálisan megfelelő.
P1280019.JPG
P1280018.JPG
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE