Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Leon74 kiemelt beszámolói
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Skigastein
2023.12.30.
Úgy látom 2020 óta nem érkezett értékelés, így gondoltam írok egy friss élménybeszámolót. 2023 karácsonyi időszakot töltöttük itt, 5 nap síeléssel. A szállásunk a Grossertal oldalon a hegyen volt, a Haus Bergheimat apartmanban, ami nagyon rendben volt. Az ára is teljesen elfogadható, főleg, hogy tényleges pályaszállásról beszélhetünk. Konkrétan 20 méterre volt a 3b pálya, amiről a városból induló két felvonóhoz is le lehetett csúszni. A kisváros nagyon hangulatos, több szállás is található a felvonók közelében.

A karácsonyi időszak a zsúfolt pályákról szól. Itt azt mondhatom, hogy lényegesen kevesebben voltak az ünnep alatt, mint például az előző évben a közeli Flachauban. A legtöbb felvonónál szinte várakozás nélkül lehetett beszállni, kivétel a csúcsra vezető hat üléses felvonónál. Itt pár perces várakozás volt jellemző 10 óra után, de csak 27-től.

Két hegyet lehet besíelni. Ami tetszett:
A csúcsról levezető 3-as pálya egészen jó lejtésű a hegy feléig. Onnantól elég meredekké válik. Nekünk az időjárással szerencsénk volt. Érkezésünk előtt kapott a hegy teteje friss havat és végig tiszta időben, leginkább napsütésben síelhettünk. A felső pályákon még 10 óra után is lehetett ratraknyomot látni és megsíelni. Nekünk a Grossertali oldal jobban bejött, de mindkét hegyen síelgettünk. Főleg a 3-as, 4-es, 1-es pályákon. A másik oldalon a 3D, 7D, 2D pályákat szerettük.

Ami kevésbé tetszett:
A hóhatár egyre feljebb tolódik, így 1200 méterig inkább eső esett, ami az alsóbb pályákat tönkrevágta. Így azokat csak a nap végefele síeltük, amikor a szállásunkhoz tartottunk. Ilyenkor már nagyon jegesek, buckásak voltak a pályák. Nem volt nagy élmény lejönni rajtuk.
A pályák színezése kicsit eltér. Kevés kék pálya van, azok is inkább pirosak, mint kékek. Vannak erdei pályák, amiken le lehet vágni az esetleges erősebb letöréseket a kezdőknek, de leginkább csak ezen erdei pályákat nevezném kéknek. A többi inkább piros, erősen piros pálya. Így a síterepet kezdőknek nem ajánlom. Maximum a 3-as pálya felső részét és a kék 1-est.

Sok hütte található a hegyen. Mi a napos helyeket kerestük. A D7-esnél fekvő Bengeralmnál 3 euróval olcsóbb volt a gulassuppe, mint a többinél.
A kabinos felvonókkal nap végén kihagyható a buckasíelés. Mi a pályaszállás miatt ezt nem tudtuk megoldani. Aki szereti azon helyeket, ahol a faluból közvetlenül lehet a hegyre feljutni, valamint az izmosabb lejtőkön szeret síklani, annak bátran ajánlom. A tömeg még kiemelt időszakban is elviselhető volt.

Ami zavart, hogy ugyanannyi volt a jegy, mint a háromszor akkora Flachauba és itt azért lényegesen kevesebb élvezhető, jó pálya van. 5 napra kevés, 3-ra lehet elég lett volna. 24-én előbb bezártak a liftek, amire nem igazán hívták fel a figyelmünket és a bérletvásárlásnál sem mondták, hogy vegyünk inkább aznap napijegyet, mert olcsóbb. De ez már csak a kötekedés része. Összességében egy kellemes síterep, mi szép időben jókat síeltünk a családdal.
3D pálya
Teraszról rálátás a pályára
Reggeli csatolás
Gastein völgy
20231225-105329.jpg
3d és a 8 pálya
5-ös pálya
5-ös pálya, napos hütte
6-os pálya
3-as pálya
3-as pálya
9 óra 15-kor
3a pálya
3a pálya
7d pálya
20231227-130306.jpg
8-as pálya
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Hochkönig
2019.01.30.
Hosszú évek óta kacsintgattam ezzel a sítereppel. Idén végre sikerült eljutni ide. 3 napot töltöttünk a négy hegyen. Amivel kezdődött: Mülbachban szerettünk volna első nap síelni, majd nap végén átmenni Maria Almba, mert ott volt a szállásunk, de a hegyi út le volt zárva. Ami meglepett, hisz már másfél hete volt a nagy havazás. Így egyből Maria Almba mentünk, és a kabinos felvonóval indult felfele, egészen a csúcsra, a 10-es pályán kezdtünk. Ami meglepett, hogy 13 órakor már nagyon rossz állapotban voltak a pályák. Tiszta bucka, összetúrva minden fele, és nagyon kemények. Sebaj, első nap ellegelésztünk ezen a hegyen. A 10a katasztrófa volt, de iagzán az összes többi. Nap végén még a kék 22-esen lehetet pár jót csúszni. Őszintén azt gondoltam, hogy ennyi leesett hó után álompályák várnak itt minket, de sajnos nem így lett. Másnap irány a Königtour. Kicsit jobbak voltak a pályák, de hát még reggel volt. A 21-es alja viszont katasztrófa. Szűk és meredek. Volt velünk kezdő is, az nagyon megszenvedett ott. A kék 4-es egész jó minőségű volt még délután is, így ott síeltünk többet. Harmadik nap a felvonókkal volt valami gond, sokszor megállt, meg le is állították őket, így később tudtunk csak átindulni a Mülbachi részre. Viszint 11 órakor már nagyon rosszak voltak a pályák. Jegesek, a felszín pedig letúrva. A szállásunk jó volt, a pályától 150 méterre. Nagyon szép a környék, főleg napsütésben. Nyáron jártam már itt, akkor is gyönyörű. Viszont a pályáktól nem voltam elájulva. És most nem csak a minőségükre gondolok, mert az jobb időben, lehet sokkal jobb. De: A legtöbb pálya szűk. Kevés széles, jó lejtésű pálya van. Talán a 13-as, 14-es, 19-es, jobb minőség esetén egész jók lehetnek. De kb ennyi. A buckasíelés után még a legjobban az 1a-t élveztük, legalább lehetett csúszni. Nekem a 22-es és a 4-es volt a kedvencem. Az egész rendszer a 4 hegy átsíeléséről szól, egy-egy pályával. Így azok agyon vannak használva. Nem nagyon lehet találni egy-egy jól eldugott, félreeső kis pályát, amit érdemes többször megsíelni. Talán a 29-es volt ilyen. Szóval ez is meg volt. Pipa, de marad Flachau, ami nekem sokkal jobban tetszett. De még Schladming is fényekkel jobb pályarendszer számomra.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Präbichl
2018.12.29.
Sziasztok!
Úgy látom elég rég volt bejegyzés ehhez a síterephez. Gondoltam megosztom az én gondolataimat. A két ünnep között voltunk, most értünk haza.
Kezdem a jóval: Aki családdal akar menni, kis gyermekekkel, azoknak ideális. Van tanuló pálya (4-es), maga a pályarendszer sem túl nagy, így könnyű összetalálkozni a családtagoknak. A táj hangulatos, sok a magyarok által vezetett szállás. Amik kis jóindulattal pályaszállások. A hely olcsóbb, mint egy nagyobb síterep. Szállásunk félpanzióval 43EUR/fő volt. Bérletre adtak kedvezményt, mert helyben volt a szállásunk, így három napra 95 EUR volt. Ami szerintem egész jó ár, főleg kiemelt időszakra.
Ami kevésbé tetszett:
A hely szeles, sokszor nagyon szeles. Nem hiába építettek szélerőművet is ide. Ennek köszönhetően gyorsan lefúja a pályákról a havat, főleg az 5-ös pályán. Illetve gyorsan jegesednek is ez miatt.
A hó nagysága sztm lényegesen elmaradt a közölt adatoktól. Nem volt gond vele, de a 130 cm-től nagyon messze volt.
Kevés a hütte. Kevés és ami van, azok is kicsik. Így szinte lehetetlen szabad asztalt szerezni ebédidőben. A helyiek nem voltak kedvesek. Három nap alatt többször volt gondunk a kiszolgálással és a modorukkal. Egyik nap délután 2-kor mentünk, hátha kevesebben lesznek. Jó tíz percet vártunk asztalra, majd a kajára egy órát. Mire megebédeltünk bezártak a pályák. Ráadásul nem hoztak ki minden ételt. Ez nagy minusz a helynek. Lehet egy januári hétköznapon ez nem gond, nincs nagy forgalom, de most ez nagy gond volt.
A tömeg, két ünnep között, általános várakozási idő 5-8 perc közötti volt.
Mivel pályaszállásunk volt, így nap végén nem tudtuk leadni a kártyát, mert akkor nem tudtunk volna felmenni a szálláshoz. Másnap reggel megálltunk, hogy visszaváltsuk a kártyákat. Mivel automata nem volt, így több, mint fél órát kellett sorban állni a pénztárnál.
A pályákról lentebb lehet olvasni, nagyjából ugyanazokat tudnám leírni. A piros pályák sem vészesek. Az 5-ös sztm élvezhetetlen, még reggel is az volt. Keskeny, buckás, jeges, stb.
Annak, aki nagyobb síterephez van szokva, annak gyorsan unalmassá válik a hely. Egyszer mi is kipróbáltuk, de vlsz többször nem megyünk.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Zell am See
2017.02.03.
Múlt hétvégén megismerkedtünk ezzel a pályarendszerrel is. Szerencsére szép időnk volt, ami sokban hozzájárult az élményhez. Jó sok felvonó szállítja az embereket. Az 1-es, 2-es pályákon sokan síelnek. A 3-as igazi tanulópálya, itt sok csoport gyakorol. Mi átmentünk a másik oldalra, 16, 17, 18-as pályákra. Itt még délután is viszonylag jókat lehetett síelni. A Saalbach felé vezető 21-es pálya számomra érthetetlen volt. Hatalmas beruházás lehetett a korszerű kabinos felvonó, ami egyetlen pályát szolgált ki. Az a pálya viszont gyakorlatilag élvezhetetlen. Szűk, meredek, jeges, földes. Aki ott egyszer lemegy, többet nem akar. Azt tudom csak elképzelni, hogy össze akarják egyszer kötni a Saalbachi sítereppel, egyébként teljesen felesleges volt ennyit költeni arra a felvonóra. A hátsó 8-as, 9-es pályák még jók voltak, de itt is sok ember volt, ahogy a hegytetőn is, amikor átcsúszik az ember a szűk pályákon. Lefele a 4-es pályán síeltünk. Nap végén halál volt, estek, keltek az emberek a jeges, meredek szakaszokon. Összességében annyira nem fogott meg a Zelli hegy. A panoráma fenséges, de a közelben is akad számos jobb síterep. Vegyük csak Kaprunt, Saalbachot, vagy Flachaut, messzebbi terepekről nem is beszélve.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Magyarország
Eplény
2017.01.16.
Már régóta meg akartam nézni magamnak Eplényt. Ma megtörtént. Nem vártam sokat tőle, nem is kell és akkor jól érzi magát az ember. Jó kis sínap volt. A pályák jó lejtésűek, nem túl hosszúak, nem túl szélesek, de ezt adja a hely. Szerencsére elviselhető volt a tömeg, bár egy hétvégén már nem szívesen lennék itt. A pályák karcosak, de olyan szinten, ami elviselhető. A fekete pályák síelhetetlenek a jég miatt, nem is szabadna megnyitni őket, ezt nem nagyon értettem. Reggel a pénztárnál kedves volt a hölgy, szólt, hogy olcsóbb, ha 8 órás jegyet veszünk, mint napi jegyet. Nem szabad egy osztrák, nagyobb síterephez hasonlítani, ha azt várod, amit ez a hely nyújtani tud, akkor nem fogsz csalódni.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Katschberg
2014.12.22.
Sziasztok!
Tegnap jöttünk haza Lungau régióból. Katschberg, Obertauern és Fanningberg hegyein jártunk. Akik esetleg karácsonyra mennének egy kis helyzetjelentés:
Katschberg három nap alatt is sokat veszített a síélményéből. Csütörtökön még azt mondtuk, hogy nem is vészes, ahhoz képest, hogy milyen a hóhelyzet, jót síeltünk. De szombatra ez már annyira nem volt igaz. Teljes jegesedés, délután már élvezhetetlen volt. Le is jöttünk három órakor. Obertauernben is nagyon kevés a hó, valamint itt nagyobb a tömeg, így gyorsabban váltak a pályák rossz minőségűvé. Annyi pálya szerencsére nyitva van, hogy lehessen körbe síelni, de csak pár pálya az, amin jót lehetett csúszni.
Vasárnap friss hó fogadott minket. Fanninberget választottuk. Nagyon szeles idő volt, a friss havat le is fújta a felsőbb részen a pályákról, így ott rendesen jeges volt. A többi helyen jó 10 cm eldolgozatlan hó.
Összességében a hóhelyzet tényleg elég kiábrándító, a jó idő viszont mellettünk volt, így egy március végi, április eleji síelésnek tűnt az idei besíző hétvégénk. :)
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Sziasztok!
Január 15-től voltunk síelni itt. Most jártunk itt először. Első nap a Bad Kleinkircheimi hegyen síeltünk. Ami nagyon jeges volt. Még a fenti részek is rendesen le voltak jegesedve. A pályák tetszettek, de gyorsan besíelhető a hegy. A 11-es pálya közepén lévő hüttét mindenkinek ajánlom. Rég jártam ilyen hangulatos osztrák hüttében, ahol ennyire kedves volt a személyzet és a legfontosabb, hogy isteni volt a kaja. Másnap a St. Oswaldi részre mentünk, mert itt azt mondták, hogy jobbak a pályák minősége. Ami igaznak is bizonyult, viszont ezeknek az alja is már nagyon ramaty állapotba kerültek 12 óra körül. Sajnos nagyon nincs kint hó, két napja az eső esik, ami még jobban rongálja a pályákat. Ráadásul a köd is megnehezítette az életünket.
Ezen az oldalon a 16-os pálya nagyon tetszett, valamint jók a 20-24-es pályák is. A többi minősége miatt nem is került felfedezésre.
Összességében egy kellemes síterep lehet jó hóviszonyok mellett, amit most nem nagyon tudtunk megtapasztalni. Vlsz legközelebb mostanában nem nagyon lesz, vannak síterepek, amik nekünk jobban bejöttek. Max besízésre szóba jöhet, a már említett kedvezményes lehetőségek miatt.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Annaberg
2013.01.02.
BUÉK Mindenkinek!

Ma értkeztünk haza annabergi szilveszteri kiruccanásunkból. 3 éjszakát töltöttünk a kicsiny faluban. Szállásunk Meyer Panzió. Mindenkinek csak ajánlani tudom. 20 méterre van a felvonótól, azaz a 11-es pálya tetejétől. Kaja isteni volt, szilveszteri menü pazar, és nem is volt drága. :)
Első fél napunkat Lackenhofban töltöttük. Iszonyatos tömeg, hosszú sorban állás, négy órás jegyet vettünk, de nem igazán tudtuk kiélvezni. El is romlott az idő, fent hó, lent eső esett.
Másnap Annaberg, pár méter gyaloglás a panzióból, és jöhetett a hely felfedezése. 11-es piros, nagyon jeges volt, de csak innen lehet átcsúszni a központi részre. Vagy autóval a parkolókig menni. Mi a lecsúszást választottuk. A csákányos felvonó is tiszta jég volt, öröm volt kiszállni belőle. A jó idő viszont kárpótolt mindenért. A 3-as, 4-es pályákon pörögtünk leginkább, mert a fenti 1-es, 2-es piros, fekete pályák gyorsan odalettek a kiképzésnek. Sajnos nincs annyi hó a pályákon, mint a neten megjelenítenek. Sok helyen kilátszik a föld, és nagyon olvadt is a jó időnek köszönhetően. Ennek ellenére a kék pályák egészen sokáig használhatóak voltak. Családdal teljesen megfelelő.
Újév napján a tömeg is csak dél körül jött ki, így reggel nagyon jókat síeltünk. Ma havazásra ébredtünk, úgyhogy friss havat kapnak a pályák, amik nagyon is kellenek nekik.
Összességében nagyon jó kis szilveszteri program volt. Kis síterep, jó hóviszonyok mellett két-három napig még élvezhető is, főleg családos síelés esetén.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.12.20.
Sziasztok!

Tegnap érkeztünk haza négy napos szezonnyitó síelésünkről. Odafele Schladmingot választottuk, ahol 12 órakor már a pályán voltunk. Sajnos a nagy köd miatt lassan értünk ki. De ez a fél nap elég volt, hogy bemelegítsük a lábainkat. Saalbachba érve, sajnos az eső fogadott minket a völgyben. Másnap szerencsére az eső átfordult hóba, köszönhetően a pár fokos lehűlésnek. Már jártunk itt, de akkor a hóviszonyok miatt nem tudtuk besíelni az egész pályarendszert. Így most Ezt a küldetést tűztük ki magunknak. Szállásunk a 37-es felvonó lábánál volt. Innen csatlakoztunk a pályarendszerbe. Fent kezdtünk 7-es, 4-es pályákon, amik nagyon tetszettek. Onnan a 2b-n csúsztunk át a Vorderglemm-be. Jó hosszú pálya, kényelmesen síelhető. A pályák kicsit jegesek voltak, az elöző napok esőinek köszönhetően. Innen fel a szemközti csúcsra. 62, 63, 64-es pályák után, irány Leogang. Az erre található pályák nagyon tetszettek, de a köd miatt, nem volt teljesen élvezhető egyik sem. A faluból irány visszafele. Majd a 66-oson visszafele a szállásunkra. Útközben megismerkedtünk Zsuzsival. Majd az 52-esen le Saalbachba. Itt sajnos sétálni kell a faluban a kabinosig, ami a szemközti hegyre visz fel. Jó 200 méter után, siettünk, hogy még elérjük a Schattberg West csúcsot, Innen már hazáig csúsztunk.Jó hosszú túra volt, de elég sok pályát bejártunk. Másnap a 17-es, 11-es pályákat vettük célba, melyek nagyon jók voltak, jó párat csúsztunk itt, innen elindultunk szembe lévő oldalra. 22-es, 25-ös. Sajnos a hóesés és a nagy felhők miatt nem voltak túlságosan élvezhetőek ezek a pályák. 27, 38, 37-esen keresztül érkeztünk meg a jó hosszú 46-os pályára. Innen a visszaút, ugyanaz volt, mint előző nap. Tegnap pedig visszamentünk a közeli 7-es, 4-es, 2-es pályákra, majd át a 17-es, 11-esre, melyek a legjobban tetszettek. Köszönhetően a gyönyörű napsütéses időnek, a legjobb napunk lett. Jókat csúsztunk.
Végre sikerült Saalbachot jobban megismerni, rengeteg pályát így sem síeltünk még be, de legalább lesz miért visszamenni.
Két kép: https://sielok.hu/fotoalbum/753900/...kep/1/
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Kaprun
2012.03.18.
A március 15-ei hosszú hétvégét sok honfitársammal egyetemben síeléssel töltöttem. Hó még bőven volt a pályákon, és mindehhez gyönyörű napfényes idő szolgált. Mi a Salzburgi régiót választottuk. Három síterepet céloztunk meg. Saalbach, Zell és Kaprun. Első nap a saalbachi pályákon kezdtünk. Az első két órában még elviselhető pályák fogadtak minket, de ahogy jött a dél, egyre rosszabb minőségbe kerültek a plusz 10 foknak köszönhetően. Sokan is voltak a pályákon, így a buckák kora délután már igencsak kihívást jelentettek. Így a nagyobb körök kimaradtak. Másnap ezért Kaprun mellett döntöttünk. Tavaly voltam itt, akkor az eső elől menekültünk ide. Most végre gyönyörű időben is megnézhettem ezt a fenséges hegyet. Jelentősen jobb minőségű pályák fogadtak itt bennünket. Sajna a hatalmas tömeg miatt elég nagy sorállások voltak a felvonóknál. Délután itt is buckásodott rendesen, főleg a pályák végei, de a fenti részen, a csákányosok mellett még ilyenkor is jókat lehetett csúszni. Harmadnap is Kaprun mellett döntöttünk, így Zell idén is kimaradt. Korán felérve, jókat csúsztunk, ismét a vakító napfényben.
Pár kép, akit érdekel.
https://sielok.hu/fotoalbum/kaprun-...2012marc16/galeria/
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Katschberg
2012.02.13.
Tegnap értünk haza Katschbergről. Most jártam itt először és azt kell mondanom, hogy az egyik legjobb síterep, ahol síeltem. Három napot töltöttünk itt. Terveink szerint naponta másik hegyre mentünk volna, de annyira megszerettük Katschit, hogy nem is néztük meg a mindig kedvenc Fanningberget. Első nap verőfényes napsütés fogadott minket. A -15 fok kicsit hűvös volt, főleg a hegytetőn, viszont a pályák kárpótoltak mindenért. Nagyon jó kezelt, széles pályák vártak minket. A csúcson a 28, 30 pályákat élveztük a legjobban. Másnap már havazott, a felhő rendesen rátelepedett a csúcsra, így ezeket nem nagyon lehetett akkor már élvezni. Az A1 viszont fantasztikus pálya. Iszonyat jó vonalvezetéssel, hosszan, mindig élmény volt lejönni rajta. Ami meglepő volt, hogy hétvége, az osztrákoknak síszünet és alig voltak a pályákon. Semmi sorállás, kényelmesen lehetet siklani, volt, hogy csak mi voltunk a pályákon. Számomra ez teljesen érthetetlen volt, viszont nagyon élveztük, hogy így alakult. Azért, hogy pár negatív dolgot is írjak. Aineckre való feljutás egy kétüléses felvonóval indul. Ami tömegben azért elég érdekes, sorállásos lehet. Mi ezzel csak első nap találkoztunk, de akkor is öt perc alatt a felvonón voltunk, viszont kicsit lassan lehet ezzel feljutni a Silverjet aljába. Innen már kabinosok visznek fel, amik a hideg időben nagyon is előnyösek. Az átjutás a Katschberghöhe részre kicsit szenvedős, botozós történet, pedig azon az oldalon is nagyon jó kis pályák vannak. Aztán ami visszavisz az Aineck csúcsra felvonó, szélbe, hidegben nagyon kellemetlen, így a másik oldalt nem sűrűn látogattuk. Kedvenc pályáink: 28, 30, 22 és az A1. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a helyet. Nálam most ez lett a kedvenc, persze ehhez kellett a viszonylag síelhető, jó idő, a február közepén meglepő kevés ember és az igazán jó minőségű pályák is. Szállásunk magánháznál volt, köszönet Juditnak a címért, olcsó és egész jó volt.
Pár fénykép, akit érdekel:

https://sielok.hu/fotoalbum/923340/...galeria/?itttid=160526
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.03.18.
Sziasztok!
Egy kis helyzetjelentés Ausztriából. Szakadó eső az egész országban. Négy napot töltöttünk kint. Uticél, Saalbach volt. Első nap Schladmingon síeltünk, mert későn értünk volna ki. Szép napsütéses időben csúsztunk. Sajnos a hó állapota nem volt túlzottan szívderítő. De a hármas pálya még mindig elég jól síelhető volt. (Később meg kellett állapítanunk, hogy ez volt a legjobb napunk.) Saalbachban még nem jártunk, így nagyon kíváncsian vártuk, hogy mit tartogat. A szállásunkra nem volt panasz, közvetlenül a felvonó lábánál feküdt. Sajnos a hó helyzet nagyon elkeserítő volt. A hegyen már csak a pályák fehérednek. Nekivágtunk felfedezni a délebbi részeket, amit a szállásadónk is inkább ajánlott. Reggel még viszonylag síelhető volt a 11-es és 17-es pályák, délutánra már kész rémálommá változott, amikor leevickéltünk a félember mélységű buckák között. Elvileg a szállásunkig lehetett volna csúszni, gyakorlatilag meg is csináltuk, de kb olyan volt, mint amikor a kötéltáncos egyensúlyozik a kötélen, csak foltokban volt hó, amit a síléceink nem köszöntek meg. A másik oldalon a 25-ös pálya tetszett a legjobban, jó vonalvezetésű, jókat lehetett csapatni, még ebben a rossz minőségű hóban is. Az éjszakai pálya nagyon vonzott minket, de már nap közben is feketedett, így inkább kihagytuk az esti síelést. Másnap viszont esőre ébredtünk, pedig még sok felfedezni való rész maradt. Úgy döntöttünk, h megnézzük Kaprunt, ahol szintén nem jártunk még. Elég sokan hasonlóan gondolkodtak, mint mi, így hatalmas tömeg fogadott minket. A parkolóban sártenger, így vettük fel a bakancsokat. Felmentünk a csúcsra, megnéztük a mozit, amit feltétlen ajánlok mindenkinek. Eléggé felhőben volt a hegy, sokszor az orrunkig sem láttunk, a hó is esett. De a 4-es, 1-es pályák egészen jól síelhetőek voltak. Hatalmas tömeg volt, hisz a környékben, csak itt lehetett síelni, máshol eső esett. Így az utolsó nap is ide jöttünk. Már nyitáskor ott voltunk, mikor felértünk, hatalmas szél, és a pályákra leesett 20 cm hó fogadott minket. Egyetlen egy pálya volt megnyitva, ami szinte síelhetetlen volt az eldolgozatlan hó miatt. Később megnyitották az egyes pályát is, de a hatalmas tömeg és a látási viszonyok miatt élvezhetetlen volt a síelés. Így 10-kor már le is jöttünk a hegyről. Szerencsére a kaszánál el tudtuk passzolni a jegyünket. Egészen hazáig esett az eső. Kaprun jó időben biztos nagyon szuper lehet. Saalbach tetszett volna, ha lett volna hó, de így csak az egy tizedét láttuk, az meg nagyon kevés volt. Sajnos ez a sok eső, az alacsony pályáknak nagyon betesz, Kaprunban viszont biztos a hóhelyzet.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Bad Gastein
2011.01.19.
Sziasztok!

Vasárnap érkeztünk Bad Hofgasteinbe. Gyönyörű napos idő fogadott. Számomra ez a vonatos felvonós dolog, a tömeggel, meg a várakozással nagyon furcsa volt. Mindegy. fent voltunk, gyönyörű, napsütés, már jól indul a nap. Fél óra múlva tiszta jegesek és összetúrtak voltak a pályák. Kezdőket is vittünk, hát nekik nem igazán való. Kék pályákon is vannak keményebb letörések. Az erdei pályákon alig volt hó, tiszta jegesek voltak.
Első benyomásra nagyon nem jött be a hely. Ahhoz képest, h mennyire felkapott sokkal többet vártam. Egy dolog, h a pályák nem jó állapotúak, hisz nem esett elég hó, de ma arra ébredtünk, h 10 cm hó várt. Gondoltam megdolgozták, és ma jobbat csúszunk. Tévedtem. A felvonókat nem takarítják, buborék csak az egyiken van. Tíz órára szintes síelhetetlenek lettek a pályák. Egy hütte után le is csúsztunk.
Már voltam több síterepen, de ez jött be a legkevésbé. Pár jó lejtésű piros pályája van, de ennyi pénzért legközelebb biztos, h máshova megyek.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2009.12.14.
Tegnap jöttünk meg a hosszú hétvégés, szezonyítós síelésünkről. Úgy gondolom jó választás volt ez a környék. Már másodszorra jártam itt, de biztos, hogy visszamegyek még. Pénteken Obertauernben kezdtünk, elég felhős idő volt, szakadt a hó, a magasabb csúcsokon semmit nem lehetett látni, így az alacsonyabb pályákon síeltünk. A végén el is vétettük a lejövetelt, még nincsenek rendesen kitáblázva a pályák, illetve van, amelyik nincs eldolgozva. Így egy kisebb sétát kellett eszközölnünk a parkolóig. Mautendorfban volt a szállásunk, mivel szombat reggel ott sütött a nap, a webkamerák pedig azt mutatták, hogy OB-ban megint elég felhős az idő, így maradtunk helyben, Grossecket választottuk. Ami sztm jó döntés volt. A hóágyúk végig mentek, esett is a hó, de nem volt egyáltalán zsúfoltság. Vasárnap Fanningbergre mentünk. Itt még nem jártam, megnéztük. Esett itt is egész nap a hó, hol jobban, hol kevésbé. Féltünk, h nem lesz elég hómennyiség, de nagyon jók voltak a pályák. Első körben máris rátévedtünk az egyik fekete pályára, de az is nagyon szuper volt. Elég kevesen voltak, ami még élvezetesebbé tette a csúszást. Dél körül embert se láttunk a pályákon, csak mi síeltünk.
Ha értékelnem kell nekem Fanningberg jött be a legjobban. Számomra ott voltak a legélvezetesebb pályák. Ide biztos visszamegyek még. A hó mennyiségével nem volt sehol gond, mivel egész hétvégén esett, csak egyre jobbak lesznek a pályák. Grosseck és Fanningberg pedig még olcsóbb is volt, 18Euroért síeltünk. Tettem fel pár képet.
https://sielok.hu/fotoalbum/516504/...galeria/?itttid=37987
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE