Hóvadász

2020.12.12 - 2021.02.14 Gastein-völgy

Nézegetem a képeket. Nem írtam mindenről, mert akkor elveszett volna a lényeg.

Az elején, még a karácsonyi nyitás előtt sokat túráztunk. Akkor még nem hótalppal. Vagy délutánonként felmentem -futás helyett- a Graukogel lift középállomásáig a pályán, majd onnan le az erdei úton. A lejövetel általában már az estébe hajlott. Sokszor jártam az erdőt egyedül. De olyan is volt, hogy a barátommal mentünk, szinte versenyt futva az idővel és egymással, amikor már jobban bírtuk. De ez csak később jött el, nem azonnal. Ugyanis az első Sportgastein túrán, az érkezés utáni második napon, a reggel bekapott 2 sárgarépával még csak a hegy feléig bírtam, mert olyan rosszul lettem, hogy utána alig bírtam lecsúszni. Akkor még splitboarddal próbálkoztam a frissen feltúrt ratraknyomban, a többiek pedig hótalppal. Tovább is jutottak. Ekkor jött az ötlet, hogy én is rendeljek egyet. Hiszen akkor még az sem volt biztos, hogy egyáltalán kinyitnak, ezért minden eshetőségre, és túrázásra készültünk. Elkezdtünk napi rendszerességgel járni fel a hegyre, túrabakancsban. Esténként pedig futottunk a völgyben. Egyre távolabb és egyre később. Hiszen nem kellett attól tartani, hogy igazoltat a rendőr, mert kijárási tilalom van. Az éppen nem volt, de később, amikor a lezárás jött, a sport kivétel maradt... Elzárva éltünk, biztonságban. Vártuk a havat. Amikor pedig megérkezett a hideg és hozzá a hó is, akkor lett igazán hangulatos, és minden zúzmarás. Amikor a fagyos levegő és egy patak találkoznak.

Nem a szűzhavas csúszásokra fogok emlékezni, mert abból régen is volt sok, és még lesz is, remélhetőleg. Hanem a hangulat, benyomások, és érzelem, amik megmaradnak. Az első hópelyhek a lámpafényben. A zúzmarás kerítés a patak mellett. A lefagyott ujjak. A reggeli hólapátolás, ami itt nemzeti sport. Leszoktam a liftekről. Rászoktam a gyaloglásra. Ahogy egy kedves ismerősöm mondta: amikor már semmi sincs és mégis minden van... Ilyenek.

Reméljük, hogy jövőre újra fog indulni az élet és a síelés. De nekem nem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt, mert felfedeztem valami mást. Ki kell jönni hosszabb időre. Megnyugodni, feltöltődni, tiszta levegőt szívni, és sportolni. Leadtam 2 kilót, nem fájt a derekam, pedig sokat ültem a gép előtt éjjel 2-ig minden nap. Ezért nem indultunk el soha időben :-)

Kiválogattam még pár képet, ami eddig kimaradt. Mint egy werkfilm, vagy valami olyasmi.

Akkor nem kellett későn indulnotok ahhoz, hogy sötétben érjetek le :)


A kalandvágy/vállalkozó kedv az alapfeltétel ebben a szezonban, különben csak a fórumokon panaszkodás/puffogás marad. Sokat halogatni tényleg nem lehet,
különben bezáródnak ezek a max pár hétig adódó lehetőségek....és ha az optimális időjárást is bele veszem a képbe akkor pár napos időablakok adódtak...
Az összes szezonbeli túrámnál ez volt a helyzet, nem nagyon volt második esély. Ha decemberi "karácsonyi időszakra" vonatkozó osztrák beutazási korlátozások feloldására várunk akkor te se én se csúsztunk volna sokat a szezonban.
Azért remélem március/április tartogat még valamit számunkra.


Hogy régen vagy most könnyebb-e ez a műfaj, az jó kérdés. A kézenfekvő letérési lehetőségek tekintetében biztos könnyebb lehetett régen, amikor a többség csak a kezelt pályán akart csúszni. Érdekes volt megfigyelni, hogy Romániában még most is ez a helyzet, 99% a pályán marad, Fertő tetőn napokkal a havazás után is kevés a nyom a kijelölt freeride részen, miközben a lankásabb pályákon egymás sarkát tapossák az emberek.

Az Alpok felkapott helyein persze tényleg sáskarajként érkeznek a freeriderek,
tavaly Tauplitz-on én is csak pislogtam, hogy a kabinos liftre várók többsége freeride léccel/boarddal érkezett. Ilyen szempontból simán megértem, hogy elvesztetted a motivációt, amikor a legtöbb már bevált helyeden ez lett az általános, mely elveszi a dolog lényegét, az intimitást és nyugalmat.


A facebook/youtube/online térképek mindenféle layer-el/időjárási modellek/webkamerák amik ma elérhetőek, olyan tájékozódási lehetőséget adnak, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Az igazi vállalkozó kedv így inkább régen kellett, mint manapság. Ha most kinézek egy hegyet/síterepet, szinte biztos találok valami posztot/videót/webkamerát a neten az adott helyről....már csak össze kell rakni őket mint egy puzzle-t.
Persze így is izgalmas, én kifejezetten szeretem amikor egy "online körbejárt" helyre eljutok és indulhat a "real life" felfedezés.

Ezek az eszközök persze a sítúráknál is úgyanúgy hasznosak, így akár a "közelben" is találhatunk igazi gyöngyszemeket.

Háztól-házig 19 km és kb. 10,5 óra, ebből a hídtól felfelé 5 óra 20 perc volt, 10 perc pihenővel a tónál.

Megértelek. Igyekszel kihasználni azt a kevés alkalmat, amire lehetőséged van és megteremtesz magadnak. De kalandvágy és vállalkozó kedv nélkül az ember csak turista. Elhatározás kell és el is kell indulni! Nem elég az elszalasztott lehetőségeket siratni, mert azok soha nem jönnek vissza.

Te is jó úton jársz. De neked nehezebb, mint nekem volt. Az én korosztályomnak még volt 10-15 jó évünk, amikor már megjelent a snowboard, de a Facebook még nem. Még neve sem volt ennek, ami ma a "freeride". Divat. Szelfibot? Bohócok. Én ezért vesztettem el a motivációm. Majdnem.

De van megoldás. El kell hagyni a pályákat! Felvonó sem kell. Az élmény mindenért kárpótol.

A "liften szendvicset rágcsálós" résznél felnevettem, nálam pont ez volt a helyzet még most hétvégén is....pedig a srácok gyakran emlegették a Kolibát, de szerencsére szinte minden kör után volt aki friss lendületet kapott és velem együtt az újabb menetet preferálta.

A téli táj engem is rabul ejt minden egyes alkalommal, freeride közben a hátránya, hogy úton-útfélen megállok. Az eddigi sítúrák kivétel nélkül nagyon tetszettek, de ennek ellenére a lifteknél kötök ki az esetek többségében.

A miérteken gondolkoztam sokat, és én az időhiányra lyukadtam ki:
egyszerűen olyan keveset tudok elszabadulni havas hegyek közé, hogy azon a néhány napon az intenzívebb élményre-több lecsúszásra vágyok a több száz km utazások után.
Ha lenne 1-2 órára távolságra, olyan hegy ahol lift az nincs, de természetes hó igen, biztos gyakrabban túráznék, mert amúgy imádok hegyre felfelé menni,
a nyári félév kerékpározásai közül is ezek a kedvenceim, élvezem a tájat
és a változó meredekségű emelkedők okozta kihívást, az erő optimális beosztását....és a végén mindig ott van a jutalom, a gyönyörű panoráma majd a lesiklás/downhill :)

Sajnos magyar viszonylatban ritkák a sítúrázáshoz optimális napok,
de azért ahogy nézegetem a fókás csoportot, akik nagyon keresik+van már tapasztalat, azért kifogtak pár jó napot ebben a szezonban is.


1200m szint friss hóban, az tényleg komolyan hangzik. Hány órás volt a túra?
Az érintetlen behavazott tájról készült fotókkal pedig nem lehet betelni...

2021.02.13. Palfnerscharte

Ahogy öregszem, változik a fontossági sorrend. Fiatalon még lelkesen futottam a felvonóhoz (de az még nem ilyen volt, mint a mostaniak), és az is előfordult, hogy a szendvicset aközben rágcsáltam el, amíg felértem. Hiszen az volt a cél, hogy minél többet csúszhassak egy napon. Aztán később jött egy-egy fellángolás és feltúráztam valahova, de a lecsúszás utána mindig csalódás volt. Ezért az utóbbi években ez feledésbe merült. De ebben a szezonban ez is megváltozott. Minél többet gyalogoltam, annál könnyebb lett, és ezért még többet. Ilyen ez. Közben pedig elgondolkoztam a dolgon. Mi hát a legfontosabb nekem? Az első a tél, tehát legyen hó és minél hidegebb. Az erdő. Mindig ugyanazt érzem, mindegy, hogy az Alpok zord fenyvesében, a Bakonyban, vagy itt az Alföldön Kunfehértón vagy Bugacon a homokbuckák között. A gyerekkor nem múlt el nyomtalanul. A hegy csak ezután következik. És a lecsúszás? Ja, igen. Az sem rossz, de már nem olyan fontos.

Az első túrám a Reedseehez bebizonyította, hogy hótalppal olyan nehéz terepen is fel lehet menni, ahol splitboarddal, de még túrasível sem. Akkor úgy éreztem, hogy még tovább bírnám, és a Graukogel-kerülés a Palfner-nyergen (2321m) keresztül még belül lenne a határon. De a boardot felcipelve már nem biztos. Persze fel lehetne menni a másik oldalról is, ahol van út, lenne fektetett nyom, mert a sítúrázók mind ott mennek fel és utána lecsúsznak valamerre. De ezt elvetettem, mert ismeretlen terepen először szeretem látni, ahol majd le fogok csúszni.

Biztos nagyon lelkendeztem az előző túra után, mert ez meggyőzte a barátom, hogy velem jöjjön. A tó után már nem lesz olyan meredek, mondtam. Annyira... 1200m szint a friss hóban az erdőn keresztül, járatlan utakon, -18 fokban, maradhat? "Ha valaki meglátja a nyomainkat, biztos azt gondolja, hogy ezek tiszta lököttek." Ezt mondta útközben. De felértünk, és ezek azok az élmények, amik többet érnek, mint bármilyen lecsúszás.

A lejövetel a sötétben az egy külön történet, de már ezt is kezdem megszokni. Esésvonalban az erdőn keresztül, a kidőlt fákon átmászva, balra egy zuhogó patak, jobbra egy másik, amik szerencsére nem zártak össze... De ennek is megvan az az előnye, hogy már azt is tudjuk, hol ne induljunk el, ha majd egyszer itt lecsúszunk :-)

Ebben a szezonban ez volt az utolsó napom. Kihoztuk belőle a maximumot.

2021.02.01. Reedsee

Régi vágyam, hogy a Graukogel hátsó (keleti) oldalán is felmenjek télen. Ennek az útnak a része a Reedsee-ig (1840m) tartó szakasz. A Kötschachtalból vezet fel egy ösvény. A falutól 3 km kényelmes séta a Prossau felé, míg elérünk a hídig. Először a patak mellett halad, majd jobbra fordul és elkezd meredeken emelkedni az ösvény. Innen még 700m szint 2km-es távon a tóig. Először sűrű, bozótos erdő, azután egy fiatal, ültetett fenyves, itt kissé lankásabb az út. Jobbra szakadék és vízesés van. Ezután kezdődik a nagy fás erdő. Nyáron csodaszép, mohák, páfrányok, az út szélén szeder. Ilyenkor télen pedig érintetlen vadon. Itt 1500m felett már egyre több a hó, most idáig lehetne lecsúszni, 1600-tól pedig nem volt olvadás és még tartja magát a porhó. Amikor az ösvény balra fordult, neki a meredek hegyoldalnak, már minden lépésért meg kellett küzdenem. Alig vártam, hogy elérjem a gerincet. Azután még egyet, és amikor már azt hittem, hogy végre megláthatom a tavat, akkor jött még egy utolsó. A tó látványa így már tényleg olyan, mint a jól megérdemelt jutalom. Mögötte a gleccser, körülötte fák, a túlparton az elhagyott faház, és ha szerencsénk van, akkor ezek tükörképe a vízen. Most nem ilyen, mert hó alatt van. Már lement a nap, de nem sietek, mert még élvezem a pillanatot. Nehéz eljönni innen. Lefelé menet a fejlámpa fényében a csillámok cikáznak a havon. Ha megállok, akkor megállnak azok is.

De jó látni, az egyik legkedvesebb helyemet. Itt szerencsére tényleg megállt az idő.

2021.01.18. Hochkeil

Ma csak az egyik húzóslift működött. Emiatt többet sétáltunk. De kevesebbet, mintha egy sem működött volna. A parkolóban 9 autó volt a legtöbb, amit megszámoltam. A miénk volt a nyolcadik. Tehát voltak már nyomok, amikor megérkeztünk. Sok. Hiszen egy apa és a kisfia kivételével a többiek mind pályán kívül csúsztak. Csalódás lenne? Talán máskor igen. De ma ez volt a legjobb hely, és mi itt lehettünk. Olyan érzés, mint 20 évvel ezelőtt. Főleg így, hogy minden be van zárva.

Úgy tűnik, ez a hely is kezd közismert lenni. Ez jó, mert így talán fennmarad. "Ha sítúrázni jöttél, és van szezonjegyed, akkor támogass minket egy hegymenettel" Ezt a feliratot láttam egy táblán. Már értem. Azokból az autókból kettő az itt dolgozóké volt. Akiknek itt van a munkahelye. A kezelő mosolygott és köszönt, amikor először beléptünk a kapun. Én is, amikor eljöttünk.

Van olyan időjárási helyzet, amikor máshol alig, itt pedig két napig folyamatosan esik a hó. Ez itt a hegység széle és ott van mögötte a nagy hegy, ami azt a kevés nedvességet is kipréseli a nekiütköző és felemelkedő levegőből. Most is ez történt. Ezért jöttünk át ide. Két nap alatt hullott le 60-80 cm hó úgy, hogy még nem volt alapja. Bepótolta a lemaradást.

2021.01.15. Angertal (Senderbahn)

A havazás elállt és egy derült napra virradt. A völgyben -17, a parkolóban -14, fenn a csúcson -13 fok volt, szél nélkül. Annyira hideg volt, hogy alig csúszott a hó. Megnyitották a Stubnerkogelt is, és sokkal többen lettek, mint az előző napon. Tömeg még nincs, de már nem garantált, hogy egyedül felvonózzunk, még hétköznap sem. Levontam a tanulságot.

A fenti átcsúszó rész néhol le van fújva és előbukkan a jég, de lejjebb, az erdőhatártól kezdve már nagyon jó és elég a hó, egészen az alsó tisztásokig. Szép napunk volt, ami a hideg miatt nyújtott különleges élményt.

2021.01.14. Angertal (Kaserebenbahn)

A völgyben -4, fent (1980m) -10 fok volt, erős széllel, ami már nem délről, hanem északnyugati irányból fújt és hideget hozott. Felvonós freeride-ra, könnyen elérhető helyen, az ilyen idő a legalkalmasabb. Hétköznap volt, ezért nem is voltak többen, mint 30-40 ember. De mivel az erős szél miatt csak ez az egy felvonó működött, ez nem is tűnt olyan kevésnek, hiszen szinte mindenki pályán kívül csúszott nagyon lelkesen.

A legutóbbi két délről jövő havazás már nem érte el Gasteint. De 3 hete olyan hideg van, hogy semmi nem is olvadt, sőt közelebb van a T a -10 fokhoz, mint a nullához, ezért szép lassan így is egyre nő a hótakaró vastagsága. Egészen elszoktunk már ettől az utóbbi években. Az első ÉNy felől érkező hidegfront csapadéka még alig jutott le idáig (2-5 cm). Végül csak ezzel a második, kiadósabb, egy melegfronthoz köthető havazással lett elegendő a hóvastagság az alacsonyabb, erdős részeken is. Ez volt az a front, melyből Ausztria nyugati tartományaiban 40-60 cm, néhol 1 m friss hó esett. Ide már jóval kevesebb jutott, hiszen az áramlás iránya inkább nyugati, mint északi volt.

Ezen a napon Angertalban 15-20 cm volt a friss hó, ami az erős szél által fentről lefújt hóval együtt néhol már mélyhavas élményt tudott nyújtani. Először ebben a szezonban, a főgerincnek ezen az oldalán.

Igazad van. Az nekem is feltűnt, hogy ez a csúcs (Hüttenkogel) túl közelinek tűnik a pálya tetejétől és nincs meg a még hiányzó 500m szint sem. De nem gondolkoztam el az okán.

Köszönöm. Mindig ködbe volt, amikor erre jártam. De nekem az gyanús, hogy nem a Graukogel, hanem a Hüttenkogel(2231), ez van közvetlenül a csákányos felett. A Graukogel még lényegesen arrébb van, egy hosszabb gerincvándorlás visz oda. És igen, a másik oldal letörik. Próbáltam keresni rá sítúrát, de nem találtam. Viszont a Hüttenkogelre igen:

https://www.alpintouren.com/de/touren/ski/tourbeschreibung/tourdaten_25586.html

A képeket érdemes megnézni, szerintem ez van a képen.

Szia! Ma lefotóztam neked a gerincet. Vigyázni kell, mert a túlsó oldalán szakadék van.

2021.01.03. Angertal hátsó

"A jövő elkezdődött. Meg kell találnunk a legrejtettebb zugait a világnak, és őriznünk a titkot."

Ezt tavaly januárban írtam egy posztomhoz, amikor még szabadon lehetett utazni és új helyeket felfedezni. Most nem jöhetnek a többiek, ezért nincsenek már ilyen posztjaim se. Most itt lenni kiváltság. Nem a havazás után megyek, hanem egy helyen várom a következőt, mint gyerekkoromban.

Ennél nem kell jobb hely. Már legalább százszor lecsúsztam itt, és soha nem unom meg, mert annyira változatos, bonyolult, kreatív. Elég sokat kell kicsúszni hozzá oldalra, majd vissza is kell térni, hogy már ne érje meg mindenkinek. A lejutás sem egyértelmű, könnyű elhibázni. De ha sikerül, akkor is meg kell dolgozni érte. Ezért nem lesznek itt sokan.

December 31-én készült képek: https://sielok.hu/fotoalbum/freeride-angertal-2020-12-31/kep/1/

Szoktak lenni nyomok egészen fel a keresztig.

Már többször gondoltam arra, hogy meg kellene nézni a hegy felső részét is. A sítérkép 2.492 métert ír, de ez félrevezető, mert ez a hegy magassága, a pálya teteje lényegesen lejjebb van. A csákányos feletti oldalban néztem ki az indulást. Egy darabig biztos jó, aztán egy gerinc jön, a nyári képek szerint. Jó hóviszonyok között talán járható, de elég kalandosnak tűnik.

Felfelé csak egy hosszú ujjú futópóló, ha erős a szél (mint tegnap), akkor még egy réteg (kapucnis felső) van rajtam. Fontos, hogy ne izzadjak meg. A többi meleg holmit a hátizsákban viszem. Amikor felérek, az első teendő azonnal felvenni mindent, amíg még ki vagyok melegedve, ezért nem gond a szabadban való átöltözés sem.

Szupi a képek! bár a zárt hütték látványa lehangoló. Hol öltöztél át? a szabadban? (Én, ha felérek a csúcsra, rajtam csurom víz minden. Muszáj átöltöznöm a lesikláshoz.)

2020.12.29. Graukogel

Na végre! Ez volt az első olyan túrám, ami már nem a feljutásról szólt.

A felfelé úton kezdődött, miközben az irtásokat figyeltem. Vajon kiadná-e már ez a hómennyiség, hogy itt lecsússzak? A tegnapi Nagy Havazás lepakolt vagy 15 centit, feljebb talán 20-at is. Ami nem sok. Az alap sem volt még elég. De ekkor már felébredt bennem a kisördög. Innen már nincs visszaút, mert addig úgysem hagy nyugodni, amíg meg nem próbálom.

Északi oldal. Meredek, vad, sötét erdő. Zord. De csak egy kicsit, mert nincs benne szakadék. Ezen a részen legalábbis. Vannak mély patakmedrek, idősebb sűrű részek, ahol nem ér földet a hó, de közöttük nyiladékok, irtások, fiatal fenyvesek. Rengeteg a lehetőség. Ahogy haladunk egyre feljebb, már ritkulnak a fák, és közöttük egyre vastagabb a hótakaró. Megjelennek a vörösfenyők és cirbolyafenyők is. Ezek némelyike már 3-400 éves is lehet. Sok mindent túléltek.

Ahogy a könnyű lapomon elkezdtem siklani lefelé, hirtelen minden fáradtság elillant, az izmok kilazultak, az érzékek kiélesedtek, ismerős már ez az érzés. Az irtásokon a tuskókat, behavazott kis púpokat lazán kerülgetve egyszer sem akadt le a lap. Közben megjelent az a belső mosoly is, ami végigkísért az úton. Hiszen egy új útvonalat próbálok ki. Tudtam, hogy nyugodtan mehetek lefelé, mert keresztezni fogom az utat, amin feljöttem. Az utolsó pár száz métert azon bobozva tettem meg az aljáig. Lehet, hogy még vigyorogtam is, amikor leértem.