Bucka-snowboard

Azzal a különbséggel, hogy a snowboardosok vissza is szokták tolni, hiszen rolóban, falevélben nem para rámmeni egy buckára.

Én személy szerint szeretem a buckásabb pályákat, könnyebb fordulni, de meredekebb részen elég csúnyán meg tud azért egy-egy nagyobb "dobbantó" tréfálni:) A pályán lévő összetúrásokon gyakorolgatom az ugrás-érkezést is (már ha azt ugrásnak lehet nevezni, amit produkálok:D ). Szóval részemről pozitív, kell hozzá erőnlét, de részemről elég nagy élvezeti faktorral bír a dolog.

A bucka állaga is sokat számít. Ha puha - frissen esett, vagy tavaszi hónál, akkor élen vezetve szinte ignorálhatod őket. Persze a fordulókra érdemes a buckát is kihasználni, hogy segítsen tehermentesíteni, de ha nem, vagy alig sodródsz, a puha buckát kettévágod, mint kés a vajat. A fennmaradó minimális dobálást meg lábból kirugózod.
Ha kemény a bucka, az más tészta. Oda kell a combizom...

Én kihívásként látom a buckás pályát, mert kell hozzá egy jó technika, és némi erőnlét. Ha nagyon a buckák, akkor a tetején szoktam fordulni, és onnan célzom meg a következő bucka tetejét. Ha kisebbek, akkor össze vissza, ahogy jól esik, néha egyik bucka elejéről elugrok, a következő hátuljára érkezek.

Igaz, hogy Bélapó megpróbálja visszaterelni a topicot a tényleges témájához, de azért egy megjegyzésem ide kívánkozik: 35-40 éve még híre-hamva sem volt a snowboardnak, de a siratófal Csertovicán már olyan buckás tudott lenni, hogy egymást sem láttuk két bucka között. Igaz, raktrak se igen volt. WFeri

Snowboardon állva sosem szerettem a buckás pályákat, de még az itt-ott található buckákat sem, nem tudtam igazán mit kezdeni velük. Általában hosszabb lapom van, mint az átlag, így nehezebb vele a buckás pályán közlekedni, az 1-1 buckát meg sosem sikerült úgy vennem, ahogy szerettem volna. Néha rápróbálkoztam egyre, de általában kisebb-nagyobb esés lett belőle.
És bevallom őszintén, nagyon zavart ez a tény.
Ezért amikor először hallottam a freestyle camp hírét, elkezdett érdekelni. Nem akartam én parkos menővé válni, csak szerettem volna megtanulni a buckákon való ugrás mikéntjét.
Aztán kicsit ottragadtam a parkban. Idén lett volna a 4dik Camp-em, ha a térdem nem húzza keresztbe a számításaim. Megszerettem a parkos jövés-menést, annak ellenére, hogy a parkok nem feltétlenül az én korosztályom által látogatott helyek egy sípályán. :)

Szóval, aki fél a buckáktól, az ugrástól, repüléstől, mert nem tudja igazán kontrollálni, annak javaslom, keressen egy pár napos freestyle-park oktatást magának, nagyon sokat fog segíteni. :)

Ha nagyon buckás, én csak rolózok, s mint a hulló falevél jövök le cikk-cakk-ban.

(Bélapó , megkérdezhetem, miért nem tetszik jelölni a tudásszintet?)

A téma elment a "ki csinálja a buckát" irányba. Pedig nem ez volt a cél. Engem az idézett szöveg utolsó mondata fogott meg, idézem újra " ... buckasízésről már hallottam, de buckasnowboardozásról még nemigen" Engem inkább az érdekelt volna, ki hogy kezeli a buckát, ki milyen technikát alkalmaz. Egyszerűen átcsúszik rajta, fordulás után támaszkodik rajta, vagy közvetlen mögötte - szinte rajta - fordul. Szereti vagy utálja, elviseli vagy kihívást jelent neki? Tehát tök mindegy ki csinálja, de kezelni kell.

Én a magam részéről nem szeretem a buckapályát. (persze ha választani kell a buckás piros és a kék elkerülő között, az előbbit választom)Én a simára gyalult pályát vagy a jól belátható (nem összetúrt) szabad területet szeretem. Ez természetes, hisz nem vagyok már ugra-bugra teenager. Buckapályán a folyamatos tehermentesítés hamar kifáraszt. (Viszont ilyenkor nagyon jó leülni egy bucka tetejére, mert onnan könnyű felállni) Na szóval kezdő, nagymenő és élvezeti snowboardosok Ti hogy' kezelitek a buckákat?

A téma kezdő idézete tőlem származik. Nem gondoltam volna, hogy külön téma születik majd belőle. :D

Mikor leírtam, lehet, hogy kicsit elfogult voltam, hiszen az írásból úgy tűnik, mintha az lenne a lényeg, hogy csak a síelők csinálnak buckákat.
Leszögezném, hogy nem gondolom így. Snowboardos és síelő ugyanúgy gyártja a buckákat (bár ha azt nézzük amit "badzoli" írt, a síelők talán jobban, valamint a jeges részről a síelők is ugyanannyira letolják a havat, mint a boardosok). Mikor leírtam azt a kiinduló gondolatot, arra próbáltam utalni, hogy nagyon zavar ez a marhaság, hogy kifejezetten a snowboardosokat okolják sokan a buckás pálya miatt. Az meg különösen, hogy általában azok hangoztatják ezt, akiknél abszolút az az érzésem, hogy fogalma sincsen az egészről, csak hallotta valahol, és okoskodni próbál.
Személy szerint engem zavar, ha nagyon buckás a pálya, jobban szeretem a szépen kezelt pályán megereszteni, amennyire csak engedi a biztonságérzetem. Viszont az is jó, amikor a pálya szélén van pár bucka, hiszen lehet rajtuk kisebb ugrásokat nyomni (na meg a snowparkok).

A kezdő letúrja a havat, mert ennek ez a rendje és módja, a haladót meg ez már nem érdekli,mert ő mindenhol tud síelni. :D
Ennek így kéne működnie.

Vagyis levonhatjuk a konklúziót, a kezdők túrják le leginkább a havat, legyen az síelő avagy snowbordos.

Ha szigorúan nézzük, a snowboardosok inkább simítják a havat rollozás közben. Ha valami negatívum, akkor az annyi, hogy a jégfoltokról letolják a havat.

Tapasztalataim alapján (én is síztem és sízek még most is, csak ritkábban) sokkal inkább a sízők csinálják a buckákat, mivel sokszor már picit kijártabb (vagyis nem az összekotort) havon próbálnak fordulni, mert félnek, hogy a tudáshiányuk/helytelen terhelés következtében az összegyűlt hó megvezetheti (többnyire meg is vezeti) a lécüket. Így, mivel egyre többen fordulnak azonos pontokon, a hó egyre inkább kezd buckává nőni.

A rolózás az egyenlő a hóekével, így kell felfogni.

Igen, jártam ott, de nem tetszett. Ez deszkával már szenvedés.

Igen, írtam is hogy ezek nem jegesednek ki olyan hamar, ezért jobb, mint a sípálya, és egyedül gyakorolhatsz, ezért biztonságosabb is.

Puyban a felvételek a havazás utáni 4., 5. napon készültek. Akkor már a felvonók alatt sem volt mélyhó, inkább kemény, de még nem vagy csak néhány helyen jeges hó. (Puy az elejétől 1:16-ig és 2:36-3:44-ig, a többi Angertal, a legvége pedig Sportgastein észak.)

Egy forgalmas sípályán, ha a nap végén le kell jutnom, akkor inkább a szélén megyek egy szűk sávon, ahol több a kitúrt hó, mert a jégen kicsúszok az ütött-kopott, csorba, nem túl éles lapommal.

http://rewrite.origos.hu/s/img/i/1203/20120312-simelleklet-svajc-verbier3.jpg
Ott, hátul.

Azért ez nem a tipikus buckás pálya, egyik sem. Ezek inkább mélyhavas terepek, méretes buckákkal.
A buckás pálya nem ez a kategória, az inkább hasonlít egy buckasí pályára, délutánra a púpok jegesedve, lekopva, a közökben összetúrt hóval.

Én is azok közé tartozom, akiket a pályán nem zavarnak a buckák, hanem inkább keresem azokat. Azonban a legtöbbször mégis a felvonók alatt kötök ki. Ott általában több a hó is, mint a sűrűben, és igaz, hogy sokszor ott is ki van már járva, de nem jegesedik ki olyan hamar, mint a pályákon, mert kevés az ember. Ami nem is baj, ha ezt gyakorolod, mert így legalább nem ütközöl senkivel.

A kezdetektől szerettem ezt csinálni. Sokat lehet benne fejlődni, különösen akkor, ha mindig túlléped határaidat egy kicsit. Ne nagyon, csak mondjuk 10%-kal. Megtanít gyorsan dönteni, ott és akkor fordulni, amikor kell. Technikát és erőnlétet is fejleszt. Olyan mint egy sprint. Minél gyorsabbra veszed a tempót, annál mélyebbre kell guggolnod, hogy a súlypontod alacsonyan legyen és ki tudd rugózni az egyenetlenségeket, és ez fárasztó. A buckák adják meg az irányt és a ritmust. Ne akarj más útvonalon menni, mint ami a legrövidebb. Akkor kell a legkevesebb buckát keresztezned, ha követed a közöttük levő völgyek vonalát, minél kisebb kitérőkkel, azaz esésvonalban. Igen, ezzel azt kockáztatod, hogy nagyon begyorsulsz, és majd jön egy nagyobb bucka, amit már nincs időd kikerülni és feldob. Ezt próbáld mindenáron elkerülni. A deszka mindig maradjon érintkezésben a hóval, ne pattogjon. (Puhább lapok előnyben.) Ha mégis keresztezned kell egy buckát, akkor a tetején válts élt, közben tehermentesíts, azaz úgy hajlítsd a lábad, ahogy emelkedik a lap, így a súlypontod végig egyenes vonalban mozog. Ha az első élen mész fel, akkor a hátsón jössz le, vagy fordítva. Ha pedig túl nagy a bucka, akkor annak hátoldalán, az ívét kihasználva könnyen átfordulhatsz az első élre.

Ez egy vagány dolog, ne törődj vele, hogy a felvonóból is látják, esetleg megmosolyognak, mert előbb-utóbb majd elismerő kiáltásokat is fogsz hallani és ez engem még jobban motivál. Az így megszerzett tudás pedig majd akkor jön jól, ha igazán nehéz terepre kerülsz és ott is le tudsz majd jönni.

Hirtelen összeraktam egy videót, nem lett szép, ahogy ezek a terepek sem azok, de nem is azért szeretem ezt. Remélem, hogy átjön valami a technikából is, ami nálam teljesen ösztönösen alakult ilyenre, mert szeretem a rövid, gyors fordulókat, sőt sokszor túlzásba is viszem.



A legnagyobb kedvencem pedig az, amikor még a hó is kiváló hozzá. Ilyenkor a buckák puha párnákká válnak, amiket már ki sem kell kerülnöd, hanem egyszerűen eresztheted le talpon, lágyan, a hullámok ritmusát követve.

Igen pontosan ez az oka. Ha már megtanulták a hátsó élen való ereszkedést, akkor kényelemből és mert lusták megkockáztatni egy fordulót, így küzdik le a tudásuknak túl meredek lejtőt. A fiaimat tanítva jöttem rá erre. Tanulság: először az első élt gyakoroljuk.