Sziasztok!
Bocs, hogy nem jelentkeztem egy pár napig, tényleg nagyon cefetül voltam ezidáig.
Ígértem, hogy leírom nagy esésem történetét. Azonnal válaszolva Abatman kérdésére, dehogy ment el a kedvem, sőt!!!
Az viszont igaz, hogy eldöntöttem, hogy nagyobb alázattal fogom irányítani bringát!
A mult szerdán, mivel ideális körülmények fogadtak Bánkúton, a haverokkal kiugrottunk egy esti síelésre. A pályán lehettünk vagy 20-an a hó 45 cm-es jol eldolgozott, szóval soha rosszabb körülményeket. Már kb 2 órája csuszkáltunk ,én próbáltam a határokat kitolni döntésben, kanyarodásban és nagyon élveztem a helyzetet. A haverok is egy kivételével először láttak csúszni, az idegenekről nem is beszélve, előttem a felvonókezelő szerint, meg senki nem használt hasonló szerkezetet. Nem győztem a kérdésekre válaszolni.
A baleset úgy történt, hogy az egyik nagyobb lejtő után egy enyhe jobbos kanyarnál, (aki ismeri a pályát a siház előtti rész), utolértem három tini sízőt. Egy pillanat alatt felmértem, hogy köztük, a kiszámíthatatlan szlalomozásuk miatt veszélyes lenne átvágni s mivel jobbra hagytak egy nagyobb helyet, szükebbre vettem a kanyart fékezés nélkül. A pályának ez a része , úgy van kialakítva, hogy egy dombon kell keresztben áthaladni, a domb pedig a bal oldalon a legkissebb és jobbra növekszik. Erre emlékeztem is és rögtön tudtam, hogy rázós lesz átugratni, de akkor már nem volt visszaút. Arra viszont nem számítottam, hogy aznap a jobb oldalán építettek egy nagyon nagy ugratót a deszkásoknak. Amikor az esti félhomályban kb 2m-re lehettem, akkor döbbentem rá, hogy ez nagyon fog fájni, de még ezt sem gondoltam végzetesnek. Ahogy az ugrató feldobott, szerintem a léc alja bő egy méterre volt a földtől, de még ekkor sem gondoltam nagy esésre. Viszont az lett és ezt magamnak köszönhetem, ugyanis a hátsó lécem nincs rúgóval biztosítva a lekonyulás ellen, ami azért van, mert "úgysem fogok ugratni".(Ezt nemsokára pótolom)
Tehát folytatva, amikor leszállóágra kerültem, a hátsó léc orra lekonyult és beleakadt a hóba, ezáltal a bicaj eleje ért hamarabb a talajhoz, én pedig fejjel előre megkezdtem önálló rakéta életemet. Az érkezés fejjel és jobb vállal történt és a karommal megütöttem a bordáimat. Nem kaptam levegőt és nagy volt a fájdalmam. Pár perc múlva picit jobban lettem és úgy éreztem semmi komoly, csúszok tovább.Felhúzattam magam a felvonóval, de a lefelé csúszásnál a bakkanokon nagy fájdalmaim voltak, ezért hazafelé vettük az irányt. Mire leértünk a hegyről, a kórháznál úgy tudtam kiszállni a kocsiból, hogy közben jajgattam. De ez már egy másik történet. Szerencsére nem törött semmim és belső sérüléseim sem lettek, csak erős zúzódásaim keletkeztek. Napról napra javulok, amire nagy szükségem is van, hiszen még tart a tél és két hét múlva egy többnapos van betervezve.
Dióhéjban ennyi. Ja, a legjobbat kihagytam! Mi volt az első kérdésem, miután kaptam levegőt? Hát persze hogy az. Mi van a bicóval? Nem törött el? A haverok azt mondták: ez hülye! Mellesleg semmi balya nem lett, kiállta a próbát és ez sem mellékes!
Ezentúl biztos, hogy óvatosabb leszek.
Keresés
