Hello,
Elég régóta nem volt beszámoló erről a terepről, pedig megerdemli ;)
Két hétvégét volt alkalmam eltölteni itt, december 1. 2. 8. és 9.
Második hétvégén a szomszéd hegyen lévő Schilthorn-ra készültünk, de sajna egy jó része le volt zárva lavinaveszély miatt.
Leírásomban főként a Kleine Scheidegg részről írok, egyrészt mert az első hétvégén csak az volt nyitva, a második hétvégén ugyan "átnéztünk" Ma:nnlichen-re, de az előbbi valahogy jobban tetszett, így pár csúszás után már mentünk is vissza.
December elsején nyitott a terep (első hétvégén 30% kedvezmény, jövőre is lehet nézegetni a jungfrau.ch -t nyitási akcióért).
Parkolás
========
Két helyen parkoltunk:
Grindelwald Grund - szabadtéren közvetlen a pályaudvar mellett, 6CHF/nap
Lauterbrunnen - Parkolóhaz, időre megy a parkolás, kb 9-10 CHF reggeltől pályazárásig. Fedett, de az oldala nyitott, tehát csak hó ellen véd, viszont ugyanolyan hideg van mint kint.
Feljutás
========
Mindkét helyről fel lehet jutni vonattal. Vannak kabinos felvonók is, de azok csak részben működtek, nem részletezem, a vonattal nem volt probléma. Vonatról érdemes előre tájékozódni, átlag félóránként járnak, de némelyik csak félútig megy, ma épp cserélgették a menetrendet, szóval röviden: jungfrau.ch (vagy csak odamész és vársz)
Ami engem kicsit meglepett, hogy ez nem csak egy vágány, hanem egy komplett fogaskereű vasútrendszer, tehát figyelni kell hogy melyik vonatra szállsz fel. Most ünneplik a Jungfrau vasút jubileumát.
TIPP: Ha minden utánajárás nélkül csak gyorsan mennél már valahova csúszni, akkor azt javaslom, ülj fel a Kleine Scheidegg-re tartó vonatra.
A skipass-t meg lehet venni már a vasútállomáson, ami egyben a vonatra is érvényes (kivéve Jungfraujoch, de oda úgysem síelni mész ha mész). A vonatút kb 25 perc, közben már lehet ámuldozni a tájon.
Na és végre jöjjön a lényeg :)
==============================
Ez a hely egyszerűen fantasztikus... Hozzá kell tenni, idén a Svájciak is azt mondják, hogy ilyen szuper télkezdet már rég nem volt, általában esik egy kupac hó novemberben, aztán elolvad, de idén jött a hó, azán megint jött, jött, jött és még mindig jön :)
Tömeg...
--------
Na az nem volt. Talán még nagyon szezon eleje van decemberben? Soha egy felvonóra sem vártam 1 percnél többet.
Pályák
------
Jól kezeltek, talán a kis tömeg miatt még délután is találkoztunk friss ratrakos csikozással. Amúgy pályán keveset voltunk, csak ha éppen ködös volt az idő.
Freeride
--------
A pályák mellett akkora hatalmas mennyiségű kezeletlen terület van, hogy mind a négy napot gyakorlatilag végig szűzhóban töltöttük, még ma, egy héttel nyitás után is tudtam szűzhóba íveket húzni.
Először is, nagyjából az erdős részekre (térképen bejelölve) tilos menni az élővilág védelme érdekében. Ezen kívül tapasztalataim (és meglévő ívek) alapján bárhol lemehetsz a pályáról minden probléma nélkül, nekem a legjobban a következők tetszettek
- Lauberhorn felvonó alatt, mindkét oldalán.
- Lauberhorn felvonó után kb 50m, lesz egy kis domb balra, oda felmész, aztán onnan le :)
- Eigernordwand felvonó után a pálya megy előre, majd egy hosszú jobb kanyar. Kb a kanyar végénél balra le
- Wixi felvonó környéke
Egyetlen helyet nem ajánlok erre: az Eigernordwand után rögtön jobbra, majd át a (lesiklás szerinti) jobb oldalára a felvonónak. Messziről jól néz ki, de sok éles kő van a hó alatt.
Ezekből néhány talán térképen jelölt pálya vagy az lesz később (ma is épp végigszántottak egy korábban összefüggő területet :( ), de mivel sajna hiányos a pályák jelölése, többet ér a leírás.
Összességében hatalmas élmény volt a szűzhó, főként hogy ezelőtt snowboarddal még nem volt rá alkalmam kipróbálni, most meg mindjárt négy napig.
Idő
---
A fenti részeken néha ködös, szeles, amolyan "jöttegyfelhősleszálltközénk", akkor kicsit lejjebb érdemes próbálkozni. A pályák a napos oldalon vannak. Személy szerint nem szeretem az árnyékos pályákat, de itt ilyet nem láttam.
Ami még jó...
=============
Éppen kutyás-keresős traininget tartottak, bizonyára jól felkészült a mentőcsapat.
Lejutás
=======
Jobb helyeken le lehet menni a parkolóig, mint itt is, illetve majdnem teljesen. Grindelwald Grund-hoz le tudsz menni, viszont Lauterbrunnen-hez csak Wengen-ig lehet csúszni. Sajna most a vilagkupa pályája (45) részben le volt zárva. Gyönyörű fenyveserdőn keresztül vezet az út, a faluban (Wengen) érdemes lassítani :)))
Negatívum
=========
- Gulasch suppe ~ 9-12 CHF. Átlag kaja 17-20 CHF. Forralt bor 6.5 CHF (--> Grindenwald Grund vasút melletti büfé: 3.5ö CHF egy hideg szendvics, ami szinte ingyen van a többi kaja árához képest)
- Láthatóság... Néha leszáll a köd vagy felhő vagy ki tudja mi, de akkor aztán semmit sem látni :( És ez sajna elég gyakran előfordult. Nem tudom hogy ez egész Svájcra jellemző, vagy csak véletlen? Valahogy Ausztriában mindig csak napsütés van, akárhova megyek...
- séta felfele: Sajnos itt-ott elbénázták a pályaépítést, rossz helyre tették a felvonókat és ráadásul utána is lusták voltak kijavítani a hibákat, pedig egy egyszerű kis földmozgatással helyre lehetne hozni. Sajna sok helyen előfordul, hogy nem tudsz elég lendületet venni ahhoz, hogy felérj a következő dombra, ami elég bosszantó, különösen snowboarddal. Vagy nézzük mindjárt az induló terepet: az egyik felvonóhoz kb 20 méter szintkülömbséget kell leküzdeni. Miért nem tették lejjebb a felvonó alját?? de ha már ott van épitettek egy kis húzókötelet, amit beállitottak úgy, hogy a kötél fél méterre van a földtől, alatta már pont egy méteres szakadék van, és mellette meg mindjárt valami karók, nehogy biztonságban legyél. Használhatatlan.
- kissé hiányos a pályák jelölése
De ettől még 5 pontot kap a hely :)
Üdv.:
Zoli