Újra Bialka!
Inmáron negyedjére látogattunk ide. Mint eddig minden évben most is újdonságok vártak. 2015 óta egy új kb 1km hosszú kék pályát nyitottak meg, egy 6 üléses fűtött bubis felvonóval. Másik újdonság, hogy a több napos bérlettel a számos lengyel sípálya mellett már a szlovák Bachledova is látogatható.
Az idei négy nap alatt első nap a meleg miatt estére kibuckásodott pályákkal találkoztunk. Második naptól kezdve azonban (köszönhetően a két nap alatt szakaszokban leesett 5-8cm friss hónak) tökéletesek voltak a pályák, még a késő esti órákban is. Ennek köszönhetően minden este közel 22 óráig (zárásig) tudtunk sielni. Érdekes volt, hogy hétköznapokon többen voltak a pályán, mint a hétvégén (ezt korábbi években is tapasztaltuk). Szerda és pénteki napokon 13 és 15 óra között előfordult, hogy 10 precet kellett várni a frekventáltabb felvonóknál. Ezen időszakon kívül az átlagos várakozás 1-4 prec volt. Szombaton még a csúcsidpőszakban is csak néhány perc volt a leghosszabb várakozás. Minden felvonónál ki van írva, hogy 15 éves kor alatt kötelező a bukósisak.
A pálya mellett a termál füdrőnél újabb parkolókat alakítottak ki, így sosem kellett 5 percnél többet sétálni.
Mivel idén önellátóak voltunk gyakorlatilag a reggelin kívül minden étkezést a pálya melletti hüttékben oldottunk meg. Sajnos csak egy-két helyen volt angol nyelven kiírva az étlap. Legjobb továbbra is a IIIsz felvonó lábánál lévő kis házikó volt. Nem túl bőséges választék, de jó árak és hangulatos kis légkör fogad.
A szállásuk a faluban volt. Az interneten foglaltunk a Villa Kanowikába négy ágyas apartmant (3 prec a pályától). A foglalás egyszerű volt (bár kicsit tartottam az előre utalástól), a szállás tökéletes.
További pozitívum, hogy a szlovákok átadták a teljes Eperjes-Poprád autópálya szakaszt, így Tornyosménetitől Poprádig végig lehet autópályán suhanni. Fontos! Idei évtől nem lehet a határ Mo-i oldalán szlovák pályamatricát venni Ft-étr. Fel kell hajtani a pályára, majd kb 500m múlva egy parkolóban kék konténerből EUR-ért lehet vásárolni (10 napos 10EUR).
Összefoglalva ismét sikerült egy tökéletes sielést összehozzni. Sose legyen rosszabb!