Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

ZsuzsuRf által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (18)Időben csökkenő Időben csökkenő
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
Topik: Tarvisio
2014.03.14. 21:39
Már tavaly ki akartuk próbálni a pályát, de aznap éppen verseny volt, amikor átmentünk. Nem csak az itteni fórumon olvasgattam át a véleményeket, minden felé keresgettem. Azt kell mondjam, örülök, hogy 2 napot ezen a pályán töltöttünk. Új élményeket adott, csodálatos környezetben. Monte Lussari számomra egy "mesefalu". Ehhez sokat hozzátett az aktuális hóhalom. A házak között éppen csak lehetett közlekedni a pici járatokon. Volt, ahol a ház tetejével egy vonalban, a hó tetején. Legtöbbet hosszan a 15-ös pályán. Délutánra inkább már csak a középállomásig fentről, mert lent beköltöztek a buckalakók. Szórakozásnak, változatosságnak nagyon jó volt a többi pálya bebarangolása is. A hegyen egy pici szakasz kivételével, nagyon jól át lehetett csúszni egyik pályáról a másikra. Az néhol ijesztő volt, hogy a pálya szélén, ahol a hálónak meg kellett volna fognia az esetleges kicsúszót, nehogy a szakadékba essen, csak 10-20 centit láttunk a tetejéből. A felvonóknál sehol nem kellett várakozni, pedig a parkoló tele volt.
Összességében, azt kell hogy mondjam, máskor is szívesen visszamegyünk ide. :))))
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2013.03.23. 21:25
Véget ért a szezon sajna,
zárul az eplényi síaréna.
Ne bánkódj,
Mert jönnek most mások,
jó szórakozást bringások!

De ha tetszett,
nemsokára visszavárlak,
léccel, boarddal, miegymással.
Eljövök még hozzátok!
Viszontlátásra sporttársak!

:))))
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2013.02.11. 19:09
Csak gratulálni tudok minden Eplényben dolgozónak. Nagyon pozitív élményeket szerezhettünk ma. A liftkezelők segítőkészsége a kezdő pici és nagyobb gyerekekkel, a teljes csoporttal szemben hatalmas ötös! Köszönet :)
DSC00240.jpg
DSC00242.jpg
Foglalj szállást a legjobb síterepeken!
KERESÉS
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
Topik: Krvavec
2013.02.08. 21:06
Meg tudná valaki mondani, hol tudom megnézni a sípályák hosszát? Egyben milyen hosszú szakasz síelhető?
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
Topik: Petzen
2012.02.25. 00:33
Tud valaki friss információt a terepről? Érdemes ide tervezni a szezonzárót?
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2012.01.29. 22:03
A szombati nap parkolási mizériája kissé illúzió romboló volt. Hozzá kell tennem, ha a korábban érkezők gondolnának másra is, több autó elférhetne a parkolókban. Sok helyen, 2 autó áll 3 autónyi helyen. :( Előző években erre irányító ember figyelt és nem engedett 1,5 méteres térközöket. Végül is egy magyar busznak köszönhetően nem a faluból kellett felgyalogolni a lifthez. (ezúton is hálás köszönet a sofőrnek!) A lifteknél is pár perces sorbaállás volt. A vasárnapi nap jobban sikerült, nem voltak annyira zsúfoltak a pályák és a felvonókhoz is fél percen belül be lehetett jutni. A hó egész nap szállingózott, időnként csípős hideg széllel megspékelve. Az önkiszolgáló étteremnél rájöttünk, hogy 12- fél 1 között érdemes menni, különben hosszúra nyúlik az ebédszünet. Összességében kellemes hétvége volt.
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2012.01.09. 21:21
A képeket elnézve van új hó, az étterem előtti rész is fehér. Napközben sem ment -1,5 fok fölé a hőmérséklet. Talán elér a nagy német havazásból valamicske erre a területre. Bizakodjunk! :)
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2012.01.09. 13:59
Járt valaki kint mostanában? A webkamerát nézve úgy tűnik, szállingózik pár napja a hó. A szél mennyire erős?
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2011.03.03. 22:42
Még van remény! Most néztem más weben a pályát. A képekből kiderül, hogy ma is esett a hó. Ahol hétfőn még fű volt, ma már hó borítja. Csak ne melegedjen az idő!
petzen3.jpg
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2011.03.01. 11:42
Tegnap élvezhettük még egy kicsit a "telet". Nem tudom kegyes lesz e az időjárás még a hosszú hétvégére,(márc.12-15) de a pályának nagyon jót tenne! Az alsó állomásra kb 13 óráig lehetett lecsúszni normálisan, utána a nap nagyon felolvasztotta a havat. Nem csak kásás volt, már tócsák alakultak ki. Az árnyékból kiérve ezekre a szakaszokra, eléggé befékezte a lécet. Tavaly márc. 15.-én még hólánccal kellett felmenni a parkolóba. Bevállalnám a felrakást idén is, ha egy jó utolsó síeléssel fejezhetnénk be ezt az idényt. :-)
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
Topik: Petzen
2011.02.09. 18:54
Aki tud valami friss infót a Petzen-i helyzetről, légyszi írja meg! Köszi!
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2011.02.06. 12:18
Sziasztok!
Járt valaki mostanában ezen a pályán? Milyen a pályaállapot?
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
Topik: Petzen
2011.02.06. 12:12
Szia Domcsi!
Nem akarlak elkeseríteni, de sok jóra nem számíthatunk! :-(( Tapolcán olyan híreket hallottam, hogy elég sok volt a baleset az utóbbi időben. Pedig én sem hegyi túrázni szeretnék! Az előrejelzés szerint, csoda kellene a friss havazáshoz.
Előzmény: (Domcsi9 108175)
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
Topik: Petzen
2011.01.31. 17:30
Sziasztok!
Szomorúan olvastam az előző hozzászólásokat! Február 11.-én megyünk sítáborba Petzenbe. Nem sok esélyt látok az előrejelzések alapján a friss hóra. :-( Vagyunk páran, akiknek csak a kék pálya jöhet szóba. De a gyerekemet is féltem a piros pályán, ha jegesedik. Most hétvégén síeltünk Mönichkirchenben, kipróbáltam a Marienseebe átmenő pályát, de csak egyszer! Vannak benne szakaszok, amiken rendesen megizzadtam. Csalódott leszek, ha csak az alsó pályákon tudok síelni 1 hétig Petzenben.
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2011.01.24. 17:57
:-)))))
Esett végre a hó!!! Lehet hétvégére készülni.
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2011.01.19. 11:05
Szia! Mi is erősen gondolkodunk a vasárnapon. De ahány helyen nézem, mindenhol más az előrejelzés! Ha tényleg esne a hó, jó lenne. Van ahol 20 km/h, máshol 50 km/h-t jeleznek a szélre. Mi majd még megnézzük péntek, szombaton a pályaállapotot a webkamerán.
Előzmény: (gyiva 104568)
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2011.01.15. 00:42
Köszi! Sajnos nem lettem boldogabb :-(((( A holnapi képeket még megnézem, mennyire segít az ágyúzás. De a hőmérséklet előrejelzést elnézve... Szomorú vagyok! Havat, havat, havat!
ZsuzsuRf
18 élménybeszámolót írt
18
13 éve tag
2011.01.13. 22:02
Érdemes vasárnapi csúszásban gondolkodni? Az időjárás nem túl kegyes! :-((
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.