2011-re, Nektek!
Hosszú, csak akinek van ideje.
A SÍSPORT
Serényi-Hefty-Reichart
III. kiadás
1930
A sísport fejlődéséről
Amint az emberi történelem nem képes megállapítani, hogy mikor vette kezdetét az öntudatos emberi lét, úgy vagyunk a sí történetével is, melynek nyomai több ezer esztendőre nyúlnak vissza.
Nansen a sít a hótalpból származtatja le és ős hazáját Ázsiába teszi.
Ezzel ellentétben az újabb és tudományosan is alátámasztható elmélet a sí őshazájául a finn-ugor népek közös őshazáját, európai Oroszországban levő Oka, Volga, Kama és Bjelaja folyók vidékét jelöli ki.
A sínek hótalpból való fejlődésére semmi pozitív adatunk sincs.
Bizonyos, hogy a síelést a finn-ugor származású lappok vitték be vándorlásaik közben Skandináviába.
A létért való küzdelem teremtette meg s annak szolgálatában állott először.
Téli vadászaton a rénszarvas üldözésére, messze fekvő helyek elérésére használták az északi lappok és finnek.
A legrégibb írók, mint Prokopius (kb. 550) és Jordanes (kb. 550) a lappokat a síelésben való gyorsaságukért és ügyességükért szkridfinneknek, siklófinneknek nevezik. Diakonus Pál (740—80l) a longobardokról írott könyvében pedig megemlíti, hogy a lappok „művészettel végrehajtott ugrásokkal, ijj módjára meghajlított fákon üldözik e vadakat”!
Skandináviában harci énekekbe, ősi dalokba kerül a sí dicsérete, megjelenik a Snorre Sturlasson (kb. 920) az Egils Saga. (kb. 950) regéjében, Ilemmíng (11. szd.) harci dalaiban. És ez nem csoda, mert Skandinávia ősi lakói, úgyszintén a finnek, svédek, síeket használtak egymással való háborúikban.
Már Saxo, a dán történetíró írja 1191-ben, hogy Finmarken lakói csatáikat síeken vívják meg és győzedelmesen verik vissza Ragnarr dán királyt.
A síelésnek a Lappoknál való rendkívül nagy elgerjedettségére mutat rá Olaus Magnus upsalai érseknek 1555-ben „Historia de gentibus septentrionalibus’’ cím alatt Rómában megjelent munkája. Részletesen beszámol az északi népek téli mulatozásáról, melyben nagy szerep jut a sínek.
Versenyeket rendeznek egymás között, vadászatokra járnak. Említés tesz krónikájában olyan állati bőrökről, melyeket a szkridfinnek a fatalpak alá kötnek akkor, amikor hegyre mennek, nehogy visszacsússzanak.
Ahány könyv Olaus Magnus munkája után az északi országokról megjelent, több-kevesebb részletességgel említést tett a síről.
Évszázadokon át, mint közlekedési és életszükségleti eszköz töltötte be szerepét a sí. Új irányú jelentősége es 1870-s években veszi kezdetét, amikor Norvégiában megalakulnak es első síklubok. Az első ilyen egyesület volt az 1877-ben alakult Kristiani Ski-Club. A hírneves sarkutazó F. Nansen világhírű túrája terelte rá a világ figyelmét Norvégia nemzeti sportjára. Grönland jégárakkal borított hó sivatagjait keresztezi 1888-ban a fiatal norvég társaival.
A „Paa Ski over Grönland „ című 1890-ben megjelent könyve nyomán hatalmas téli sportélet kerekedik egész Európában. Majd a déli sark síeken való elérése ( Amundsen, 1911 és Scott, 1912) koronázta meg a sífutás világhírű sikereit.
Középeurópa :
A középeurópai síelés ismertetését, egy érdekes eseménnyel kell kezdenünk, melynek magyarázatát eddig senkinek sem sikerült megtalálni.
Valvasor (Johann Weichard) 1689-ben megjelent „Die Ehre des Herzogthums Crain” címü munkájában részletesen leírja, hogy a krajnai parasztok télen fatalpakat kötnek lábaik alá és azokon sebesen siklanak alá a hegyeken, utasításokat is ad a sí készítéséhez.
Szinte alig hihetjük, hogy Valvasor a való igazságot írta volna meg, habár könyvének folytatólagos címében azt különösen hangsúlyozza.
Tény az, hogy a krajnai parasztok amilyen jól síelhettek Valvasor idejében, éppoly gyorsan el is felejthették azt, s amikor a sí újból megjelent Közép-Európában, előttük ismeretlen fogalom és eszköz volt.
Carl J. Luther „ Die Anfange des Skilaufes in Mittel-Europa’’ című cikkében (Ski-Jahrbuch 1909/10.) megállapította, hogy a sí sportnak már 1883-ban voltak a Harzban, Riesengebirgében hívei.
1186-ban Münchenben az angol kertben mutatkozott egy síelő, Schwarzwaldban Dr. Tholus (todtnaui) orvos hozat első ízben síket Kristiániából, hogy megkönnyítse betegeinek felkeresését az óriási hóban.
1891-ben Münchenben tesznek vele ismét kísérletet a korcsolyázó-egylet tagjai, de mindkét helyen hamar abbahagyták, mert megtanulása nem ment könnyen.Mindkét helyen maradtak azonban lelkes férfiak, kik teljes igyekezetüket latba vetették, hogy ki ne aludjon a már égő parázs a hamu alatt.
Az első középeurópai síklub 1890/91 telén alakult meg Münchenben, míg Todtnauban 1892 november 8-án jött létre a sí egyesület.
Schwarzwald tovább halad a fejlődés útján. Felkarolják a sít a freiburgiak és 1895 december 1-én megalakul a Schwarzwaldi Ski-Club, mely 1896-ban rendezi az első sí versenyt.
Norvég minta nélkül tanulnak síelni s ugyanazokat a hibákat követik el, mint kezdetben a norvégek. 1895 telén alakult meg az Österreichischer Skiverein. A szudétanémetek a 90-es évek derekán a Riesengebirgében már szintén rendszeresen síelnek és 1896-ban már egyesületet is alakítanak.
1900-ban fordulóponthoz érünk, B. Nilsen norvég mester a Feldbergen (Schwarzwald) bemutatja a síugrást s új korszakra kél a sísport egész Németországban és Svájcban,
Norvég egyetemi hallgatók, kik itt folytatták tanulmányaikat, lesznek első mesterei az alakuló síegyesületnek. Lelkesültségből végzik nemes hivatásukat egy Rasmus Dahl, Harald és Hjalmar Smith,
R. AngelL Hansen.
Németországot a sí ismeretében megelőzte Ausztria, ahová 1874-ben a Payer féle északsarki expedíció hozta be, 1877-ben pedig Harrah Gróf vadászalkalmazottait Csehországban norvég síekkel szerelte fel.
A lengyelek 1897-ben kezdenek síelni különösen a Beszkidek keleti részén honosodik meg a Sísport
Svájcban C. Egger kronologikus összeállítása szerint (Ski-Jahrbuch des Schweiz Ski-verbandes Jahrgang V. 1909) már 1890 előtt ismeretes volt a sí.
Hazánkba az 1890-es évek elején kerültek az első síek; a fejlődésről külön emlékezünk meg. Olaszországba jut el a legkésőbb a sí, mert csak 1901-ben válik itt német hatás alatt ismertté.
Amíg Németországban és Svájcban norvég (laza kötésű) síekkel teljesen norvég mintára kezdtek síelni, addig Ausztriában érdekes jelenséggel állunk szemben.
Itt ugyanis a sísport párhuzamosan fejlődik az előbbi országokéval, de norvég befolyás nélkül, mondhatnók önállóan.
M. Zdarsky — ki Lilienfelden, Alsó-Ausztria egy eldugott kis völgyében lakott -Nansen könyvének olvasása után — saját tapasztalatai szerint és úgy, amint azt erdős, rendkívül hegyes és meredek lejtőkkel bíró lakóhelye megkívánta, szerkesztett sít és rá való kötést és a szükség által kényszerítve oly rendkívüli gyakorlatot sajátított el a síelésben, mely egyszerűen bámulatot keltett.
Zdarsky kötése a talpat tartja szilárdan: kötése teljesen új technikára és új stílus megtanulására készteti művelőjét, míg a norvég kötések kezdettől fogva a lábujjhegyek megerősítésére fektetik a fősúlyt. Zdarsky kőtése merev kötés, (Ő „alpesi’’ kötésnek nevezi) és módszere a lilienfeldi iskola; amelyet az azóta már négy kiadást ért „Alpine (lilienfelder) Skilauftechnik” című könyve ismertet.
Nem tartozik, jelen ismertetésünk keretébe csupán utalunk rá, hogy a lilienfeldi és a norvég iskola hívei között ádáz harc keletkezett, mely csak a háború előtt ült el és rendkívül hozzájárult a sífutás propagálásához.
M. Zdarsky mellett a merev kötésű sínek még egy kiváló képviselője, van G. Bilgeri személyében, aki a Zdarsky-féle kötést meglehetős bonyolult, de könnyű alkatrészek alkalmazásával könnyebbé tette. Bilgeri jelentősége nem kötésben, hanem rendszerében van, mely sikeresen egyezteti össze a lilienfeldi és norvég rendszereket.
Az ő működésének tudható be az, hogy a lilienfeldi rendszer gyakorlatiságát belátták immár azok is, akik azzal kezdetben megbarátkozni egyáltalában nem tudtak, sőt elítélték. Szinte szédületesnek mondható az fejlődés, amelyben a sísportnak osztályrésze lett s e tekintetben nem hasonlítható a testedzés egyetlen ágához sem.
A norvégek érték el leghamarabb a tökély legmagasabb fokát, s ennek is tulajdonítható, hogy szövetségük a Norges Ski Ferbund (alakult 1908) a legtekintélyesebb testületek egyike.
A többi északi nép sem maradt el a norvégok mögött. A svéd és finn síelés, mint tömegsport éppen olyan magas fokon áll. Középeurópában természetesen a fejlődés lényegesen lassabban haladt előre. A kedvezőtlenebb hóviszonyok, nehezebb terep, és a háborús esztendők mind hátráltatták fejlődésben. Az utolsó 10 évben aztán annál gyorsabb iramban haladt fejlődés útján.
Ma már itt is tömeg-síelésről beszélhetünk, és a sífutók elitje mér elérte a skandináv népeket. Elsősorban áll ez a lesiklásra, melyben a nehéz alpesi terephez szokott közép európai futók a laposabb, nyílt terepű skandinávokat feltétlenül túlszárnyalták.De különben is, a versenyzők élcsoportja ma már nem marad el az északi népek fiai mögött, különösen haza terepen nem. Az egyedüli az ugrás, ahol a norvégek még biztosan tartják többévtizedes előnyüket, de a távolság az utánuk törtető közép európaiaktól mind kisebb lesz.
A kontinens valamennyi államában nagy mértékben fejlődött a síelés, de a legnagyobb fejlődést mutatják úgy a sífutás közismerté tételében, mint a versenysíelés terén a németek, csehek, szudétanémetek és lengyelek.
Ma már minden állam sífutója az illető síszövetségben van megszervezve, ezek pedig az 1924-ben alakult Nemzetközi sí szövetségben ( F.I.S.) tömörültek.
A versenysíelés terén a FIS versenyszabá1yai —melyek állandóan módosulnak, javíttatnak — valamennyi tag-szövetség részére mérvadók.
Eltérés csupán a helyi viszonynak megfelelő mértékben lehetséges. Az egyes szövetségek
évente rendeznek — többnyire nemzetközi — bajnoki versenyt, míg FIS felváltva rendez egy hivatalos és egy nem hivatalos bajnokságot, melyet mindig más államban tartanak. Azonkívül az Olympiai jétékok sorába is felvették a síelést (1924 Chamonix, 1928 St. Moritz).
A nagyobb Országos síszövetségek, amelybe egy-egy ország összes helyi képviseletei, egyesületei, osztályai tartoznak Schweizer Ski Verband (alakult 1904), Deutscher Ski Verband (a. 1905) 1285 tagegyesület és több mint 90000 taggal, Österreichiser Ski Verban (a. 1905), Unione Italiana Degli Ski Club (1908), Hauptverband der deutschen Wintersportverein in der Tschechoslovakei (1920), Svaz Lyzaru (cseh), Polski Zwiazek Narciarski (lengyel) stb.
Magyarország.
A síelés hazánkban Budapestről indult ki, 1892 októberében Bély Mihály, Demény Károly, Follért Károly és Dr. Téry Ödön , budai tornászok Krisztiániából hozatott 2,14 méteres Telemark típusú síeken kezdték meg a síelést. Ugyanezen időben Huseby norvég mérnök, ki Budapesten tartózkodott, látta el az első elméleti és gyakorlati oktatással a kezdőket. Ugyanezen évben Hangay Oktáv kolozsvári keresk. iskolai tanítványaival kezdett síelni.
A következő télen a sísport művelését a Budapesti (Budai) Torna egylet vette át, melynek tagjai gyakorló terep gyanánt a főváros közeli dombvidékes részeit keresték fel. A sícsapat tagjai között voltak a következők: Bély Mihály, Demény Károly, Dr. Ary Pál, Bárczy Andor, Ernyei Pál, Holfeld Henrik, Holfeld Pál, Kosutány Béla, Dr. Téry Ödön, Ujhelyi Sándor, Vaniek László és Wein Dezső.
Ugyanezen évben a katonaságnál a nagyszebeni Berger András főhadnagy volt a kezdeményező.
Az 1890es évek mozgalma elterjedt hazánk más vidékeire is a Szepességben pl. ugyanezen években több helyen is (Késmárk, Szepesolaszi) síeltek az akkor még nádkötésű, 2,50 méteres deszkákon.
És feljegyezni érdemes tény az, hogy a síelés első magyar nyelvű ismertetése ismeretlen szerzőtől a Turisták Lapja 1893. évi 1—2 számában jelent meg ‚Lábszánkázás’ címen, majd 1897-ben Chernelházi Chernel István megírta a „Lábszánkózás kézikönyv”-ét az első magyar síkönyvet.
1894-ben a Hohenlohe-féle Javoninai uradalom (Magas Tátra) erdészeit sítalppal látták el, amik azóta is használatban vannak.
Az 1898-i ős kővetkező gyenge telek azonban elaltatták a mozgalmat. Élénkebb érdeklődés 1902-ben veszi kezdetét a sísport iránt, amikor már voltak egyesek, kik kijártak Lilienfeldbe és ott sajátították el a síelést.
l903-ban már sítúráztak a Magas Tátrában és a Liptói Havasokban.
A Norvég iskolával nem foglalkozott senki, a Lilienfeldi módszer hívei lettünk és e tekintetben változás csak akkor állott be, mikor versenyzésre került a sor. Ugyanily fejlődést észlelhetünk Erdélyben is ahol a Kronstadter Ski-Verein (Brassói Sí Egyesület) áll a síelés élén. melyet Zdarsky mester volt tanítványai alapítottak 1905—1906 telén.
M. Zdarsky ugyanakkor személyesen is ellátogatott Brassóba. Az egyesület tagjai nagy ambícióval űzik a sielést. Szép menedékházuk áll Keresztény-havas alján. Néhány évig az Österreichischer Ski Verband (!?) védnöksége alatt rendezték „Erdély síbajnokságát „.
1905-óta Czánt Hermann ezredes vezetésével honvéd sí-tanfolyamokat rendeztek Zdjár községben, a Tátra északi oldalán, melynek hatása alatt az odavalósi falubeli gyerekek saját készítésű deszkákon csúszkáltak.
Székesfővárosunkban a Magyar Turista Egyesület Egyetemi Osztálya mívelte először rendszeresen a sífutást és rendezte 1908. január 19-én hazánk első síversenyét a Getén.
Néhány nappal előbb 1908 január 9-én, végre egy főképpen síeléssel foglalkozó egyesület a Magyar Sí Klub megalakult. Nevezetesebb alkotása a Fátra-hegységben épített Révay menedékház és a Magyar Turista Egyesülettel közösen épített Szkalkai menedékház Körmöcbányán. Évenkint a sível szakszerűen foglalkozó évkönyveket ad ki és versenyeket is rendez.
Eleinte csak egyesületközi versenyek voltak ezek (Svábhegy 1909 febr. 28.- Csóványos 1910 febr. 20), de csakhamar sikerült megnyerni a Magyarországi Testedző Egyesületek Szövetségének védnökségét és így nemzetközi versenyeket rendezni Magyarország bajnokságáért (Tátraszéplak, 1911 febr. 2—4. 1912 febr. 2—4., 1913 febr. 8—9.). Az első magyar sí-versenyszabályokat 1911-ben adta ki a Magyarországi Testedző Egyesületek Szövetsége a Német és Osztrák szövetségi szabályok alapján.
1913 novemberében aztán megalakul — jórészt Dr. Serényi Jenőnek, e szakkönyv első szerkesztőjének buzgólkodására — a Magyar Sí Szövetség 14 tag egyesülettel, s ezzel a sífutás hazánkban is megalkotta azt a szervezetet, amely az egészséges fejlődés feltétele.
A Síszövetség rendezi azóta a bajnoki versenyeket (1: Tátraszéplak 1914 febr. 22—24) és az országos versenyek legtöbbjét, (Körmöcbánya, 1914 március, Tátraszéplak, 1918 febr. 1—2.) s jár elől n sífutás szervezésében.
Szakirodalom.
A sísport Magyar irodalma, ha nem is túlságosan nagy, mindenesetre igen értékes termékeket produkál. Így említettük volt már a Magyar Sí Klub Évkönyveit; számos cikk jelent meg ezenfelül folyóiratokban, így a többek közt a Turisták Lapjában, Turista Közlönyben, Nemzeti Sportban (1907-től kezdve), - az Erdély-ben, főleg azonban a Turistaság ás Alpinizmus hasábjain. A cikkek javarészét a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület tagjai írták, kik 1907 óta a legintenzívebben fejlesztették a magyar sísportot. A háború után az elesett egyetemisták örökébe a MSK, a MHE ás MTE tagjai léptek.
Önálló művek:
Chernelházi Chernel István : A Lábszánkózás kézikönyve,Budapest 1987.
Czant Hermann : Téli turisztika, téli alpinizmus és katonai szolgálat a hegyvidéken, Arad 1909.
Dr. Serényi Jenő: A sisport gyakorlati kézikönyve, Budapest, 1912.
Nagy Andor és Dr. Szundy Károly : A Ski, Szeged, 1912.
Barcza Imre : Útmutatás a katonai síelés kiképzésre, Budapest 1915.
Holfeld Henrik: Síelés sz iskolákban, Országos Testnevelési Tanács munkálatai XV. Budapest, 1917.
Hefty Gyula Andor : Vezérfonal az iskolai síoktatáshoz, Országos Testnevelési Tanács munkálatai XVIII. Budapest, 1918.
Serényi - Hefty: A sísport gyakorlati kézikönyve, II. kiadás, Budapest, 1918,
Déván István: Síugrás, futás, tréning és versenyzés, Budapest, 1919,
Déván István: A modern sísport. Az ugrás és futás technikája és tréningje, Budapest, 1923.
Testnevelési utasítás II. rész, 8. füzet: A síelés. Budapest, 1926, OTT kiadvány.
Dr.Schwicker Richárd: Sísport. Lexikonszerű (betűsoros) útmutató kezdőknek és haladóknak, Budapest, 1929.
Papp László: A síelés története a legrégibb kortól a XVI. század végéig. Különlenyomat a Testnevelés II. évfolyam Budapest, (1929).
Keresés
46 cm
