Sítörténelem

Serényi Jenő Dr
(1884. szeptember 5., Igló, Szepes m. – 1915. július 15., Krn, Doberdo, Olaszország)

Hegymászó, síző, jogász.

Középiskoláit a budapesti piarista gimnáziumban végezte, egyetemre is a fővárosban járt. 1903-ban az érettségi után harmadmagával (Horn K. Lajossal és Madaras Jenővel) bejárta a Kárpátok gerincét Orsovától Máramarosszigetig. A túra Madaras Jenő ötlete volt, de egyedül maradva a korábbi hitegetők visszalépése miatt, végül osztálytársával (Serényi) és annak barátjával (Horn) ment el a túrára. Gyalog, szekéren, és néha vonaton megtett útjuk során több mint 1000 km-t tettek meg, ami abban a korban nem volt "mindennaposnak" mondható. Orsovára hajóval mentek, Máramarosszigetről vonattal utaztak haza.
1904-től kezdve pedig a Magas-Tátra lett túráinak célpontja. A hegység minden jelentős gerincét megmászta. 1906-1915 között a legjobb hegymászók közé tartozott. Kitűnő társa volt Horn K. Lajos, a fiatal gépészmérnök és Wachter Jenő bölcsészhallgató. Ők hárman alkották az akkoriban híres "Tátrai-triászt". Wachter Jenő 1907-ben, a Simon-torony megmászása közben lezuhant és életét vesztette. Wachter Jenő emléktáblájának ő talált helyet a Menguszfalvi-Békástavi-völgyben lévő Tüzelőkőn. Az emléktáblát később áthelyezték a Poprádi-tó közelében lévő Szimbolikus temetőbe.
Wachter Jenő halálos balesete után Serényi a Zill-völgyi-Alpok és a Venediger-hegycsoport csúcsait mászta meg.

1909-ben társaival kivált a Magyar Turista Egyesületből és létrehozta a Budapesti Egyetemi Turista Egyesületet, amelynek ő lett az első főtitkára (1909-1910), választmányi tagja (1913-tól), alelnöke, tiszteletbeli tagja (1911), sajtó bizottsági tagja. A Turistaság és Alpinizmus folyóirat egyik elindítója, főmunkatársa. Az MKE központi választmány tagja (1913-tól), budapesti képviselője. Az MTSZ létrehozásának egyik motorja, tiszteletbeli tagja (1921). Új hegymászó generációt nevelt önálló szellemben; a hazai vezetőnélküliek gárdáját hozza létre; átlendítette a kor ifjú hegymászóit a Wachter féle baleset következményeként jelentkező, a vezetőnélküliket sújtó kritikákon és gátakon. Lelkesítő szervezőkészsége minden akadályon átsegítette. 1910-ben két társával elindította a Turistaság és Alpinizmus című lapot, amelynek el nem évülő érdeme a hegymászás és turizmus népszerűsítése Magyarországon. Az első modern turistakalauzt is Serényi Jenő kezdeményezte:
Komarnicki Gyula, Serényi Jenő: A Magas-Tátra részletes kalauza, Budapest 1914..

1906-tól hegymászással, sízéssel foglalkozó cikkei jelentek meg a Turisták Lapjában, a Turista Közlönyben, az MKE Évkönyvében, a Turistaság és Alpinizmusban, az Österreichische Alpenzeitung-ban és a Taternik-ban, a Mecsek Egyesület évkönyveiben, a Nemzeti Sportban
A sízésről is sokat írt, a Magyar Sí Klub és a Magyar Síszövetség egyik alapítója, főtitkára és a sajtó bizottság tagja (1913). Részt vett a Tátrai Önkéntes Mentő Bizottság (TÖMB) megalakításában.


Utolsó túrájára 1914-ben került sor: ekkor a Markazit-torony és a Jég-völgyi-csúcsot összekötő gerincet járta be. Az I. világháború kitörésekor önként jelentkezett frontszolgálatra és az olaszországi csatamezőn, Doberdónál mint tartalékos hadnagy, vesztette életét. A nagy ezüst és arany vitézségi érem tulajdonosa volt. Földi maradványait 14 évvel a halála után hozták haza (1929. október 29-én), és a budapesti Farkasréti temetőben hantolták el.
Nevét a Serényi-torony (a Tátra-csúcs tűje, a Tátra-csúcs dk. oldalgerincén) őrzi a Magas-Tátrában. A tornyot Zygmunt Klemensiewicz és Roman Kordys lengyel hegymászók nevezték el róla, a "Tátrai-triász" tagja teljesítményei elismeréséül, miután 1908. augusztus 6-án megmászták e tornyot.