Első síző élményem vidéken történt, mikor is néhai barátom falujában (N, Pest megye,) egy mezei magasszárú bakancsra felcsatoltam a faterjának az ódon falécét... Elöl kapocs, hátul bowden, oldalrögzítés semmi...
Gyalog fel a domboldalra aztán usgyi lefelé a letaposatlan friss hóban...
Azért tetszett, igaz az esések utáni feltápászkodást sűrűbben adtam elő, mint a lefele csúszást. Mindezt bot nélkül..
Utána valamikor kollégiumi éveim közben csatoltam ismét lécet. A kollégiumban behülyítettük egymást, hogy a vizsgaidőszak után megyünk Szczyrk-be síelni. Igyekeztem is a vizsgáimat letenni. Közben vettem lécet (fa), ezen már volt vaskantni, bakancsot, vizsgáim letettem. Aztán januárban vonatra szálltunk úgy öten-hatan megszállott kollégisták, irány Szczyrk. A vonaton nekem is, kollégiumi szobatársamnak borotválkozni kellett szárazon, körömollóval, mert (természetesen ) szakállasok voltunk, az útlevélben meg kopasz képünk volt... a lökött határőrök meg szivattak....A többiek rööööhöööögtek is eleget...
Viszont a hó, az élmény kárpótolt mindenért. Viszonylag hamar, okítás nélkül ráéreztünk a varázslatra és rogyásig /látásig kinn voltunk minden nap. Utána, jó kollégistákhoz méltóan, kocsma, buli, reggel előlről. Megtanultunk húzóliften menni - akkor nem is volt más ott - de ez dupla fáradtság: felfelé is dolgoznak az izmaid.
Mindenesetre a síelési igényem azóta változatlan, a helyszínek kibővültek, a lányaim is megtanultak kisgyerekkorban síelni. Lassan a második generációval kell(ene)megszerettetnem e sportot. Ámbár, ahogy hallom/látom, ők is elkezdték....