Donovaly már 12. alkalommal várja a magyarországi amatőr síelőket a 33. Országos Amatőr Gyermek Síbajnokságra. A népszerű, nagy hagyományokkal bíró verseny 2025. február 8-án, szombaton kerül megrendezésre, újra a Honda támogatásával.
Szlovákia, ezen belül Donovaly büszke lehet magára, mivel lassan beéri Ausztriát: hiszen ott eddig 14, Magyarországon pedig 7 alkalommal került sor a versenyre - mondta el Fehér Gyula a rendezvény ötletgazdája és mindenkori versenyigazgatója. Az elmúlt 32 év alatt több névadó támogatója volt a versenynek, jelenleg is folynak a tárgyalások. Az biztos, hogy 2025-ben is megtaláljuk a partnert, egészítette ki.
A versenyre jellemzően 200-250 fő gyermek jelentkezik évente, így már közel 10 ezer gyermek rajtolt az elmúlt 3 évtizedben. A mostani terv, hogy a minden rajtoló egy 33 cm magas serleget vehessen át, függetlenül az eredményétől! Az amatőr versengés kiemelkedő partnere, támogatója a Slovakia Travel, melynek budapesti képviselet vezetője Sona Jelinkova.
Célba érkezés
A verseny igazán vonzó ereje az amatőr jelleg, mindez profi feltételek mellett. A házigazdák és rendezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy lehetőleg minden gyermek és a szülők is boldogan térjenek haza. A szervezők idén is szeretettel várják a családokat!