Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Újabb halálos lavinabalesetek Ausztriában

2006.03.09. Bata Attila

Amint az könnyen megjósolható volt, a hatalmas havazás utáni körülmények kedveznek a lavinák kialakulásához. Tegnap három komolyabb lavinaomlás történt Felső-Stájerországban (Ausztria), ebből kettő egyidőben Präbichl mellett. A szerencsétlenség két sítúrázó életébe került, másik kettő pedig súlyosan megsérült.

Nem sokkal 12:30 után indult el a hegyekben két lavina is egyidőben. Sokáig azt sem lehetett tudni, hogy hány embert temetett maga alá a két hóomlás. A tartományi hivatal jelentése szerint az egyik lavina három, a másik pedig egy sítúrázót sodort magával.

Bár a mentőcsapatok szinte azonnal a helyszínre értek, két sítúrázónak már így is késve érkezett a segítség. A másik két sítúrázót azonnal kórházba szállították. Az áldozatok hozzátartozói mellé pszichológusokat rendeltek, hogy segítsenek feldolgozni a katasztrófa következményeit.

A lavinabalesetekben szerencsétlenül járt sítúrázók felkutatásában összesen 60 hegyi mentő, számos orvos és hat helikopter vett részt.

Másik halálos lavinabaleset is történt tegnap a közelben. Az Ötztali hegyek dél-tiroli részén egy sítúrázó vesztette életét. A 43 éves férfi egy nyolcfős csoportot vezetett, amikor leszakadt felette a hófal és mintegy 200 méteren keresztül elsodorta. A férfinek működött a jelzőkészüléke, amelynek segítségével hamar megtalálták, és 20 perc alatt kiszabadították a hó alól, de már ez is későinek bizonyult.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE