Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Alkohol a sípályán: minden ötödik vendég iszik

2013.03.21. 2013.03.31. Bata Attila | frissítve: 2013.03.31.

Alkohol a sípályán: minden ötödik vendég iszik Csütörtökön ismertették azt a tanulmányt, amely a síelők alkoholfogyasztását vizsgálta. Mint kiderült, a felmérésben részt vevő hatszáz síelő és snowboardos közül 20 százalék fogyasztott alkoholt az egyik osztrák tartomány pályáin. Legnagyobb arányban a fiatalok, a 15-24 év közötti korosztály fogyaszt alkoholt a pályákon.
Az osztrák Kuratorium für Verkehrssicherheit (KFV) egyesület, amely elsősorban a közlekedés biztonságával foglalkozik ezúttal a sípályákon nézett körül. Egy meg nem nevezett osztrák tartomány sípályáin 600 síelőt és snowboardost szondáztatták meg a pályán, amelynek során kiderül, hogy a „téli sportolók” 20%-a fogyaszt alkoholt a csúszások között.

Az alkoholt fogyasztók 29 százalékának pedig elég magas, több mint fél ezrelék volt a véralkoholszintje. Az autóvezetőknél ez az a határérték Ausztriában, amellyel már nem szabad volán mögé ülni. Az alkoholfogyasztók nagy része (kb. 75%) leginkább sört iszik. A megkérdezettek 24%-a említette a bort, és a tömény fogyasztását 8% ismerte el.

Az életkori sajátosságokat tekintve itt is a fiatalok a leginkább érintett korosztály, a 15 és 24 év közöttieknek több mint a negyede szokott alkoholt fogyasztani a pályákon. Csak kevéssel jobb a középkorúak rétege, a 25-49 évesek 24%-a iszik alkoholt síelés közben.

Nagy különbség nincs a hölgyek és a férfiak között, a hölgyek 83, a férfiaknak pedig a 79%-a egyáltalán nem fogyaszt semmilyen alkoholt a pályákon.

KOMMENTEK
Stani | 2013.03.22. 06:38
Nem tudom, hogy hol csinálták ezt a felmérést, de nagy a gyanúm, hogy valamelyik síoviban :)

"a 25-49 évesek 24 %-a iszik alkoholt síelés közben. "

Szerintem ennél az iráni síterepeken is többen isznak :))
tothlevente | 2013.03.22. 07:06
Elég szomorú.
zsolti780 | 2013.03.22. 12:32
Nagyon nem mindegy ebben a kérdésben az, hogy : Mennyit?
Az vesse rám az első követ.........de én is megiszom 2-3 korsó sört a sípályán 1 nap! (Na jó lehet, hogy lecsúszik mellé még egy vodka-füge is)
zsolti780 | 2013.03.22. 12:33
Amennyi jól esik ! Ettől még nem vagyunk alkoholisták és részegek a pályákon !
Stani | 2013.03.22. 17:00
Így van, a napi 1-2 sör vagy 1-2 pohár bor teljesen vállalható, úgy gondolom a gond akkor kezdődik, amikor valaki literszámra fogyasztja az alkoholt, majd utána csatol , ezzel veszélyeztetve önmagát és másokat.
százas | 2013.03.22. 18:28
Így van. 1-2 sört én is betöltök nappal, a többit este. Látva az alpesi hütték zsongását nehéz elhinni a felmérés eredményét.
WéberF | 2013.03.22. 19:10
A 11 órás sör pedig Talponsíelős szokás.
zsolti780 | 2013.03.22. 21:11
És még a magyart nevezik alkoholistának, meg lehet nézni a hüttékben az oszták mennyit iszik és legszebb mikor a sípályán vagy csákányos mellé dobja az éppen elszívott cigarettáját !
Stani | 2013.03.23. 07:36
Most hallgattam a Salzburg Antennet, egy törzsőrmester nyilatkozott: "...a síbalesetekben azonban minimális az alkoholt fogyasztók száma"
maci-laci | 2013.03.23. 07:45
Szerintem ezt a felmérést reggel nyitás előtt készítették.
Stani | 2013.03.23. 08:19
:)))
PTamáska | 2013.03.23. 14:47
Nem kellene alkoholt árulni a hüttében. Kissé álszent dolog ezek után azt hinni, hogy mindenki józan. Vagy elvárni hogy mindenki józan legyen. Soha életemben nem volt még olyan, hogy ne ittam volna alkoholt a hegyen. Ha valaki ésszel csinál valamit, akkor szerintem belefér a fogyasztás.
dragon | 2013.03.23. 15:02
Én pl. elég németes precizitással iszok, 3/4 12-kor 1 pohár sör, 2-1/2 3-kor ebédhez 1 korsó.
Egyébként 33 éve vezetek tudatosan ittasan. Persze csak Magyarországon számít ez annak, mert német/osztrák mércével a 0,8 ezrelék, amit az utóbbi években 0,5-re csökkentettek, semminek se számít, csak itt, ebben rettenetes, balkáni országban. Szégyen, hogy Európában rajtunk kívül csak 2 országban van ez az álszent 0% a törvényben. Kitaláljátok, kik még ezek a bunkók? Talált: Románia és Szlovákia. Mindenkit biztatok, hogy magasról tegyen rá. Az én 33 éves múltam a remek példa rá, nem valami barom által hozott törvény.
vasssy | 2013.03.23. 17:52
Ha ez valóban így van, akkor a "Hihetetlen, de igaz" rovatban lenne a helye... :-)
borz000 | 2013.03.23. 18:32
Nincs ebben semmi probléma. Általában nem iszom csúszás közben, de van hogy jólesik egy sör vagy forraltbor, vagy akár egy pálinka, ha meg inni akarok akkor nem veszek sibérletet, ez ilyen egyszerű.
krisztianbeton | 2013.03.23. 19:24
A legnagyobb probléma az, hogy a síbiztosítás rögtön ugrik ha valaki megiszik egy sört...
Stani | 2013.03.23. 22:58
Ha összetöröd magad hidd el először nem a szondát viszik oda (másodszorra se)
miklosnemeth | 2013.03.25. 17:38
Hat eloszor tenyleg nem azt,de ha korhazba kerulsz,ott az elso a vervetel.Aztan ha meg kell esetleg muteni,akkor fizethetsz,mint a katonatiszt.Ha meg ne adj Isten helikopterrel visznek le a hegyrol,akkor sokba fog kerulni a gyonyoru kilatas.
Stani | 2013.03.25. 22:56
Gyakorlati példákat tudok hozni , hogy ez nem így van (ha más nem sérült a balesetben, hanem csak a biztosított)...
miklosnemeth | 2013.03.26. 05:05
Hat nem tudom.En azert nem vennem ezt ennyire biztosra.Ismerven a biztositok azon baratsagos tulajdonsagat,hogy altalaban minden lehetseges ezkozt megprobalnak megragadni,hogy kibujjanak a fizetes alol.Amugy a kotvenyben szerepel,hogy az alkoholos befolyasoltsag kizaro ok az ellatas kiegyenlitesi kotelezettsegukbol.Mindemellett en is szoktam szopogatni egy kis lelekmelegitot csuszaskor,de csak modjaval.Egy-masfel deci paleszt,egesz napra elosztva.
toci | 2013.03.26. 07:48
a legtobb biztositasnal is 0.8 ezrelek a hatar, egyebkent pedig sajnos sajat tapasztalatbol mondhatom, hogy balesetnel valoban nem szondaztatott a rendor es a korhazban sem vettek vert (Schladming, AT).
Pucu | 2013.03.27. 11:36
Inni kell! Buli az egész!

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE