Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Bode Miller: tragédia után ismét gyermekáldás

2019.08.20. Bata Attila

Lassan már egy éve, hogy Bode Miller tragikus körülmények között elvesztette a kislányát. A házaspár a héten jelentette be, hogy őszre ikreket várnak. Közben egy rövid dokumentumfilm is készült a "fenegyerek" pályafutásáról.
Bode Miller és Morgan Miller
Bode Miller és Morgan Miller
Tavaly júniusban óriási tragédia sokkolta a Miller családot. 19 hónapos lányuk, a szomszédos ház medencéjébe fulladt, már nem tudták megmenteni. Miller és felesége, az egykori röplabdázó és modell Morgan, azóta mindent megtesznek annak érdekében, hogy ilyen szörnyűség másokkal ne történjen meg. Például más párokkal, akik hasonló módon vesztették el gyermeküket fogtak össze, hogy felhívják a figyelmet erre a veszélyre. Eddig kevesen tudták, hogy a probléma eléggé súlyos. Kaliforniában a kisgyermekek haláleseteiben a leggyakoribb ok, hogy vízbe fulladnak.
Ezen a héten a házaspár bejelentette, hogy ismét gyermeket várnak. Ezúttal ikreket, és várhatóan november elején. A házaspár együtt neveli 4 éves fiukat, valamint most 10 hónapos fiukat, aki négy hónappal a tragédia után született. Miller korábbi kapcsolataiból egy hatéves fiú és egy 11 éves lány született.

A fenti videóban példás családapává "szelídült" Bode Miller jobbára a botrányairól és vagány síeléséről volt ismert fénykorában. Sokan szerették bevállalós stílusát és vakmerő kockázatvállalását. Elmondhatjuk, hogy tényleg hiányzik a jelenlegi versenysportból. A Teton Gravity Research egy rövid dokumentumfilmet készített Millerről, benne a legnagyobb bukásokról és sikerekről. Íme, egy negyedórás nosztalgiázás Bode Millerről:
A film címe: Bode Miller: Forces of Nature
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE