Chopok: új víztározókat építenek a hóágyúzáshoz

2019.12.01. Bata Attila

Megérkezett az engedély, a síterep újabb víztározókat építhet, ezzel jelentősen javulnak a hóágyúzás feltételei a legnagyobb szlovák síterepen.
Jasná-Chopok
Jasná-Chopok
A liptószentmiklósi hivatal engedélyezte, hogy a síterep újabb víztározókat építsen a Déményfalvi-völgyben (Demänovská dolina) a Hátsó-patak (Zadná voda) környékén.

A kérelmet már évekkel korábban benyújtották, de csak az idén engedélyezték az építkezést. A síterep hóágyúit eddig egy 19 ezer köbméteres tározó szolgálta ki, amely elég hamar kiürül, főleg szezon előtt, amikor nagyüzemben folyik a hóágyúzás. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy amint kifogyott a víz a tározóból, legalább hat napra volt szükség, hogy újra megteljen.

Az eredeti tervek két változatról szóltak: egy nagyobb (32 ezer köbméteres) vagy három kisebb (összesen kb. 50 ezer köbméteres) tározó megépítése került szóba. Végül az utóbbi megoldás mellett döntöttek. A három tározó különböző méretekben készül el (A: 15 ezer, B: 21,5 ezer, C: 13,5 ezer köbméter). A vízmélység, teljesen feltöltve, 7-8 méter között alakul majd.

Az építkezés teljes költsége, vezetékekkel és épületekkel együtt 3,7 millió euró körül alakul. A tervek szerint az új tározókkal egyharmadára lehet majd csökkenteni a mesterséges behavazáshoz szükséges időt. Bár az építkezés már az idén megkezdődött, a víztározók teljes kapacitását csak a 2020/2021-es szezonban tudják kihasználni.

A síterep tervei között fokozott hangsúllyal szerepel a minél korábbi szezonkezdet. Ennek érdekében (is) zajlik az építkezés, vásároltak korábban további hóágyúkat, sőt még a tavalyi hó tárolásával és újrafelhasználásával is próbálkoztak.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Liezky Panzió csillagcsillag
Kedvező árú családi panzió szobákkal és apartmanokkal Myto (500 m), Tále (5 km) és Chopok (11 km) közelében reggelis ellátással.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Ski - Zahradky
Hangulatos, modern berendezésű, hegyvidéki stílusú hotel Chopok-észak Zahradky részén, 50 méterre a sípályáktól és a 6 személyes ülőlifttől 40 szobával és szaunával.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Srdiecko csillagcsillagcsillag
A Srdiečko (Szívecske) hangulatos hegyi szálloda a Chopok déli oldalán. A wellness központtal rendelkező hotel a 4-üléses Srdiečko völgyállomástól 50 m-re várja vendégeit modern szobáival.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek