Észak-Korea síterepet épít 2. rész

Mondhatnánk azt, hogy a nagyvilág fogja a fejét és nem érti, hogyan lehet egy 110 kilométernyi pályával ellátott síterepet ennyi idő alatt felépíteni? A legtöbb hír szerint 10 hónap alatt elkészül a síterep. Legutóbb a rutinos alpesi síterep-építők a bulgáriai fellendülés idején fogták ennyire a fejüket, nem értették, hogy akarnak a bolgárok öt év alatt annyit megépíteni, amihez az Alpokban 100 év kellett. Most már csak azt kellene tudni, hogy mennyi idő alatt is épül fel ez a síterep pontosan?

Idén május végén az észak-koreai vezér látogatást tett az épülő síközpontban, amelyről a helyi pártvezetőség által szerkesztett média először adott jelentést. A hírt a nemzetközi hírügynökségek is átvették. Korábbról szinte egy sor sincs erről a terepről a nemzetközi sajtóban. A híradókban a vezér volt látható, amint bejárja a már épülő síterepet és "tanácsokat ad" az építkezés vezetőinek. A háttérben már kialakított pályák, elkezdett épültetek, de egyébként is nagyon nehéz a síterep fejlődését nyomon követni, a képeket nem akkor publikálják, amikor elkészülnek, sosem lehet tudni, hogy mikori állapotot látunk és a korábbi észak-koreai retusálások után abban sem lehetünk biztosak, hogy a valóságot látjuk.

2011. július 6-án a Nemzetközi Olimpiai Szövetség úgy döntött, hogy Dél-Korea rendezheti meg a 2018-as téli olimpiát. Dél-koreai elemzők szerint ez egy fontos dátum lehet a déliekkel reménytelenül versengő Északnak, sokan erre az időszakra teszik a sípálya ötletének megszületését. Bürokrácia, környezetvédők nem zavarhattak arrafelé sok vizet, maximum a tél és havazás állhatott az építkezés útjába.

Amikor 2013 májusában Kim látogatásáról képes beszámolók érkeztek már embertelen mennyiségű munka zajlott le a síterepen, a munkakörülményekről jó képet ad a rezsim néhány propaganda tudósítása. A Vezér látogatásairól szóló filmeken feltűnik, hogy sehol egy munkás (vagyis katona), sehol egy munkagép, mintha nem is egy lázas építkezésre érkezne. Európai szemmel elképzelhetetlen módon épül a síterep. A műszaki háttér (munkagépek, teherautók) elég szűkös, annál több viszont a kétkezi munkások száma, katonákból kinevezett munkások puszta kézzel bontják a hegyet. Hatalmas erdőket vágnak ki és hatalmas szikladarabokat görgetnek el gépek nélkül.

Az egyik híradóban az látszik, hogy egy kb. 10-15 fős csoport valami nehezet próbál elvinni az egyik helyről a másikba, és a dolgos csoport mellett valaki zászlóval rohangál, így próbálja segíteni a munkát. Külön katonai szakaszok indulnak a hegy aljáról a tetőre, csak azt látjuk, hogy mindegyik katona hátán egy hatalmas gumitömlő, amelyekbe egy forrásnál vizet töltenek, és a hátukon cipelik fel a hegyre, ahol az építkezés betonjához kell a víz. Lefelé pedig zsákokba töltött termőföldet húznak maguk után egy falapon, valószínűleg a füvesítéshez.

Hatalmas, nagyon széles, 120 méteres pályák készülnek, amelyek csak a kanyarokban szűkülnek le 40 méterre. Természetesen csak ízelítő jön le a helyi propaganda filmekből, de ezek a pályák ránézésre is elképesztően simák. Eltűnnek belőlük a kisebb-nagyobb dombok, szinte semmi bucka, teljesen egyenletesre dolgozta őket az a rengeteg ember.

Mióta bejelentették a síterep építését és a Masik-tempó a rezsim egyik legfontosabb propaganda eszköze lett, a nagyvilág is egyre jobban érdeklődik. Azt tudjuk, hogy július közepén hatalmas esőzés zúdult a síterepre, a 4 nap alatt lehullott 420 mm csapadék komoly károkat okozott. A kipusztított erdők helyén lezúduló víztömeg eláztatta a völgyállomás épületeit.

Az egyik legérzékenyebb csapás azonban augusztus közepén érte a rezsimet. Észak-Korea a piszkos üzleteit közvetítőkön keresztül bonyolítja, most egy kínai cégen keresztül próbálta megvásárolni a síliftet egy svájci cégtől, a BMF-től (Bartholet Maschinenbau AG). Az ügylet már annyira előrehaladott állapotban volt, hogy a svájciak már le is gyártottak néhányat a telemix típusú lift kabinjaiból és ülőszékeiből, és már szállították is volna őket Ázsiába, amikor szinte az utolsó pillanatban a svájci parlament beintett és megtiltotta a szállítást. A BMF most reméli, hogy másoknak eladják a már legyártott darabokat.

A svájciak szerint összesen három cég tud modern, többsebességes (detachable/kuppelbar - erre kellene egy jó magyar szó, amit én is szívesen leírnék) lifteket készíteni, így nem csoda, hogy megkeresték őket. Brit sajtóhírek szerint a francia Pomagolski (POMA) visszautasította őket. Az osztrák Doppelmayr elismerte, hogy megkeresték őket, de miután házon belül megtárgyalták ügyet, nem vállalták a felkérést. Az a három cég nem pontosan stimmel, hiszen az olasz Leitner is tud ilyen modern lifteket építeni, bár ők Európán kívül (főleg Észak-Amerikában) a POMA-val indulnak közösen, talán még ez a szál maradt az észak-koreaiaknak.

Érdekesség, hogy a Doppelmayr jóval korábban már épített négy régi típusú ülőliftet Észak-Koreában. Ahogy mondják, akkor más volt a politikai helyzet, mint most. Az persze nem elképzelhetetlen, hogy ha nem sikerült liftet szerezniük valahonnan, akkor esetleg ezt a négyet leszerelik a kínai határ mellett és összetákolnak belőle egyet-kettőt a Masik központban.

Már, ha kell annyi lift egyáltalán. Sikerült egy pályatérképet kikopizni a rezsim propagandafilmjéből, ezen összesen két lift látszik. Egy hosszabb, amely a völgyállomástól indul a hegyállomásra. Valószínűleg ezt jött volna Svájcból hét millió euróért. Egy húzólift is indult a völgyállomástól körülbelül a hegy közepéig. A már említett híradókban láttam olyan felvételeket, hogy a lift fordítókorongját építik, valószínűleg ez a lift már elkészült. A majdani keményvalutát hozó turistákat szervező dél-koreai cég (Koryo Tours) megkérdezte az építés vezetőit, hogy mi lesz most a hiányzó lifttel, akik nagyon magabiztosak abban, hogy nincs semmi gond, az idei szezonkezdetre meg lesz a lift.

A sítérképen az látszik még (sajnos nem a legjobb a minősége), hogy a völgyállomás 760 méteren, a hegycsúcs pedig 1366 méteren van. A pályák kialakítása tényleg úgy néz ki, hogy egy lifttel ki lehet szolgálni a 110 kilométeresnek hirdetett pályarendszert. Az üzemeltetésről nem sokat tudunk, mennyi hóágyú lesz, mennyi ratrakkal fognak dolgozni, hogyan tartanak karban egy ekkora rendszert.

A síterepnek október közepére kellett volna elkészülnie, most november végi határidőről beszélnek a dél-koreai források, a vendégek pedig januártól érkezhetnének, de erről majd a következő részben.