Az év utolsó napjaiban több lavina is sípályára zúdult. A legemlékezetesebb esetben hárman haltak meg egy dél-tiroli síterepen. Megkezdődött a vizsgálat.
h i r d e t é s
Amint erről már
korábban is beszámoltunk egy 35 éves német nő és hétéves lánya, valamint egy másik hétéves lány vesztette életét, amikor lavina zúdult a sípályára. A hóomlás többeket elsodort, hárman meghaltak, két síelőt kórházba szállítottak, mások könnyű sérülésekkel megúszták. Felmerül a kérdés: ki a felelős? Vagyis, van-e egyáltalán felelős?
A helyi ügyészség már másnap megkezdte a vizsgálatot, első körben öt gyanúsítottal. Mind az öten a síterep vezető alkalmazottjai. Első körben az ő felelősségüket vizsgálják.
A baleset kb. 2400 méteres magasságban következett be, ahol a pálya a sziklák előtt kb. 90 fokban egy éles kanyart ír le. A domborzati viszonyok miatt a múltban is számos alkalommal fordult elő itt lavina, vagyis ismerten veszélyes helyről van szó. A múltból mindkét esetre találunk példát: amikor lezárták a pályát lavinaveszély miatt, de arra is, hogy történt hóomlás miközben üzemeltették a pályát.
Az ügyészség gondatlanságból elkövetett többszörös gyilkosság miatt a síterepet üzemeltető cég vezetői ellen folytat vizsgálatot. Olasz lapvélemények szerint, ebben az esetben a büntetési tétel hat hónaptól 15 évig terjed.
Nem lesz egyszerű dolga az ügyészségnek, hogy bebizonyítsa, a síterep gondatlanul járt el, vagyis nem tartotta be azokat a szabályokat, amelyeket ebben az estben előírnak.
A baleset reggelén 3/5-ös fokozatú lavinaveszély volt érvényben a régióban. Az eljárás egyrészt a síterep felelősségét vizsgálja, másrészt azt is próbálják megállapítani, hogy esetleg egy pályán kívüli síelő indította el a lavinát. Ez utóbbi tisztázása érdekében egy lavinaszakértő helikopterrel a terület felé repült közvetlenül a baleset után. Síelőket ugyan nem, de lécnyomokat talált a hóban. Azt pedig lehetetlen volt megállapítani, hogy azok a nyomok mikor kerültek a hegyoldalba.