Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Nyitnak a hazai pályák, Eplény új pályát nyit

2018.12.16. Bata Attila

December közepén egyre több hazai síterepen kezdték meg a sípályák előkészítését. Mától már lehet síelni Visegrádon és Pécsett. Eplényben már két hete kinyitottak, de itt sem tétlenkedtek. Folytatták a hóágyúzást és vasárnap újabb pályát, az A7-est adják át a nagyközönségnek.
Kép: Eplényi Síaréna
Kép: Eplényi Síaréna
h i r d e t é s
December elsején nyitott az eplényi sípálya. Rengeteg havat gyártottak, és azóta is frissítik a pályákat (A1-es és a tanulópálya), amint lehetőségük volt újra beindítani a hóágyúkat. A héten a hóágyúzás mellett a természet is besegített, így 10-15 centiméter friss hóval könnyítette meg a hóágyúk dolgát.

Az Eplényi Intersport Síaréna közleménye szerint vasárnaptól már az A7-es pályát is megnyitják. Ezt a pályát teljes hosszábban és mellette a kétszemélyes ülőlifttel tavaly adták át teljes hosszában. Ezért nem igazán fair összehasonlítani az előző évek decemberével, de ennyi síelhető pálya és ilyen remek hóviszonyok nemcsak Eplényben, hanem egyik magyar sípályán sem voltak jellemzőek december közepén.

A visegrádi sípálya vasárnap nyitja meg kapuit először az idei szezonban. 9 és 16 óra között lehet síelni az 1/A, a fő hóágyús pályán, egységesen 1500 Ft-os jegyárral.

Vasárnap 9:30-tól várja a síelőket Pécsi Sípálya. Az üzemeltetők szerint a lehullott hó mennyisége nem túl sok, de pécsi viszonylatban síelhetőnek mondható.

Szinte bármikor elkezdheti a szezont a Mátraszentistváni Sípark. Itt már egy hete hóágyúznak, és szép kis adag hó hullott az előző napokban.

Szintén biztatóan néz ki a sípálya teteje Kékestetőn, de még itt sem hivatalos a szezonkezdet napja.

Sátoraljaújhelyen is dolgoznak a pályákon, itt inkább a karácsonyi ünnepek környéke jöhet szóba az első síelésre.

A természetes hóra alapozó síterepeink (Dobogókő vagy Bánkút) sorsa attól függ, hogy a mostani havazás hoz-e elegendő havat a pályákra. Az előrejelzések hétfő estig ígérnek havazást, meglátjuk összejön-e a szükséges hómennyiség.

A következő hét eleje, a mostani előrejelzések szerint, hideget hoz. Éjszaka fagypont alatt, nappal kissé fagypont felett, vagyis van esély a hóágyúzásra, és a megkezdett pálya-előkészítések folytatására.

Azt elmondhatjuk, hogy sok még a bizonytalan tényező a következő napokban, de ha jól alakulnak a dolgok, akkor az utóbbi évek legjobb karácsonyával kezdhetik a szezont a hazai síterepek.

A magyar körkép a szombat esti adatok alapján készült.
KOMMENTEK

Szállástippek
Avar Hotel Mátrafüred csillagcsillagcsillagcsillagSuperior
Vendégeink 5 különböző szobatípusból választhatnak, éttermünk svédasztaláról falatozva kulináris élményeket élhetnek át, felfrissülhetnek több mint 1.000 m2-en elterülő wellness oázisunkban, aktív kikapcsolódásként kétpályás bowling pálya és fitness termünk vár.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Fogadó a táncoló kecskékhez
Összesen 12 darab kétágyas szobával várja vendégeit a fogadó, Galyatetőn, a mátraszentistváni Síparktól 3 km-re. Ellátás: félpanzió, vagy a'la carte a ház éttermében és kávéházában. Wellness: szauna és jacuzzi.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Mantara Vendégház
Mátraszentlászló központjában, a mátraszentistváni Síparktól mindössze 700 méterre, 6 hálószobás vendégház várja vendégeit hétvégenként. 80 m2 tágas nappali, 14 fős étkező, felszerelt konyha áll rendelkezésre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE