Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Idén először lesz Libegők Éjszakája

2018.06.14. Wesselényi Andrea

2018. július 28-án, szombaton rendezik meg először a Libegők Éjszakáját Magyarországon, amikor 3 hazai helyszínen lehet a szokásos nyitvatartási időn túl is libegőzni és a hegyről csillaghullást nézni. A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a hazai hegyvidékek értékeire és a négyévszakos kirándulóközpontok fejlesztésére.
Zugligeti Libegő
Zugligeti Libegő
Az újdonságnak számító eseményt a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter június 13-án tartott közgyűlése után jelentette be Fehér Gyula, a klaszter elnöke a sajtónak. Fehér Gyula elmondta, hogy a eseményhez az ihletet a 2018. február 14-én megrendezett I. Sípályák Éjszakája adta, mely a téli rendezvény nyári folytatásának is tekinthető.
A nemrégen felújított Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont adott otthont a Chernel Síklaszter éves közgyűlésének a Zugligeti úton. Fotó: W.A.
A nemrégen felújított Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont adott otthont a Chernel Síklaszter éves közgyűlésének a Zugligeti úton. Fotó: W.A.
A hazai hegyek kirándulóhelyei látványosan bővülnek. Erre jó példa, hogy 2015-ben csupán 3 libegő volt hazánkban, idén ősszel már a 7. ülőlift kerül átadásra. Még az idén felvonó létesül ugyanis a Mátra egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén, a Sástónál, ahol már folyik az építkezés.

Az I. Libegők Éjszakája nevű rendezvény 2018. július 28-án, szombaton este kerül megrendezésre 3 hazai helyszínen: Budapesten, Eplényben és Sátoraljaújhelyen. A szervezők olyan dátumot választottak, amikor a libegőzés mellett élmény lehet az is, hogy tiszta idő esetén meg lehet csodálni a Piscis Austrinidák meteorrajt. A részletes programot a szervezők júliusban teszik majd közzé.
A Libegők Éjszakája helyszínei: Budapest, Eplény, Lillafüred és Sátoraljaújhely | Fotók: sielok.hu, Bringaréna, Vajda János/MTI, Zemplén Kalandpark
A Libegők Éjszakája helyszínei: Budapest, Eplény, Lillafüred és Sátoraljaújhely | Fotók: sielok.hu, Bringaréna, Vajda János/MTI, Zemplén Kalandpark

Frissítés (2018.07.26.): Most érkezett az infó, hogy Lillafüreden nem lesz éjszakai libegőzés. A cikket ennek megfelelően javítottuk.

A zugligeti úti Lóvasút rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztató házigazdája a Normafa Park volt, ők is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere támogatásáról biztosította a rendezvényt. Mikó Gergely, a Normafa Park igazgatója a hivatalos bejelentés után meghívta a sajtó képviselőit egy bejárásra, ahol libegőzés után megtekintettük a régi sípályákat és elmondta a fejlesztési terveket. Ezekről külön cikkben számolunk majd be.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE