Már hagyománynak számít, hogy augusztus végén, a nyári melegben sífutó versenyt rendeznek az olasz Livigno belvárosában. Az előző szezonból eltárolt hó biztosítja a pályát a versenyzőknek és egy ízelítőt a télből a nézőknek. Mostanra a nyári szezon egyik legfontosabb eseményévé vált a rendezvény.
A verseny (livigno.eu)
h i r d e t é s
Csütörtökön rendezték az idei viadalt, amelyre a település főutcáját legalább 1 kilométer hosszban terítették be hóval. Az ezerméteres sífutó verseny rangját emelte, hogy részt vettek rajta az olasz sífutó válogatott tagjai is. A verseny után az amatőrök vehették birtokba a pályát és szokás szerint jelmezes örömsíeléssel zárult a nap.
A sétálóutca csütörtökön
A sétálóutca csütörtökön
A havat a település emelletti mezőn tárolták. Márciusban hatalmas kupacba gyűjtötték, majd szigetelő fóliával lefedték és csak a verseny előtt bontották ki. Korábbi adatok szerint 80 ezer köbméter havat tároltak, ebből kb. 70% megmarad fóliabontáskor.
Rövid összefoglaló
Ahogy a videókban is látható, a havat a verseny napján terítették szét a sétálóutcán, így a turisták is kaptak egy kis ízelítőt a hűsítő „fehér aranyból”. Délután 20-25 fokot is mutatott a hőmérő, így a hó eltakarításával túl sok gond nem volt.
Hópark ugtatókkal (Kép: livigno.eu)
A település egyik részén egy mini hóparkot is építettek, ahol a profik trükköket mutattak be. Ne felejtsük, hamarosan téli olimpiát rendeznek a régióban, már csak másfél évet kell várni 2026 februárjáig.